Ryan Ruikka a DVTK Jegesmedvék játékosa

Miskolc - A szezon végéig a DVTK Jegesmedvéket erősíti az amerikai - de magyar felmenőkkel is rendelkező - védő, Ryan Ruikka. A korábbi francia bajnok hátvéd nem ismeretlen Magyarországon, hiszen a tavalyi évet a MAC Budapest csapatánál töltötte. A piros-fehérek új játékosa a héten érkezik, és csatlakozik a kerethez.

Miskolc - A szezon végéig a DVTK Jegesmedvéket erősíti az amerikai - de magyar felmenőkkel is rendelkező - védő, Ryan Ruikka. A korábbi francia bajnok hátvéd nem ismeretlen Magyarországon, hiszen a tavalyi évet a MAC Budapest csapatánál töltötte. A piros-fehérek új játékosa a héten érkezik, és csatlakozik a kerethez.

Ryan Ruikka a tavalyi év után visszatér Magyarországra, ahol a bajnoki cím mellett - magyar felmenői miatt - a magyar állampolgárságot is szeretné megszerezni.

A kiváló hátvéd a Boston Universityn szerzett diplomát, a pályán csapatkapitány-helyettesként számítottak rá. Az egyetemi évek után a finn másodosztályban játszott, feljebb lépni egy csúnya sérülés miatt nem tudott. A következő év elejét is ki kellett hagynia, de a rájátszásban francia bajnoki címhez segítette a Gap Rapaces csapatát. Egy év ECHL szereplés után igazolt Magyarországra, ahol a MAC Budapest egyik legjobbjaként egyetlen mérkőzésről sem hiányzott. Az idei szezont az SPHL-ben kezdte, de Gőz Balázs távozása után csapatunk megkereste, és egy rendkívül gyors tárgyalás után igent mondott a DVTK Jegesmedvék hívására. Ryan Ruikka a DVTK hivatalos honlapjának adott interjút.

- Miért döntöttél úgy hogy visszatérsz Magyarországra, és miért a DVTK-t választottad? 

Ryan Ruikka: Elsősorban azért, hogy újabb bajnoki címhez tudjam segíteni a csapatot, mert Franciaország után Magyarországon is bajnokságot szeretnék nyerni! Ezen felül az is motivál, hogy részt veszünk a Kontinentális Kupában, bízom benne ott is minél jobb eredményt tudunk elérni. A DVTK Jegesmedvéknél a győzelem már tradíció, ezt a hagyományt szeretném tovább építeni én is a csapattal együtt.

- Milyen emlékeid vannak a DVTK-ról?

Ryan Ruikka: Miskolcon játszani minden alakalommal igazán remek volt. A szurkolók mindig megtöltötték a lelátókat, és remek atmoszférát teremtettek. Az előző szezon végén, ahogy néztem a bajnoki cím ünneplését, lenyűgözött az az öröm, amit a szurkolók arcán tükröződött. Láttam rajtuk, igazán büszkék, hogy újra bajnok lett a csapatuk.

- Tavaly egy interjú során említetted, hogy magyar gyökereid vannak.

Ryan Ruikka: Igen a dédnagyapám Valigosky Károly Budapesten született. A dédnagyanyámmal, Erzsébettel költöztek az Egyesült Államokba, és telepedtek le Ohio államban. Így mindig is motivált, hogy Magyarországon éljek. Tavaly remek élményeket szereztem az országról, és most örülök, hogy egy másik várost is megismerhetek. Ezen felül szeretném megszerezni a magyar állampolgárságot is.

- Mit üzensz a szurkolóknak?

Ryan Ruikka: A szurkolókról és a klubról nem csak a tapasztalatim nagyon jók, hanem azon túl néhány korábbi játékos, Jon Booras, Nagy Gergő és Andrew Johnston is csupa jó dolgokat mondott. Tudom, hogy ha esetleg rosszabbul megy a csapatnak akkor is kitartanak mellettünk. Reméljük, idén is sok örömet tudunk szerezni az Erste Liga legjobb szurkolótáborának!

Forrás: dvtk.eu



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!