Karinthy Frigyes elhíresült mondásából - "A maga gyereke és az én gyerekem veri a mi gyerekünket" - ő volt ez utóbbi, a zseniális írónak Böhm Arankával kötött második házasságából született fia. Írói tehetségét, humorát, a csínytevés, a játék szeretetét édesapjától, túláradó életkedvét pedig édesanyjától örökölte. Gyermek- és ifjúkorának egyik meghatározó élménye volt, hogy a Nyugat legnagyobb alakjainak közelében nőtt fel, a másik meghatározó élmény a sport volt számára, kamaszkorától a Fradiban vízilabdázott.

    Diplomát a pesti egyetem magyar-angol-olasz szakán szerzett, majd nyelvészetből doktorált. 1947-ben ösztöndíjasként Franciaországban, Svájcban és Olaszországban tartózkodott. Hazatérése után volt újságíró, majd dramaturg a Nemzetiben és a Madáchban, később vidéken is. 1957 és 1960 között saját műve nem jelent meg, fordított, a Magyar Nemzetnek írt cikkeket, riportokat. 1960-tól 1970-ig az FTC szakosztályi elnöke volt. 1968-69-ben az Egyesült Államokban tartott egyetemi előadásokat, majd 1972 és 1976 között hosszabb-rövidebb időt töltött a Szovjetunióban, Ausztráliában és Kubában is. Karinthy Ferenc a nyolcvanas években egyre többet utazott Olaszországba, itthon pedig ideje nagy részét Leányfalun töltötte, ott alkotott. Életének utolsó évtizedét beárnyékolta depressziója, emellett nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztott, s dohányzott is. 1992. február 29-én halt meg Budapesten.

    Írói munkásságáért 1950-ben, 1954-ben és 1970-ben József Attila-, 1955-ben Kossuth-díjat, 1987-ben Karinthy Frigyes-emlékgyűrűt kapott, 1991-ben pedig 70. születésnapja alkalmából a Magyar Köztársaság Zászlórendje kitüntetéssel jutalmazták.

Karinthy Ferenc is novellistaként volt sikeres

    Nem készült írónak, egyetemi éveiben inkább a nyelvtudomány az elmélyült kutatómunka vonzotta, mellette pedig a sport. Már az 1940-es évek elején megpróbálkozott novellaírással, majd 1943-ban első regénye, a Don Juan éjszakája is megjelent, s ennek sikere végül az írói pályára terelte. Akárcsak apja, ő is elsősorban novellistaként volt sikeres, hosszabb lélegzetű munkái, néhány regénye kivételével, egyenetlen minőségűre sikeredtek. Kötetei közül kiemelkedik a Szellemidézés, amelyben a Karinthy-család bohém, kavargó és sokszínű életébe nyújt betekintést, a Budapesti tavasz, amelyből 1955-ben Máriássy Félix nagy sikerű filmet is rendezett, az Ősbemutató, a sportélményeket felelevenítő Ferencvárosi szív, az abszurd Epepe. Színműveit, egyfelvonásosait (Dunakanyar, Bösendorfer, Gellérthegyi álmok, Gőz) ma is műsorukra tűzik a hazai színházak, s legtöbbjüket több nyelvre is lefordították.

    Karinthy Ferenc stílusának meghatározó jegye az iróniával, humorral fűszerezett realizmus volt, jól kidolgozott karakterekkel, érdekes cselekménnyel, alapos háttérrajzzal. Több írásából tévé-, illetve mozifilm is készült. Fontos kortörténeti dokumentum az 1967 és 1991 között írott naplója, amelyet 1994-ben három kötetben jelentettek meg.