Röhrig Géza: “Az európai civilizáció szégyene ez”

Akt.:
Röhrig Géza, a Saul fia című film főszereplője
Röhrig Géza, a Saul fia című film főszereplője - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Mindenkiről leolvad a múlt. Túl a jó és a rossz választásán. Zsigeri emberség. Boldog, emberhez méltó cél. Interjú: Röhrig Gézával, a Saul fia című, cannes-i nagydíjas magyar film főszereplőjével.

A történtek máig ható jelentősége nem ad okot semmifajta pozitív ábrázolásmódra. Röhrig Géza mondja ezt, arra is rávilágítva: miért kerülték az úgynevezett holokausztfilmek sablonjait, amikor egyetlen emberre figyelve elkészítették a maguk filmjét – a holokausztról is. Röhrig Gézával, Nemes Jeles László Saul fia című alkotásának főszereplőjével beszélgettünk.

– Ön nem színész. Hogyan talált utat Saul szerepéhez: a technika, vagy a gondolat útja volt ez?

Röhrig Géza: Ebben a filmben szinte semmi személyes nem derül ki Saulról. Az elején azt gondoltam, fontos tudnom: a háború előtt ez az ember szegény volt, vagy nem volt szegény, a fia egy korábbi házasságából való, vagy sem, vallásban született, vagy nem vallásos családból származik. Aztán rájöttem, mindez nem lényeges. A helyzet, amelyben a film ábrázolja Sault, a sonderkommandós lét olyan intenzív, hogy mindenkiről leolvad a múltja. Nincs többé jelentősége annak, hogy ki mi volt korábban. Olyan ez, mint amikor az űrhajót fellövik. Miután megtette a dolgát a hordozórakéta, leválik. A nagy űrhajóból egészen kicsi marad, lényegében a kabin, mert a többi részének csak az volt a dolga, hogy segítsen a gravitációs erő legyőzésében. Gyakorlatilag itt is erről van szó: a múlt szétporlik. Elveszíti a jelentőségét. A legfontosabb az maradt, hogy benne legyek abban a jelenben, amit a film mutat. Abban a jelenben, amelyben Saul egy véglény, egy roncs, akit csak és kizárólag az érdekel, hogy a következő lélegzetet ne a gázból vegye. Minden más elveszíti a jelentőségét. És még ebben a majdnem minden utáni helyzetben is tud történni valami, ami egy pillantás alatt értelmet ad e vegetatív létnek, egy fiú, aki a fiává lesz, akit el kell temetnie.

– Saul elhatározása ésszerűtlennek tűnik, miközben nem az ő reakciója az irracionális, hanem a világ az. És a ragaszkodás valami elemihez, valami ősihez s így kortalanhoz – ez a normális.

Röhrig Géza: Auschwitzcal kilépett medréből a történelem. Emberirtás előtte és utána is történt. Tudjuk, hogy a nácik tanulmányozták a szovjet munkatáborokat, a gulágot. Tisztában voltak azzal, hogyan kell az embereket valahová koncentrálni, dolgoztatni, éheztetni. A holokauszt egyedisége, őrülete az a másfél millió gyerek, akiket elpusztítottak a haláltáborokban. Leninék a cár gyermekeit megölték, a kiskorúakat azonban nem száműzték a gulágra. Ez nagyon nagy különbség. A háborúban csúnya dolgok történnek, a nőkkel is. Ám hogy a gyerekeket is elvigyék, központi utasításra, szisztematikusan – erre eddig nem volt példa.

– Saul a Sonderkommando tagja. Erre kényszerített fogolyként embereket terel a gázkamrába. Miért nem lép ki korábban ebből a helyzetből?

Röhrig Géza: Az üzemszerűség miatt. Ha az első öt-tíz halál döbbenetén túl van, a halál tömegessége részévé válik a praxisnak. A kérdés inkább az: miért válik ennyire fontossá a számára az ikszedik gyerek, aki ráadásul nem is biztos, hogy a fia.

– Az ön válasza mi erre?

Röhrig Géza: Ezen a ponton válik a történet mitikussá. Ez zsigeri, nem átgondolt és megfontolt emberség. Még csak erkölcsi döntésnek sem mondanám. Saul már túl volt jón és rosszon, és azt hiszem, hogy ki sem zökkent volna ebből a helyzetből, ha a kisfiú nem éli túl a gázkamrát. Ennek a kisfiúnak a túlélése volt a jel Saul számára. Talán a tekintetük találkozott. Hogy apa és fia lettek volna? Nem valószínű. Talán csak hasonlított a fiára. Egy biztos, létrejött a kapcsolat. És amikor a fiú a biztos halált túlélve mégis meghal, ez új pályára állítja Sault.

– Ha biztosan tudnánk, hogy Saul a saját fiát készül temetni, módosítaná a történetet?

Röhrig Géza: Gyengítené.

– Érzelgőssé tenné? Az kell, hogy ne legyen bizonyosságunk róla?

Röhrig Géza: Igen. Patetikussá tenné. Bőven elég, hogy a gyereke lehetett volna.

– Azt mondta: Auschwitz irracionális. És a világ nem az?

Röhrig Géza: Auschwitzot nem az ufók hozták el a Földre, nem ők építették föl a táborokat. Törvényszerű folyamatok következménye volt, ami történt. Itt az európai civilizáció maga omlott össze. A modernitás zászlóvivőjéről, Németországról beszélünk, nem az esőerdők egy félvad népéről. Auschwitz tökéletesen szervült a világba. Annyira – és ezen illő lenne elgondolkodni –, hogy senki a világon semmiféle törvényt nem szegett meg az ehhez vezető úton. Sem a kakastollas csendőrök, akik puskatussal, nyolc hét alatt félmillió embert bevagoníroztak, sem a német táborparancsnokság.

– Az életünk kereteit végül nemcsak a jog jelöli ki, de az erkölcsi megfontolás is.

Röhrig Géza: Persze. Csak jelezni kívántam, hogy itt nem a minden országban jelen lévő csőcselék randalírozott. Mengele doktorátussal rendelkezett. Göbbels filozófiából doktorált. A csúcsnácik egytől egyig tanult és jeles entellektüelek voltak. A bestialitás és az akadémiai előrehaladottság, ennyire kart karba öltve utoljára a nyaktilózó felvilágosodás idején járt így együtt.

– Nem „tipikus” holokausztfilmet készítettek – egészen közelről figyelték a hősüket, Sault. A történetét mesélve mennyire messzire tekintettek?

Röhrig Géza: Szerintem nem kell zsákbamacskát árulni. Ez a film a holokausztról szól. A világ produkált két világháborút. Azután jött Hirosima, Kambodzsa, Ruanda. Elképesztő évtizedeket hozott a huszadik század. De az emberi kegyetlenségnek a magyar történelemben az az egyik legkevésbé feldolgozott fejezete, hogy a magyar törvényhozás és közigazgatás a magyar történelmi egyházak vezetőinek minden számottevő tiltakozása nélkül ezt a bűncselekményt levezényelte. Magyarországon mind a mai napig késnek a vonatok. De akkor, nyolc hétig, érdekes módon, minden pikk-pakk működött. A társadalom hallgatólagos beleegyezése tette lehetővé mindazt, ami történt. Ezt a filmet nyilván nem így fogja nézni minden néző, de óhatatlan, hogy mi így is lássuk.

– És a világ hogyan látja majd? Készülnek a fogadtatásra, vagy a film mindenhol megteremti a saját kommunikációs közegét?

Röhrig Géza: Feltűnt nekem, hogy a németek tettek utoljára ajánlatot a film vetítési jogainak megvásárlására. Ami nagyon érdekes, hisz szemben velünk, az osztrákokkal, a csehekkel, a lengyelekkel, akikben mindig volt arra szándék, hogy a németekre mutogassunk, Németország, vagy legalábbis annak nyugati fele, nem tudott a németekre mutogatni. Ennél a filmnél telt volna be a pohár? Pedig ez a film nem tesz ki premier plánba gonosz német embereket. Mégis nagyon jól érezték, akiknek az a dolguk, hogy filmeket vásároljanak: ennél németellenesebb film még sohasem készült. Holott nem ez volt a szándékunk. Amikor Nemes Jeles László először kérdezte meg, mi a véleményem a forgatókönyvéről, az első, amiben rögtön egyetértettünk, hogy az a zsáner, amit jobb híján holokauszt­filmnek neveznek, összességben nagyon sikerületlen ágazata a filmművészetnek. Úgy éreztük: félrevezető.

– Mi teszi azzá?

Röhrig Géza: Az úgynevezett holokausztfilmek kilencvenkilenc százaléka mindig valaki olyanról szól, aki túléli. Holott a kilencvenkilenc százalék nem élte túl. A legtöbb film álságos, a végén mindig valamiféle reménysugárral. Több száz lágertúlélőt ismerek. Azt kell mondjam: a történtek máig ható jelentősége nem ad okot semmifajta pozitív ábrázolásmódra. Ezzel szemben a mi filmünk újszerűségét az adja, hogy nem szépeleg, nem próbál okoskodni, nem próbálja megérteni a történelmet. Hanem már-már fizikai élményt nyújtva csak azt mondja el, amiben biztos. Arra a kevésre fókuszál.

– Egyetlen emberről lehet mesélni, az összesről nem?

Röhrig Géza: De erről az egy emberről is úgy, hogy nem használjuk a sablonokat: a horogkeresztet, az alkarra tetovált számot, a csíkos fogolypizsamát, a kopaszra nyírt fejeket, a csontsovány testeket. Olyan keretben mesélünk a történtekről, amit a maga kőkemény valóságában még senki nem mutatott be. A Sonderkommandóról beszélek. Mindez lehetővé tette azt, hogy újradefiniáljuk miről van itt szó.

– Bujdos Attila –

A film cselekménye

A film cselekménye Auschwitz-Birkenauban játszódik 1944. október elején; elképzelt főhőse, Saul Ausländer magyar zsidó rab két napját mutatja be, aki az egyik krematórium sonderkommandójának tagja. A tábor többi tagjától hermetikusan elzárt, saját kivégzésüket is minden pillanatban váró munkások csoportját a nácik arra kényszerítik, hogy részt vegyenek a tömeges megsemmisítés áldozatainak elégetésében és hamvaik szétszórásában. Saul az egyik halott gyermekben saját fiát véli felismerni, és elhatározza, hogy megkísérli a lehetetlent: megmenti a gyermek testét az elhamvasztástól, és felveszi a kapcsolatot egy rabbival, akivel együtt titokban eltemetheti. Közben, tervezett megsemmisítésük hírére a sonderkommando tagjai fellázadnak, lerombolják a krematóriumot, ám Saul elfordulva a többiektől és szándékuktól, csak azzal törődik, hogy tervét végrehajtsa és fiának, akiről életében nem tudott gondoskodni, megadja a végtisztességet.

Névjegy: Röhrig Géza

  • Budapest, 1967. május 11. –
  • magyar színész, író, költő, énekes.
  • Az 1980-as években a kommunizmus idején rendszerellenes underground zenészként működött, a hatóságok által betiltott legendás Huckleberry punkegyüttes alapítója és frontembere volt. Ezt követően a Színház- és Filmművészeti Főiskola növendéke, filmrendezőként végzett Szabó István osztályában. 2000-ben New Yorkba költözött, ahol a Jewish Theological Seminaryn diplomázott bibliaoktatóként.
  • Számos verseskötete jelent meg magyarul.
  • A 2015-ös cannes-i fesztiválon a Zsűri Nagydíját kiérdemlő Saul fia játékfilm főszereplője, melyet Nemes Jeles László rendezett.

Forrás: Wikipédia



Sporthírek






hirdetés