Aluinvent-DVTK: Egy lépés az elődöntő felé

Miskolc - Az első meccsét megnyerte a negyeddöntőben a diósgyőri női kosárlabdacsapat.

Miskolc - Az első meccsét megnyerte a negyeddöntőben a diósgyőri női kosárlabdacsapat.

A női kosárlabda NB I. rájátszásában, a két nyert meccsig tartó negyeddöntő első játéknapján szerdán este az NKE-FCS Csata gárdáját fogadta az Aluinvent-DVTK csapata.

Mokango góljával indult a meccs, majd Medgyessy labdalopása, leindulása után már 4–0 állt az eredményjelzőn. Jól védekezett a piros-fehér gárda, Putnina találata után, a 4. percben Lang révén szépítettek a fővárosiak (6–2). Az első negyed középen Medgyessy palánk alólija után kért időt a vendégek edzője (10–4), amit cserék követettek mindkét oldalon. 17–9 után a harmadik kispadról érkező is pályára lépett a hazaiaknál, Zele és Szabó F. után Szűcs R. is bizalmat kapott. Csakhogy a játékrész hajrájában Lelik szerencsés tripláját követően Barnai egy büntetőt értékesített, aztán Jovanovic egy középtávolit érkeztetett célba, és ezzel szoros lett a meccs (17–15).

Sokáig kellett a pályán maradniuk a kulcsjátékosainknak, hogy meglegyen a mérkőzés.” Cziczás László

A második játékrész elején Skoric gólja után Medgyessy adott remek asszisztot Kiss A.-nak, majd a hazai irányító saját maga jegyzett egy trojkát (24–15). A 13. percben Walker-Kimbrough faultos találatával lett közte tíz (27–17). 31–22-nél Kányási jutott szóhoz, tizedik hazai játékosként, miközben a vendégek nyolcas rotációval játszottak. A 17. minutában Cziczás edző kért időt, miután Lelik a harmadik tripláját vágta be. 36–33-ra jött fel a Csata, de Mokango és Skoric lehűtötte a vendég reményeket, aztán Walker-Kimbrough és Medgyessy jegyzett egy-egy duplát (44–33).

Fordulás után

A térfélcsere után mindkét csapatnál a kezdők voltak fent, és ebben az összetételben jobb volt a DVTK (50–34). Aztán amikor a Csata ébredezni kezdett (50–40), hazai időkérés következett, nem sokkal később pedig vendég (54–40). A DVTK rotációja ebben a játékrészben szűkebb volt, és az alapemberek segítettek azon, hogy ezúttal ne legyen nagy hullámvölgy (66–51).

Az utolsó játékrészben Kiss A., Zele és Kányási is visszakerült a pályára, így ők is részesei voltak annak, hogy húsz fölé ment a Diósgyőr, a remekül játszó Medgyessy duplájával (74–53). Aztán Szabó F. és Szűcs R. is újra lehetőséget kapott, szűk öt perccel a vége előtt már nem volt kérdés, hogy ki nyeri a meccset, és mivel a különbségnek nem volt jelentősége, hazai oldalon nem volt ok a bosszankodásra.

ÉM-BCS


Jegyzőkönyv: Aluinvent-DVTK–NKE-FCSM Csata 81–70 (17–15, 27–18, 22–18, 15–19)

Miskolc, 700 néző. V.: Papp, Balogh Gy., Nagy V.

Aluinvent-DVTK: MEDGYESSY (17/3), WALKER-KIMBROUGH (15/3), SKORIC (15/3), Putnina (4), MOKANGO (13). Csere: Zele (8), Szűcs R. (-), Szabó F. (2), Kiss A. (4), Kányási (3/3), Eperjesi (-). Vezetőedző: Cziczás László.

NKE-FCSM Csata: HORVÁTH B. (13/6), Jovanovic (11), LELIK (17/9), Nagy-Bujdosó (-), Lang (6). Csere: BARNAI (15), Austria (-), Angyal (-), Mányoky (6), Radócz (-), Solymosi (-), Pálinkás (2). Vezetőedző: Tursics Krisztián.

Cziczás László: – Gratulálok a Csatának. Nagyon észnél kellett lenni, hogy meg tudjuk nyerni a meccset, sokáig kellett a pályán maradniuk a kulcsjátékosainknak, hogy meglegyen a mérkőzés. 11 pont lett közte, elsősorban azért, mert akik kevesebbet szoktak játszani, most tudásuk alatt teljesítettek. Azon kell dolgozni, hogy ezen javítsunk. Nem játszottunk valami jól, néha fegyelmezetlenek voltunk, de a lényeg, hogy nyertünk. 1–0 ide, de nem dőlt el a továbbjutás, szombaton viszont szeretnénk lezárni a párharcot, ami roppant nehéznek ígérkezik.

Tursics Krisztián: – Gratulálok a Diósgyőrnek, elképesztő módon kontrollálták a meccset, minden apró hibánkat kihasználták. Ha hoztunk egy jó döntést, és picit nem figyeltünk, kaptuk a büntetést. Annak nagyon örülök, hogy sok játékos belekóstolhatott a play-off légkörébe. Teljes más egy ilyen meccs, mint az alapszakasz, örülök, hogy sok fiatal jól szállt be a mérkőzésbe. Szombaton igyekszünk javítani, győzni.

A két nyert mérkőzésig tartó párharc állása: 1–0, az Aluinvent-DVTK javára.

A két csapat a következő találkozót szombaton 19.30-tól Budapesten játssza.



[related-post post_id="4191274"]

[related-post post_id="4190358"]

[related-post post_id="4188778"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!