BOON - Sport - DVTK

2017.05.10. 08:56

DVTK vs. Mezőkövesd - A higgadtság, és lesz-e plusz

Miskolc, Mezőkövesd - Szombaton Diósgyőri VTK - Mezőkövesd Zsóry FC megyei rangadó Debrecenben: a védő döntetlent kíván, és bennmaradást.

Miskolc, Mezőkövesd - Szombaton Diósgyőri VTK - Mezőkövesd Zsóry FC megyei rangadó Debrecenben: a védő döntetlent kíván, és bennmaradást.

Rövidesen befejeződik a labdarúgó NB I 2016/2017-es küzdelemsorozata, ám pillanatnyilag kérdés, hogy a Gyirmót FC Győr mellett melyik lesz a másik kieső csapat. Megyénk két együttessel is érintett az élvonalban, és mindkettő – a Diósgyőri VTK és a Mezőkövesd Zsóry FC is – „fenyegetett” pozícióban van, hiszen előbbi a 9., utóbbi a 10. helyen áll jelenleg, azonos pontszámmal (a 11., kieső helyen álló MTK-nak is ugyanennyi pontja van). A helyzet pikáns, hiszen a két gárda a hétvégén összecsap egymással, szombaton 18 órától Debrecenben.


[poll id="1396"]


A pozitív hatás

Több olyan ember, futballista van, akik mind a két klubnál megfordultak, az egyik ilyen Vámosi Csaba, aki jelenleg a mezőkövesdiek U9-es csapatának edzője, emellett pedig a Heves megyei I. osztályban szereplő Füzesabony játékos-edzője.

– Köszönöm, jól vagyok, élvezem az aktív játékot. Egyelőre nem tudom megmondani, hogy meddig focizom, ha majd úgy érzem, akkor abba fogom hagyni, de ez a pillanat még nem érkezett el – kezdte lapunknak adott nyilatkozatát a 41 éves hátvéd, majd így folytatta: – Örülök annak, hogy ebben a szűk elitben, a 12 csapatos NB I-ben két borsodi csapat is van, ilyen azért nem sokszor fordul, fordult elő. A Diósgyőrhöz és a Mezőkövesdhez is kötődöm érzelmileg, sok szép pillanatot éltem át itt is, ott is.

A bekket először arra kértük, formáljon véleményt a szombati házigazdáról, a DVTK-ról.

– Jó formában vannak a diósgyőriek, igaz ez annak ellenére is, hogy Gyirmóton elvesztettek két pontot – állította Vámosi Csaba. – Élőben ebben az évadban még nem láttam őket, mert akkor nekem is meccseim voltak, de a televízió előtt ülve is átjött az a pozitív hatás, amit a március eleji edzőváltás idézett elő. Bódog Tamás egy új, teljesen más szemléletet vitt az öltözőbe, az új impulzus, a motiváció meglátszik a játékosokon. Ő is, a csapat is bizonyítani akar, agresszíven letámadnak, amely sok ellenfélnek nem ízlik.


[poll id="1398"]


Sajnálja Mevoungou-t

Ezt követően „rákanyarodott” a beszélgetés a kövesdiekre.

– Kiváló őszt produkált a gárda, elsősorban amiatt, mert Pintér Attila stabil védelmet rakott össze – fogalmazott Vámosi Csaba. – Bár az őt váltó Sivic Tomislav korábban sok jó eredményt ért el a magyar futballban, Kövesden nem tudott sikeres lenni a csapattal. Nem ellene szól, és nem utólag okoskodom, de én akkor nem őt választottam volna a vezetőedzői posztra. Persze, belül azt kívántam, hogy legyenek eredményei közösen a játékosokkal, ám ez végül nem így alakult, valami miatt nem passzolt össze ő és a csapat. Azt sajnáltam, amikor elengedte Mevoungou-t, aki lám, a DVTK egyik legjobbja… Az új edzőnk pályaedzője Elek Norbert, szerinte Radványi Miklós jó szakember, profi mentalitással, próbálja visszahozni a Pintér-vonalat. Legutóbb, a Honvéd elleni első félidő jól is sikerült, ám a másodikban fölénybe került a vendégcsapat, és nagy arányban győzött. Mezőkövesden a klubvezetés mindent megtesz az NB I-ért, ezt át kell éreznie a csapatnak, és arra kell törekedni a hátralévő három fordulóban, hogy sikerüljön a bennmaradás.

A három nap múlva sorra kerülő meccsen mind a két gárdában lesznek hiányzók, a „nagyobb nevek” talán a DVTK-nál, hiszen eltiltott Nono Villar, és két belső védő, Karan, valamint Lipták is.

– Meghatározó emberekről van szó, és egy összeszokott védelem sokat számít, de biztos vagyok abban, hogy Bódog Tamás napok óta dolgozik ennek a helyzetnek a megoldásán, és akik lehetőséget kapnak ezen játékosok helyett, azok bizonyítani akarnak majd – tette hozzá Vámosi Csaba. – Ilyen komoly szituációban, nagy tétnél fontos lesz a higgadtság, illetve hogy lesz-e egy vagy több olyan játékos egyik vagy másik oldalon, aki egyénileg hozzá tud valami pluszt rakni a sikerhez. Debrecen egyik együttesnek sem hazai pálya, igaz, minden bizonnyal sok diósgyőri szurkoló lesz az ottani stadionban. Én döntetlent remélek, egy jó mérkőzésen, aztán azt, hogy az ezt követő két fordulóban mind a két csapat nyer, és ezzel mindkettő bennmarad az NB I-ben.

ÉM-MI


Vámosi Csabáról

1975. szeptember 28-án született Debrecenben.

Felnőtt pályafutását 1992-ben kezdte az akkor NB III-as tiszaújvárosi csapatban.

197 NB I-es meccset játszott a Vác, a Ferencváros, a Győr, a Tatabánya és a Diósgyőr színeiben.

2017 eleje óta a Heves megyei I. osztályban szereplő Füzesabony játékos-edzője, emellett a mezőkövesdiek U9-es csapatának edzője.



A labdarúgó NB I állása:

1. Budapest Honvéd 30 17 5 8 47-27 56 pont

2. Videoton FC 30 16 8 6 58-26 56

3. Ferencváros 30 13 9 8 51-40 48

4. Vasas 30 14 5 11 45-36 47

5. Swietelsky Haladás 30 12 6 12 38-40 42

6. Paksi FC 30 10 11 9 35-33 41

7. Újpest FC 30 9 12 9 45-45 39

8. Debreceni VSC 30 10 7 13 37-40 37

9. Diósgyőri VTK 30 10 5 15 36-53 35

10. Mezőkövesd Zsóry FC 30 9 8 13 33-49 35

11. MTK Budapest 30 8 11 11 24-33 35

12. Gyirmót FC 30 4 9 17 18-45 21

A 31. forduló programja:

május 13., szombat:

  • Ferencváros-Debreceni VSC 18.00
  • Paksi FC-Gyirmót FC 18.00
  • Diósgyőri VTK-Mezőkövesd Zsóry FC, Debrecen 18.00
  • Budapest Honvéd-MTK Budapest 18.00
  • Swietelsky Haladás-Vasas, Sopron 18.00
  • Újpest FC-Videoton FC 20.30

  • Izgalmak a végére az NB I-ben: de ki fog itt kiesni?

    Izgalmak a végére az NB I-ben: de ki fog itt kiesni?

    A bajnoki aranyérem sorsa és a második kieső kiléte valószínűleg csak az utolsó fordulóban dől el.


    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!