Az otthon melegét jelentheti a támogatás a legrászorultabbaknak

Akt.:
Sokáig ontja majd a meleget a szétosztott tűzifa
Sokáig ontja majd a meleget a szétosztott tűzifa - © Fotó: Bujdos Tibor
Arnót – Megyénkben sokan melegedhetnek a szociális tűzifa segítségével.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében van a legnagyobb arányú és számú érintett települése a Belügyminisztérium idei szociális tüzelőanyag-támogatási pályázatának. A települések négyötöde, összesen 286 szerepel a minisztérium által közzétett listán, ezzel az összesen négymilliárd forintos keretösszegből megyénkbe 677 millió forint érkezik.

Minden pályázónak

A támogatásra ötezer lakosúnál kisebb települések pályázhattak. Az elbírálásnál előnyben részesítették azokat, akik 25 köbméternél kevesebbet igényeltek, de minden pályázó kapott pénzt. Akik nagyobb mennyiségre pályáztak, egy viszonyszám alapján részesültek a keretből. Ezt a képletet a helyben élő közfoglalkoztatottak, illetve aktív korúak száma alapján határozták meg. A hátrányos helyzetű térségekben lévő önkormányzatoknak nem kell önrészt fizetniük, a többinek pedig köbméterenként ezer forint plusz áfa önrészt kell biztosítania.

Fotó: Bujdos Tibor Fotó: Bujdos Tibor ©

Keménylombos tűzifa vásárlására 2023 önkormányzat nyert el támogatást 3,5 milliárd forint értékben, lágylombos tűzifa vásárlására pedig 32 önkormányzat 76,9 millió forintot. Barnakőszén vásárlására 200 önkormányzat nyert el 421,5 millió forintot. Erre azokon a területeken lehetett pályázni, ahol problémás a tűzifa beszerzése, viszont kis távolságból beszerezhető a szén. A nyertes önkormányzatoknak a tűzifát a kormányhivatalok erdészeti igazgatóságai által nyilvántartott erdőgazdálkodóktól kell megvásárolniuk. Az önkormányzatoknak saját rendeletben kellett szabályozniuk, hogy a tüzelőanyagot milyen módon osztják szét.

Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára kiemelte: a támogatás érdemi segítséget jelent az önkormányzatoknak, hogy a téli időszakban a legrászorultabbaknak, legelesettebbeknek, a krízishelyzetben lévőknek téli tüzelőanyagot tudjanak biztosítani. Hangsúlyozta, hogy a tárca évről évre egyeztet az állami erdőgazdaságokkal annak érdekében, hogy rendelkezésre álljon a megfelelő mennyiségű tűzifa. Ugyanakkor az önkormányzatok a keretből más, nem állami szolgáltatóktól is vásárolhatnak.

– Büszkék vagyunk rá, hogy már az első évben jelentkeztünk erre a programra, és ráéreztünk szociális célú, jótékony hatására. Idén többet kértünk és kaptunk, amit köszönünk a kormányzatnak. Itt a borsodi régióban nagy szükség van erre a támogatásra – hangsúlyozta dr. Üveges István polgármester.

Fotó: Bujdos Tibor Fotó: Bujdos Tibor ©

4,5 millió forint összértékű­­­ a tűzifa, ebből az állami támogatás 3,3 millió, 1,2 az önkormányzati hozzá­járulás, de, ahogy a polgármester fogalmazott, ezt sem Arnót adófizető polgárai állják, hanem a kormányzati nagy szociális segélykeret terhére fizette ki az önkormányzat.

Más településen is

A település 2500 lakójának több mint az egyharmadát érinti a tűzifa-támogatás a háromszáz családon keresztül, akik így az egy köbméter meg nem vásárlásával – az átlag­árat tekintve – húszezer forint körüli összeget tudnak megtakarítani.

Fotó: Bujdos Tibor Fotó: Bujdos Tibor ©

– Szemmel láthatóan jóval több fa van itt, mint tavaly, így még többen részesülhetnek belőle. Eddig kemény tél nem volt, de most hideget mondanak, így jókor jön a segítség. A választókerületem más településén, Szirmabesenyőben, Sajókeresztúrban is tudunk hasonló mennyiségű fát kiosztani az arra rászorulóknak – mondta Csöbör Katalin országgyűlési képviselő. Az érintett arnótiak a jogosultsági papír kiadása után azonnal hazaszállíthatták a tűzifát.

14 millió forint felett

A legnagyobb elnyert támogatással Szendrő büszkélkedhet, 14 277 340 forintot költhetnek tűzifavásárlásra. A sorban a következő legnagyobb összeg Ricse neve mellett szerepel, ők 10 515 600 forintos támogatásban részesülnek, de nyolcmillió forint feletti támogatásban részesül Abaújszántó, Forró, Karcsa, Köröm, Prügy, Szendrőlád, Taktaharkány és Vilmány is, miközben alig valamivel marad nyolcmillió alatt a Cigánd számára megítélt összeg.

Horváth Imre



Lakóhelyem.
BOON.HU






hirdetés