Csillagok pedig Prügyön is születnek

Vagy mégis továbbjutnak? Jutnak valamerre? Mindenesetre a „Csillag születik" szombati adásában való fellépésüket megörökítő felvételt az ismert videómegosztó portálon két nap alatt csaknem 20 ezren nézték meg. Az emberek beszélnek róluk: a zsűritag könnyes szeméről, mialatt hallgatta őket, s hogy aztán mégis leszavazta. Értik is, nem is. A produkció, persze, nem volt hibátlan, csak hát sokan megérezték: mégis valami nem mindennapinak lehettünk részesei.

Benne voltak

Honnan érkezett ez a két fiú, a 15 éves Babos Richárd (Ricsi) és a 18 éves Horváth Ferenc (Pepe)?
Prügy közepén bukkanunk rá a kicsi házra, ahol Babosék élnek. Míg egy szolgálatkész szomszéd elintézi, hogy mindkét fiú hazajöjjön (Szerencsről, illetve Nyíregyházáról), Ricsi édesanyja elmeséli: ők öten élnek szocsegélyből és a családi pótlékból, illetve idénymunkából és alkalmiból. A házban rend, de a csillárban egyetlen égő sincs, a konyhában kétmedencés, beépített konyhaszekrény, de víz az udvaron. Hangszernek nyomát se látjuk, de megpillantjuk a tévét. Hihetetlen, hogy nemrég „benne voltak” a fiúk.

– Sírtam, nagyon meghatódtam. A szülőnek nagy büszkeség, látni, hogy a gyermeke ilyen tehetséges! – mondja az anya. Tudja, tovább kellene képeztetni a gyereket, de csak a kollégium benne volna havi 10 ezerbe, a busz- és villamosbérlettel együtt is legalább 15. Ezt nem engedhetik meg maguknak.

"Mégsem tudtuk úgy"

Megérkezik Ricsi. Komolyan, szabatosan beszél. Elmondja, amikor a roma tehetségek számára kiírt Pacsirta versenyen országos második helyezést értek el az unokatestvérével, Pepével, akkor megjött a kedvük a közös zenéléshez. Kitöltötték a Csillag születik jelentkezési lapját, s ők azt hitték, nem küldték el. De alighanem mégis eljutott, hiszen behívták őket az első válogatóra. Aztán két hét múlva az újabbra, s megint így, a harmadikra. A negyedik már a tévében volt.

– Amint beléptünk az RTL székházába, mondták a nevünket. Vártuk a pillanatot, hogy beszólítsanak. Pepe beteg volt, nekem pedig nem működött a szintetizátorom. Szerencsére én elég jól kitapasztaltam már a zongorát is, így ez nem okozott gondot. Mégsem tudtuk úgy előadni, ahogy tudtuk volna – foglalja össze.

Drága utazás

Jól sejtjük: magukkal vitték a szintetizátort is. Pedig az utazás az 50 kilós fölösleg nélkül is elég megerőltető lett volna. Főleg anyagilag.

– Ha a polgármester saját zsebből állta az útiköltséget. Így is hárman mentünk, én, a Pepe, az egyik testvérem és Pista bácsi, hogy a nagycsaládos kedvezményt igénybe tudjuk venni.

Kiderül: Pista bácsi, azaz Nagy István egy falubeli zenész, akinek hajdan saját együttese volt. Ő gardírozta a fiúkat, s bocsátotta időnként rendelkezésükre az időközben befuccsolt hangszert is.

– A vonatot még ki tudtuk számolni előre, de azt nem gondoltuk volna, hogy a buszjegy ilyen drága Pesten, így hazafelé csak a pályaudvarig jutottunk. Végül egy nagynéném segített ki 2 ezer forinttal, hogy haza tudjunk jönni.
Ricsi szavaiból felsejlik a teljes előzmény. Tízéves volt, amikor egy másik unokatestvére elvitte magával egy iskolai zeneórára, akkor még Prügyre.

– Az első két órán még énekelni kellett, de mondtam, hogy én zongorista akarok lenni. Nem tudom honnét, csak jött ez a nagy akarat. Olyan erős, hogy amikor itt már megszűnt a zeneoktatás, 10-11 évesen inkább magam bejártam Szerencsre, csak hogy zongorázhassak, még azon az áron is, hogy leromlott a tanulmányi eredményem, ugyanahhoz a tanárnőhöz. Pedig nekem egyre kevesebb lehetőségem lett a gyakorlásra, inkább csak ott, az órákon. Egyik órán ideadták a kottát, hogy a következő órára tudni kell. Néztem a kottát, fejben összeraktam, és a következő órán le is játszottam. Amikor a zenetanárom, aki a lelkemmel is törődött, váratlanul év közben nyugdíjba ment, felhívatta anyukámat, s azt mondta, belőlem egy nem akármilyen zongorista lehet. Csakhogy én másnál úgy, mint addig, nem akartam tanulni, ahhoz pedig, hogy elkerüljek otthonról, még túl fiatalnak tartottak, féltek a szüleim, hogy tovább romlana a tanulmányi eredményem is. Így abbamaradt a zeneiskolai tanulmányom, ötödik félévében – meséli.

- Szalóczi Katalin -

Álmok Prügyön is születnek