Megszűnt a forgalomkorlátozás a 3-as számú főúton

Akt.:
Mezőkövesd, Szomolya – A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.

Amint arról korábban már hírt adtunk 2015. november 21-én 12 óra körüli időben a 3-as számú főút 138. kilométerszelvényében (a szomolyai elágazásnál) két személyautó ütközött. A baleset során két személy könnyebben megsérült, akiket a mentőszolgálat kórházba szállított. Az utat a rendőrök a helyszínelés idejére teljes szélességében lezárták, a járműveket Mezőkövesd belterületére terelték.

A helyszínelés idejére történt teljes útlezárást a rendőrség 13 óra 45 perckor feloldotta, az említett időponttól zavartalanul halad a forgalom.

– Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság –


Nagy baleset a 3-ason, lezárták a főutat

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2015. november 21-én 12 óra körüli időben a 3-as számú főút 138. kilométerszelvényében (a szomolyai elágazásnál) két személyautó ütközött.