MEAFC: Szolidabb verziós szezonkezdet

A MEAFC (sárgában) a másodosztályban, a Phoenix (kékben) a harmadik vonalban kezdi az idényt
A MEAFC (sárgában) a másodosztályban, a Phoenix (kékben) a harmadik vonalban kezdi az idényt - © Fotó: ÉM-archívum
Miskolc – Az országjáró bajnokságot, a férfi kosárlabda-másodosztályt Pécsett kezdi a Miskolc EAFC.

Férfi kosárlabda NB I/B-ben megkezdődnek a küzdelmek ezen a hétvégén. A sportág második vonalát jelentő Piros csoportban, az 1. forduló keretében vasárnap 17.00-tól Pécsett, a PVSK-Kronosz Kiadó csapatának vendége lesz a Miskolci EAFC együttese. A bajnokság átszervezése miatt kell ilyen nagy távolságot, több mint 400 kilométert megtenni már az évad elején egy meccsért (és vissza még ennyit), ugyanis a tavalyitól eltérően immár nem területi alapon versenyeznek a csapatok egymással, hanem országos szinten. 14 együttes alkotja a második vonalat, és a bajnokság ilyen jellegű átalakítása elméletileg azt kell hozza, hogy az eddigieknél is szorosabb meccseket játszanak egymással csapatok.

A MEAFC vezetőedzőjétől, Hajdu Rolandtól elsőként azt kérdeztük, hogy mivel tudják enyhíteni ezt a hosszú utat, esetleg elindulnak egy nappal korábban, hogy ott töltsék a szombat éjszakát.

– Szolidabb verziót választottunk, egy elnyújtott nappal igyekszünk tompítani a hosszú utazás várható fáradalmait – válaszolta az edző. – A meccs napján reggel 9-kor indulunk, Budapesten lesz egy ebédszünet, és kb. 2 órával a meccs előtt fogunk megérkezni a találkozó helyszínére, ahol egy kis kiszellőztető, lábakat megmozgató sétát teszünk. Az is a minél jobb szereplést szolgálja, hogy nem a klub saját tulajdonú két kisbuszával, hanem egy bérelt nagy busszal megyünk Pécsre, kényelmi szempontok miatt.

Erősebb lesz

A MEAFC szakvezetője szerint ez a bajnokság erősebb lesz a tavalyinál, aminek az egyik jele az, hogy az élvonalbeli csapatoktól a fiatalok szívesebben jönnek ide lejátszani, meccsrutint szerezni, és már csak emiatt sem lesz könnyű zsinórban 2-3-4 meccset megnyerni, ahogy az tavaly a MEAFC-nak az évad elején sikerült. És Hajdu Roland szerint azért is más lesz ez az évad, mert azok a csapatok, amelyek légióst szerződtetnek, mivel csapatonként csak egy lehet, erőset fognak hozni, főleg akkor, ha komoly céljaik vannak, például a feljutásért harcolnak.

– Mi légiós nélkül kezdünk, és ezt a helyet, amolyan puffernek hagyjuk, ha úgy adódna, hogy sérülés vagy egyéb ok miatt játékosra lenne szükség, akkor esetleg betöltjük ezt a posztot – jelentette ki Hajdu Roland, aki a célokról a következőket mondta: – A tavalyi negyedik helyet megismételni, felülmúlni óriási eredmény lenne, hiszen az előző évadban tulajdonképpen minden összejött. Mivel nálunk jelenleg generációváltás zajlik, egy zömében fiatal, 21–24 év közötti játékosokból álló közösséget kell olyan pályára tenni, ami a következő évekre stabilitást adhat a MEAFC-nek. Van a mezőnyben több olyan csapat, akikkel kapcsolatban aligha kérdés, hogy a mezőny első felében végeznek majd, nekünk velük kellene tartani a lépést, és az alapszakasz végére az első nyolcban lenne jó zárni. Ehhez az kell, hogy a hazai meccseken stabilak legyünk, a miskolci bajnokikat hozzuk, és idegenben is csíp­jünk el győzelmeket. Lehetőleg már a bajnokság elején, például vasárnap, Pécsett.

A MEAFC keretéről

Ami pedig a MEAFC keretének változásait illeti: négy saját nevelésű fiatal került fel az első csapat keretéhez, Orliczki Bence, Homoki Donát, Orliczki Márton és Szőke Gábor. Ezenkívül két új igazolás történt, Timkó Norbert az NB II-es Újpest-Megyeri Tigrisek csapatától érkezett, a miskolci Béres Dávid pedig az NB I/B-s Salgótarjáni KSE-től tért haza. Távozott a klubtól Endrész Tamás, a Tiszaújvárosi PKK-hoz, és van két visszavonuló is, Tóth Gábor edzőként maradt a klubnál, a csapat mellett, dr. Fazekas Csaba pedig immár csak szakosztályvezetőként tevékenykedik.

ÉM-BCS








hirdet�s