2011.05.19 17:09; Frissítve: 2011.05.19 17:09


Kiss Pál Tomi GP3 versenyen ünnepli a születésnapját

Kiss Pál Tomi GP3 versenyen ünnepli a születésnapját Kiss Pál Tomi GP3 versenyen ünnepli a születésnapját
Barcelona, Miskolc – Még az év elején sem hitte el, hogy a 20. születésnapját GP3-as versenyzőként egyik kedvenc városában, Barcelonában ünnepelheti Kiss Pál Tamás. Igaz, nem bulizni megy a katalán fővárosba, hiszen a hétvégén rendezik az F1 betétfutamának számító sorozat idei második állomását. Tomi mind fizikailag, mind pedig mentálisan felkészültnek érzi magát.

Nagyon fontos napok elott áll Kiss Pál Tamás: egyrészt élete második GP3-as futamára készül a francia Tech 1 Racing versenyzojeként, másrészt csütörtökön ünne pli huszadik születésnapját.

„Ez a legszebb születésnapi ajándék, amit eddig kaptam. Sosem hittem volna, hogy egyszer Barcelonában ünnepelek majd, ráadásul külön megkoronázza az egészet, hogy mindezt az egy olyan kiváló magyar sportoló, mint Nagy Laci, és felesége társaságában tehetem majd. Bevallom, erre álmomban sem mertem gondolni még az év elején” – fogalmazott a fiatal pilóta.

Élményekből biztos, hogy nem volt hiány, ugyanis már szerda reggel Barcelona utcáit rótta menedzsere társaságában.

„Most végre nemcsak a repteret és a pályát láthatom egy versenyhelyszínen. Stefanóra bíztam, hogy hova visz el, hisz velem ellentétben o már sokszor megcsodálta a katalán város szépségeit. Nem is kellett csalódnom, hisz fantasztikus volt végigmenni a La Rambla-n, ami Barcelona legismertebb utcája, megcsodálni a tengerpartot és az olimpiai falut, valamint a Gaudí Múze umot. Abszolút feltöltodtem, izgatottan várom már a hétvégét” – elevenítette fel a városnézés momentumait Tomi.

Ismerős pálya

Az ünnepelt komoly mentális felkészülésen is átesett, ugyanis még az elutazás elott is igénybe vehette dr. Vura Márta sportpszichológus segítségét, aki többek között a Right Guard Racing másik reménységének, Sebestyén Petinek a munkáját is segíti.

„Nagyon hasznosak az együtt töltött órák, úgy érzem, valamennyi kérdésemre megfelelo válaszokat kapok a doktornotol.” Tomi úgy érzi, most végre csak és kizárólag arra koncentrálhat, ami talán a legfontosabb egy versenyhétvégén a GP3-ban: az idoméro edzésre.

„Ismeros a pálya, hisz nemrég három napon keresztül teszteltem itt, ráadásul már nem fogok rácsodálkozni a hétvége menetrendjére sem. Csak és kizárólag az idomérore koncentrálok, hisz ha a kvalifikác ióm jól sikerül, azzal megalapozhatom a sikeres versenyt is. Rengeteg adathoz jutottam a gyakorláskor a csapattal együtt, ráadásul akkor hasonló volt még az idojárás is.”


A GP3-as Spanyol Nagydíj programja

Május 20., péntek
7:45-8:15: 1. szabadedzés
15:50-16:20: 2. szabadedzés

Május 21., szombat
7:45-8:15: időmérő edzés
16.20: 1. futam

Május 22., vasárnap
8:25: 2. futam

A két futamot a magyar nézők az Eurosporton megnézhetik, miután vasárnap 7:45-tol a szombati versenyt adják felvételrol, majd 8:25-tol éloben közvetítik a másodikat.


GP3-as sorozat 2. állomása: Spanyol Nagydíj

A verseny idopontja: május 20-21-22.
A pálya neve: Circuit de Catalunya
A pálya hossza: 4,655 km
Körök száma: 15
Versenytáv: 69,825 km vagy 30 perc

Forrás: Faster Management

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása


Miskolc.
boon.hu



Írjon nekünk!
Cikkek innen: Miskolc
 

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása