BOON - Jegyzet

2016.10.18. 07:47

Kacsa és hápogás

<em>Miskolc jegyzője nyugdíjba megy, ezért hirdetik meg az állását. Ennyit a pletykákról, nincs itt semmi látnivaló, tessék oszolni. Körülbelül ennyivel el lehetett volna intézni még szeptemberben a miskolci jegyző menesztésével kapcsolatos híreszteléseket</em>. <strong>Szántó Rita jegyzete</strong>.

Miskolc jegyzője nyugdíjba megy, ezért hirdetik meg az állását. Ennyit a pletykákról, nincs itt semmi látnivaló, tessék oszolni. Körülbelül ennyivel el lehetett volna intézni még szeptemberben a miskolci jegyző menesztésével kapcsolatos híreszteléseket. Szántó Rita jegyzete.

Persze azt akkor is mondták, hogy nincs látnivaló, meg azt is, hogy oszoljunk, de egy hónap múlva csak kiderült, mégiscsak van mit nézni. Igaz, nézni szeptemberben is lehetett volna, mert Kriza Ákos polgármester – cáfolandó a törvényesség őrének távozásával kapcsolatos híreket – egy sajtótájékoztatón felajánlotta, megnézhetjük hivatalában a jegyzőt, mert bent van. Meg is kerestük, bent volt, és akkor azt mondta: a hír kacsa, akkora, hogy hápog.

Miközben mindketten – a város vezetője és a jegyző is – tudták, hogy decemberben már nem tudjuk megnézni hivatalában a jegyzőt. Éppen ezért mennyivel egyszerűbb és méltóbb válasz lett volna, hogy 26 év jegyzőség után jól megérdemelt nyugdíját kezdi meg decemberben dr. Csiszár Miklós. Egyszerűbb, mert rájöttünk volna magunktól, hogy nincs itt semmi látnivaló. Méltóbb, mert kacsa és hápogás helyett már akkor azt tudtuk volna mondani, jó pihenést jegyző úr! Így most mondjuk.


A jegyzőség stresszes állás

Miskolc - A helyemen vagyok, a helyemről beszélek – mondta szeptemberben a miskolci jegyző. Most pedig hirdetik az állását.

 

 

"Akkora kacsa, hogy hápog"

Miskolc - Elterjedt a hír, hogy dr. Csiszár Miklóst felmentették. Nem így van.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!