Winter Classic a Jegesmedvékkel, klasszis hazaiakkal

Budapest, Miskolc - A Mol Liga csütörtöki játéknapján a Városligetben szerepeltek a Macik.

Budapest, Miskolc - A Mol Liga csütörtöki játéknapján a Városligetben szerepeltek a Macik.

A karácsonyi-szilveszteri hokibulinak is tartott szabadtéri fesztiválon csütörtökön este csapott össze a címvédő DVTK Jegesmedvék és a legutóbb finalista MAC Budapest együttese.

Booras kezdte

A 6. percben Booras közelről, játszi könnyedséggel passzolt a kapuba (1-0), majd nem sokkal később Nagy K. a keresztvas alá vágta a korongot (2-0). A 9. percben Pavuk szólója kimaradt, mert a korongot nem tudta átemelni az elfekvő Aranyon. Két kiállítás után nagyobb sebességre kapcsoltak a vendégek, akik arra törekedtek, hogy még az első harmadban szépítsenek, de bekapták a harmadikat is. A 18. percben Terbócs 5 méterről, egészséges tenyeressel vágta a játékszert a bal felső sarokba (3-0). A hajrá egészen szenzációs volt, tíz másodpercen belül Hajós és Galanisz találataival 3-2-vel mentek pihenőre a csapatok.

A második húsz perc miskolci emberfórral kezdődött, közben a levegőben lógott az egyenlítés.

A MAC Kovács B. kétpercesét is megúszta, majd kaput cseréltek, ilyet ritkán lehet látni. Helyzet volt itt és ott is, de ez a jégkorong sajátja, miként a rengeteg játékmegszakítás, kapuelmozdulás, továbbá a sok ütközés. A hazaiak visszaestek, meggyőzőbb volt a piros-fehér alakulat, amely az egyenlítésért küzdött. A 35. percben öt a négy ellen küzdöttek a jégen a fővárosiak, akik Escobedo távoli lövésével 4-2-re alakították az állást. Booras kiküldéséből sem lett vendéggól, de Sakaris a háló mögül kanyarodva jobbról, közelről lőtt, a játékszer pedig Aranyról bepattant (4-3).

Térfélcsere is volt

A 43. percben nagy védelmi hiba után Kovács B. jobbról, 5 méterről, laposan helyezett a ketrecbe (5-3). Ezután 72 másodpercre kettős emberelőnybe kerültek a miskolciak, ismét hiába. Emberemlékezet elteltével térfélcserét is láttunk, majd két percig négy-négy mezőnyjátékos feszült egymásnak. Vontatottan haladt a meccs, amely majd’ két és fél óráig tartott. A vége előtt nem sokkal a Macik levitték a kapusukat, de erre ráfáztak, mert Somogyi bevette az üresen maradt kaput (6-3).

Azért veszítettek a vendégek, mert egyetlen emberelőnyös helyzetüket sem tudták értékesíteni.


Jegyzőkönyv

MAC Budapest – DVTK Jegesmedvék 6-3 (3-2, 1-1, 2-0)

Budapest, 2500 néző. V.: Halassy, Rencz (Muzsik, Váczi).

MAC Budapest: Arany – Escobedo 1, Kovács B. 1, Könczei, Kovács Cs., Booras 1 (1) – Pozsgai, Mestyán (1), Somogyi 1, Nagy G., Jubinville (1) – Ruikka, Vokla, Nagy K. 1 (1), Keresztury (1), Terbócs 1 – Lakatos, Schmál, Silló, Roczanov, Tóth R. – Zaka (cserekapus). Vezetőedző: Majoross Gergely.

DVTK Jegesmedvék: Adorján – Leppanen, Láda B. (1), Magosi, Galanisz 1, Pavuk – Gőz, Vojtkó, Hajós 1, Tóth A. (1), Miskolczi – Colin, Kuqali, Toulmin, Johnston, Sakaris 1 – Popovics, Albert T., Ritó, Sági, Karda – Kiss B. (cserekapus). Vezetőedző: Douglas Bradley.

Kiállítások: 18 perc + végleges kiállítás (Terbócs), ill. 8 perc + végleges kiállítás (Johnston).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!