Indulatok helyett

A kieső hely indulatokat szül, de ezt jó lenne most nyugalomra, csendre, összekapaszkodásra cserélni, és a bajnokság utolsó harmada előtt az erőt összeadni. Berecz Csaba jegyzete.

Nincs könnyű helyzetben a DVTK labdarúgócsapata, annak tágabb értelemben vett közössége, beleértve a klubházban dolgozókat és természetesen a szurkolókat. Mert szinte mindenki, akinek fontos a klub, tisztában van azzal, hogy a kiesés szele megcsapta a piros-fehéreket. 11 meccs van még hátra a bajnoki idényből, ennyiszer 90 perc remény a megkapaszkodásra, a pályán lévő 11 játékosban bízva. Ráadásul kemény ellenfelek jönnek ennek az elején, Videoton (idegenben), Újpest (Kövesden), Ferencváros (idegenben), Honvéd (Debrecenben), Haladás (idegenben), Paks (idegenben), Vasas (Kövesden)… Majd a végén négy olyan csapat, akik közül három jelenleg riválisnak számít a bennmaradásért zajló harcban (Gyirmót, Mezőkövesd, MTK, Debrecen).

Egy kieső helyen lévő csapatnál ilyenkor mindenki a hibát, a felelőst keresi, az okot, hogy miért jutott ide a történet, illetve vannak, akik kiutakat. Előrenézve azt kutatják, hogy merre van a jó irány. Sajnos, kitaposott ösvény nincs, a megoldóképlet egy labdarúgóklubnál mindig mindenre más, mert két egyforma helyzet nincs. Nem olyan egyszerű megállapítani, hogy jól működik-e egy sportszervezet, annak ellenére, hogy sokan úgy vannak vele, hogy a pályán elért eredmények megmutatják, hiszen ha nyer a csapat, akkor minden oké, ha nem, akkor… minden. De ez nem így van, ugyanis ez a két szélsőség, hol jobban, hol rosszabbul mennek a dolgok a háttérben. Hogy pontosan hogy, nehéz megítélni. Azt viszont nem, mert ebben biztos vagyok, hogy a klubházon belül nemigen van olyan ember, aki ne akarna javítani ezen a helyzeten. Hiszen szinte kivétel nélkül olyanok dolgoznak ott, akik egykor a lelátót koptatták, és ha csak a klubszeretetükön múlna a haladás, most valószínűleg a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágójára készülne a DVTK.

De ahogy Montecuccoli szerint a háborúhoz, a focihoz is három dolog kell, pénz, pénz és pénz. Nem azt akarom mondani, hogy nincs belőle Diósgyőrben, de azt igen, hogy vannak csapatok, ahol több, jóval több van. Sajnos, az évek alatt egyre jobban hátrébb került a büdzsék rangsorában a Diósgyőr, és azzal, hogy a tulajdonos(ok) nem kíván(nak) részt venni a fegyverkezésben, vagyis egyre több pénzt költeni a csapatra, a játékosokra, van egy kis lemaradás. Amit jövőépítéssel, az utánpótlásbázis regionális kiszélesítésével, első lépésként az infrastrukturális alapok megteremtésével lehet kompenzálni, sajnos nem rövid távon. Tudom, hogy sovány vigasz egy kieső helyen lévő közösség számára, de az látszik, hogy van jövőkép. És lehet a jelen göröngyös vagy akár megbotlós is, de van, lehet a nehéz helyzetekben visszaút.

Aki ismeri a DVTK történelmét, az tisztában van azzal, hogy előfordult már párszor, hogy a második vonalban – vagy még attól is lejjebb – jegyezték a csapatot. És ezek az időszakok, élvonal, másodosztály hol hosszabbra, hol rövidebbre nyúltak. A mostani 12 csapatos bajnokság kemény terep, és a Diósgyőr egyelőre ezen edződik. A kieső hely indulatokat szül, de ezt jó lenne most nyugalomra, csendre, összekapaszkodásra cserélni, és a bajnokság utolsó harmada előtt az erőt összeadni. És kellene a hit, hogy sikerülhet. A mostani bajnokság első harmada után, a simai napokat követően erre már volt példa.

- Berecz Csaba -