MAC vs. Jegesmedvék - A mínusztól az aranyesélyig

Miskolc - A helyi hokiélet „első mohikánja” is alapozott negyven esztendővel ezelőtt.

Miskolc - A helyi hokiélet „első mohikánja” is alapozott negyven esztendővel ezelőtt.

Dr. Lukács György fogorvos neve jól cseng a jégkorong miskolci berkeiben. Az ilyen-olyan névre hallgató egyesületek csapataiban 1978-tól 1992-ig szerepelt, több száz találkozón volt védő, sőt ritkán még támadóként is bevetették. Aztán huszonöt évig csapatorvosként szolgálta a jégkorongot és amint mondta, doktorként mindenféle esettel meg kellett birkóznia.

Sok sebet varrt

– Munkálkodásomra soha nem érkezett panasz, máshol azonban akadtak egészségügyi botrányok – emlékezett orvosi munkásságára. – Jómagam a szakma szabályai szerint igyekeztem az eseteimet kezelni, megoldani. Az ellátandó játékosok esetében a gyorsaság rengeteget jelentett, ennek jegyében sok sebet varrtam össze, és ugyancsak sok fogat mentettem meg. A csonttörések, vagy ezek gyanúja esetén természetesen nyomban kimondtam, hogy irány a kórház, a baleseti sebészet.

Dr. Lukács György szavai őszinteségéről is híresek. Amikor valaki azt mondta neki, hogy a miskolci hőskorban a nulláról kezdték, így korrigált:

– Ez azért nem igaz, mert mi mínuszról indultunk. A nulla azt jelentette, hogy volt pálya, de nekünk a rajtnál nem állt rendelkezésünkre a jégfelület. Ezért a Mályi tóra jártunk és akkor még egyesületi háttérrel sem rendelkeztünk. Most, amikor a DVTK Jegesmedvék az újabb döntőre készül, bevallom: álmaimban sem gondoltam, hogy a borsodi megyeszékhely valamikor országos zászlóshajója lesz a jégkorongnak. Hajdanán korcsolyázni is alig tudtunk, első meccseinket 21-2-re és 19-3-ra veszítettük el a Pomáz és a Göd ellen, Szlovákiában pedig a Bártfától, vagy a Homonnától 30-2-es vereséget szenvedtünk.

Rohamtempóban

– Napjainkban, a mi időnkhöz képest, egészen zseniális a szervezettség – folytatta a fogász főorvos. – A pályák elszaporodását követően a jégkorong rohamos fejlődésnek indult az egész országban, így Miskolcon is. Mi még tüdőből és akaratból játszottunk, ma már a szakmaiság mindent visz. A stábokban amerikai, kanadai, svéd, finn, szlovák és orosz kiválóságok dolgoznak, a mesterek pedig értik a dolgukat. Csak ámulok és bámulok, mert kiválóan értenek a formaidőzítéshez, a motiváláshoz, mert a lendület, a küzdés ma már alapkövetelmény. Amikor még bontogattuk a „szárnyainkat”, volt egy-egy elnökünk, szakosztályvezetőnk, intézőnk, meg edzőnk, aztán néhány lelkes szülő csapódott a társasághoz. Bezzeg most: a szakmai teamek legalább tizenöt, vagy még több személyből állnak, a totális amatőrizmust pedig felváltotta a kőkemény profizmus. A hoki feltámadását persze helyi leépülések is fűszerezték, gondolok a Jászberény, a Debrecen, vagy éppen a Vasas eltűnésére.

Szurkolni fog

Arra a kérdésre, hogy mit vár a holnap kezdődő MAC Budapest – DVTK Jegesmedvék Erste Liga finálétól, dr. Lukács György így válaszolt:

– Jósolni nehéz, vagy inkább kockázatos, de természetesen felvállalom a tippelést. Nagyon remélem, hogy összejön a Macik újabb aranyérme. A piros-fehéreknek több remek játékosuk van, mint a fővárosiaknak és a különböző mutatókat figyelembe véve kései utódaim mindenben jobbak, mint a MAC. Magától értetődően jelen leszek a döntő itthoni mérkőzésein, régi szokásomnak megfelelően az emeleti üvegablak mögül szurkolok majd a fiúknak, de elképzelhető, hogy Budapestre is elmegyek a srácokkal. Miskolcon egészen biztosan telt ház lesz, a fővárosban ez nem valószínű, már csak azért sem, mert a Ferencváros és az Újpest összecsapásain sincsenek sokan, a MAC pedig azért nem Fradi, de nem is ÚTE.

ÉM-KT




A döntő programja:

péntek, 19.00: MAC Budapest-DVTK Jegesmedvék

szombat, 20.00: MAC Budapest-DVTK Jegesmedvék

jövő kedd, 18.30: DVTK Jegesmedvék-MAC Budapest

jövő szerda, 20.00: DVTK Jegesmedvék-MAC Budapest

jövő szombat, 19.00: MAC Budapest-DVTK Jegesmedvék (ha szükséges)

április 2., hétfő, 20.00: DVTK Jegesmedvék-MAC Budapest (ha szükséges)

április 5., csütörtök, 20.00: MAC Budapest-DVTK Jegesmedvék (ha szükséges)

Az elmúlt szezonig a MOL Liga nevet viselő sorozat eddigi bajnokai:

2008/09: HC Csíkszereda (román)

2009/10: Vasas Bp. Stars

2010/11: HSC Csíkszereda (román)

2011/12: Dab.Docler

2012/13: Dab.Docler

2013/14: HC Nové Zámky (szlovák)

2014/15: Miskolci Jegesmedvék

2015/16: DVTK Jegesmedvék

2016/17: DVTK Jegesmedvék


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!