Rendezvények forgataga egyetlen napba sűrítve Mezőcsáton

Felvonulók a tavalyi városnapon
Felvonulók a tavalyi városnapon - © Fotó: Bujdos Tibor
Mezőcsát – A környező települések is becsatlakoznak a Kölcsey-úti rendezvénytér programjába.

Ez a nap a csátiaké, akik itt élik mindennapjaikat és otthonuknak tekintik városunkat… viszont az idei egy kicsit más, egy kicsit több lesz – mondta el Sikter Péter, a program egyik főszervezője. Városnapunk minden évben a Mihály névnaphoz, pontosabban Rajczy Mihály fazekasunk nevéhez kötődik, valamint a Miska kancsóhoz. A lakosok körében ez az a nap, amikor közösen kiengedhetik a fáradt gőzt és szórakozhatnak. Az idei viszont egy kicsit más lesz, hisz ezen a napon kerül megrendezésre a XI. Helyi Termék Fesztivál is, melynek köszönhetően a környező települések is becsatlakoznak a Kölcsey-úti rendezvénytér forgatagába.

Tehát ezen a napon nemcsak a mezőcsátiak, hanem a környéken élők is megmutathatják magukat színpadi produkciókkal és termékeikkel.

Komatál és motoros találkozó

Reggel veszi kezdetét a „Komatál” főzőverseny, a „Hulladékból hasznosat” program kiállítása, a helyi termékek vására, a Csáti Alkotók kiállítása, az egészségsátor és a gyermekprogramok – ugrálóvár, játszóház, rajzverseny. A színpadi produkciók előtt a Mezőcsáti Motoros és Veterán Klub felvonulását láthatják, melyet a megnyitó követ. A nap folyamán bemutatkoznak a járás települései, megrendezésre kerül a Settlement-Ház Tehetségkutatója, valamint ellátogat hozzánk a Mályi Madárkórház és Lehóczky László, a Spider Mentőcsapat tagja – ismerteti a főszervező. – Továbbá a Settlement-Ház, valamint Közösségi Munkások Egyesületének családi vetélkedőjét szurkolhatják végig az idelátogatók.

Látványosságok

Bemutatók terén sem szűkölködünk, hisz a délután folyamán katonai harcászati bemutatót láthatnak a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár és a Magyar Honvédség 54. Veszprém Radarezred 3. Gerinc Radar Mérőpont (Bánkút) alegység részvételével, valamint katasztrófavédelmi mentést tekinthetnek meg az ide látogatók a Mezőcsáti Önkéntes Tűzoltó Egyesület közreműködésével. Délután Barsi Csaba és az Agyagbanda mulattatja a közösséget. Majd a színpadon Kis Grófo mulatós egyvelegét, utána pedig Bereczki Zoltán koncertjét hallhatják. Az est hátralévő programja a Hősök terén folytatódik Kovács Katival, melyet lampionos utcabál követ a Merry Boys zenekarral – sorolja a főszervező. A programban többek között Mezőcsát Város Önkormányzata, a Mezőcsáti Művelődési Központ és Könyvtár, a Mezőcsáti Kistérség Humánszolgáltató Központ, a Settlement-Ház, a Mezőcsáti Kistérség Közösségi Munkásainak Egyesülete és a Mezőcsáti Kistérségi Egészségfejlesztő Központ működik együtt.

ÉM



Mezőcsát.
BOON.HU






hirdetés