BOON-Sport-MKC

2016.04.14. 09:27

MKC: A tavalyi bronz után jutalomjátékra készülnek

Debrecen, Mezőkövesd - A hét végén Debrecenben rendezik a férfi kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjét.

Debrecen, Mezőkövesd - A hét végén Debrecenben rendezik a férfi kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjét.

A fináléba, egymás után immáron másodszor, bekerült a Mezőkövesdi KC együttese is.

Háromszázan

– Várhatóan kétszázötven­három nézőnk lesz jelen a szombati és a vasárnapi mérkőzésünkön – mondta Pető Péter, a matyóvárosiak technikai vezetője. – Klubunk két buszt indít a hajdúsági megyeszékhelyre, ahová egy szervezett csoport is tart, továbbá sokan egyénileg utaznak Debrecenbe. Elővételben már mintegy kétszáz biléta kelt el nálunk, ebből következik, hogy a fiúk megfelelő biztatást kapnak majd szurkolóinktól.

A jegyek egyébként drágák: a kétnapos bérlet 5500 forintba kerül, míg az elődöntő-mérkőzéseket 2500, a helyosztókat pedig 3500 forintért lehet megtekinteni. A technikai vezető arról számolt be, hogy vasárnap várhatóan telt ház lesz a Főnix Csarnokban, ahová még lehet belépőt kapni.

A Magyar Kézilabda Szövetség kijelölte a csapatok szurkolói szektorait, mely szerint a Mezőkövesdi Kézilabda Club a B01 és a B11 szektort kapta meg, a borsodi alakulat szimpatizánsai tehát ezekben foglalnak majd helyet.

Pénteken mennek

A kövesdiek napok óta szorgalmasan készülnek a fináléra. Pető Péter újságolta, hogy pénteken reggel 9 órakor indulnak Debrecenbe, ahol először elfoglalják szálláshelyüket, majd 12 órától gyakorolnak, Skaliczki László vezetőedző tréninget vezényel a Főnix Csarnokban. Az MKC már rutinos finalistának számít, hiszen tavaly is bekerült a legjobb négy közé (Pécsen bronzérmes lett), így Radnicék aligha lesznek megilletődöttek. Velük szemben egyébként nincs helyezés szerinti elvárás, az alakulatnak az a célja, hogy minél jobb teljesítményt nyújtson és ezeken az összecsapásokon is készüljön fel az NB I-es bajnokság alsóházi rájátszásos tornájának folytatására.

Már harmadszor

A matyóföldiek szélsője, Benis Bence azzal dicsekedhet, hogy eddig három klubbal három kupadöntőn vett részt.

– Egyszer a Tatabányával és egyszer a Gyöngyössel voltam finalista, most pedig a Mezőkövesddel értem el ugyanezt – közölte a csupa szív játékos, majd hozzátette: – Tavaly Orosházán szerepeltem, így nekem kimaradt az MKC első döntője. Rutinos vagyok, de ezúttal is nagyon drukkolok, ég bennem a láz, alig várom már a mérkőzéseket. Ezeken lényegében bármi megtörténhet, előfordulhat, érvényesülhet a kupatorna örök bizonytalansága. A találkozókon meglepetés is születhet: mi természetesen igyekszünk a legtöbbet kihozni magunkból. Személy szerint jutalomjátéknak tekintem a négyes döntőt, amelyen már a bajnoki folytatásra hangolunk. A jövő héttől ugyanis kemény meccsek várnak ránk az élvonalban, ahol a bennmaradásért küzdünk, de egyetlen pillanatig sem kétséges, hogy tagságunkat meghosszabbítjuk majd.

- ÉM-KT -


Férfi kézilabda Magyar Kupa, négyes döntő

Helyszín: Főnix Csarnok (Debrecen, Kassai u. 28.)

Április 16., szombat

12.00: Mol-Pick Szeged – Mező­kövesdi KC

14.00: Balatonfüredi KSE – MVM Veszprém KC

Április 17., vasárnap

13.45: a 3. helyért (az előző napi vesztesek)

16.00: az 1. helyért (az előző napi nyertesek)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!