Jegesmedvék vs. Újpest - Miskolcon játsszák a kupafinálét

Miskolc - Szombaton este a miskolci jégcsarnokban: DVTK Jegesmedvék – Újpesti TE Magyar Kupa-döntő.

Miskolc - Szombaton este a miskolci jégcsarnokban: DVTK Jegesmedvék – Újpesti TE Magyar Kupa-döntő.

Szerdán későn este ért véget a Magyar Kupa elődöntőjének fővárosi párharca. Az Újpesti TE meglepetésre hosszabbítás után 5-4 (0-2, 2-0, 2-2, 0-1) arányban nyert a MAC Budapest vendégeként, ezzel pedig eldőlt, hogy a fináléban a Ferencvárosi TC-t 5-1-re elgázoló diósgyőriek lesznek a pályaválasztók (mivel a kupasorozat körmérkőzése során előrébb végeztek a lila-fehéreknél).

– Remélem, hogy a szombati döntő is hasonlóan jól sikerül majd nekünk, mint a Fradi elleni elődöntő – mondta Mikael Tisell, a piros-fehérek vezetőedzője szerdán este, majd hozzátette: – Természetesen mindent megteszünk a kupagyőzelem érdekében.

Kezdés: 17.15-kor

Az óriási érdeklődéssel várt döntőt február 20-án, szombaton 17 óra 15 perckor kezdik a miskolci jégcsarnokban.

– Szinte folyamatosan tárgyalunk, logisztikai szempontból vagy húsz dolgot kell megoldanunk, megszerveznünk – mondta Nagy Ádám, a Macik csapatmenedzsere, majd hozzátette: – Erre persze részben készültünk, hiszen benne volt a pakliban, hogy az Újpest „megvicceli” a MAC alakulatát. A klub történetében ritkán adódik, hogy pár nap különbséggel két finálét is játszhat a csapat, a szombatit ugyanis kedden újabb döntő, a Nyitrán sorra kerülő Visegrád Kupa-finálé követ. Viszont ne szaladjunk előre, maradjunk a hétvégi MK-aranycsatánál. Az teljesen biztos, hogy telt ház lesz, így azt tanácsolom azoknak a szurkolóknak, akik a helyszínen akarják látni a mérkőzést, hogy „ébredjenek” hamar. Pénteken indul az online értékesítés, a biléták döntő többsége elővételben elkel majd. A jégcsarnokba érkezőknek azt is tanácsolom, hogy amennyiben tehetik, a tömegközlekedési eszközöket vegyék igénybe, mert a Népkertben, a kevés hely miatt, várhatóan parkolási gondok lépnek majd fel. A döntő egy mérkőzéses, vagyis mindenképpen győztest avatunk, az időbeosztáshoz szintén fontos információ lehet a lebonyolítási forma: döntetlen esetén (a 15 perces szünetet, amely tartalmazza a jégfelújítást is) húsz perc hosszabbítás következik, öt-öt mezőnyjátékossal, hirtelen halállal.

[related-post post_id="3741074"]

Jól járnak

Ami pedig a belépőkkel kapcsolatos információkat illeti: most igazán jól járnak a bérletesek, hiszen nekik semmilyen dolguk nincs, „igazolványuk” érvényes a fináléra. Az újpestieket a jegyet tíz százaléka illeti meg (már ha igénybe veszik…), a többit pedig a DVTK Jegesmedvék értékesíti, az árak megegyeznek a ligatalálkozókéval.


A jegyárak

Ülőhely

  • Felnőtt: 1700–2000 (szektortól függően)
  • Diák és nyugdíjas: 1200–1400
  • Álló hely

  • Felnőtt: 1400 (egységesen)
  • Diák és nyugdíjas: 1000


  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!