Sport

2015.10.17. 21:23

"Odatette magát az egész csapat"

"Csütörtökön elbeszélgettem a játékosokkal, a „kupán vágás” után néhány kérdést felettem nekik" - kezdte nyilatkozatát Bekő Balázs, a Diósgyőri VTK vezetőedzője a Vasas elleni első idegenbeli győzelem után.

"Csütörtökön elbeszélgettem a játékosokkal, a „kupán vágás” után néhány kérdést felettem nekik" - kezdte nyilatkozatát Bekő Balázs, a Diósgyőri VTK vezetőedzője a Vasas elleni első idegenbeli győzelem után.

Simon Antal (Vasas FC): – A kéthetes szünet után a második etapot jó lett volna ponttal, pontokkal kezdeni, és az első félidőben erre meg is volt a lehetőségünk. Ennyi szögletet, pontrúgást talán soha nem lőttünk, de a Diósgyőr középső, magas védelmi sora jól állta a sarat. A második játékrész első negyedórájában védekezésre kényszerítettük a vendégeket, de nem sikerült gólt szereznünk, mi több, a piros-fehérek egy zseniális kontrából előnybe kerültek. A 11-es adhatott volna lendületet, ám miután ez kimaradt, a DVTK stabilizálta a játékát, és nem sikerült még a pontszerzés sem. Gratulálok a vendégcsapatnak, de azt kell mondani, hogy nem megérdemelten vitték el a három pontot.

Bekő Balázs (Diósgyőri VTK): – Csütörtökön elbeszélgettem a játékosokkal, a „kupán vágás” után néhány kérdést felettem nekik, és úgy gondolom, hogy ma este jó választ adtak. Odatette magát az egész csapat, igyekeztek focizni, bár ebből nem sokat láttunk viszont, de ebben a mérkőzés előtt lezúduló eső is hibás volt. Két komoly lehetőségünk adódott, az egyiket Bacsa révén sikerült gólra váltani, és ezt meg tudtuk őrizni. Azzal a szándékkal küldtem be Bacsát, majd a többieket is, hogy a láthatóan fáradó Vasas játékosok között próbáljanak helyzetet kialakítani, és Bacsa ezt meg is tette. Tudtuk, hogy ellenfelünk agresszív, letámadós stílusban focizik, ez így volt most is, nem gondolom, hogy ezt rosszul csinálták, de ma este nekünk sikerült jobban kijönni a helyzetekből.



Budapest, Miskolc - A labdarúgó OTP Bank Liga NB I 12. fordulójában a Diósgyőri VTK gárdája a Vasas FC vendégeként lépett pályára szombaton 18 órától Budapesten. Az összecsapásról élőben tudósítottunk a Borsod Online-on! ​



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!