2010.05.2 17:31; Frissítve: 2010.05.2 17:31


Talmácsi 9. lett a Spanyol Nagydíjon

Talmácsi 9. lett a Spanyol Nagydíjon
JEREZ DE LA FRONTERA – A szezon második versenyét Jerezben rendezték ma. Igazi motoros időben, száraz napsütésben harcolhatott a mezőny a világbajnoki pontokért.

Talmácsi Gábor a bemelegítő edzés után masszázsra ment, majd megebédelt, közben megnézte a 125-ösök versenyét. Ezt követően lenyújtotta izmait, és már indult is a boxba. A rajtrácson semmi másra nem kellett figyelni, csak a versenyre összpontosíthatott.

Talma jól is rajtolt, a vezető hármas tagjaként volt túl a rizikós első két kanyaron. A második körben aztán az élen lévők ütköztek, Talmácsi gyönyörűen húzott el mellettük, de az esés helyszínén tömeges bukás alakult ki és leintették a versenyt. A Moto2-es viadalt huszonhatról tizenhét körösre csökkentették és néhány perc után újraindították a nagydíjat az eredeti rajtsorrend szerint. Talma ezt a rajtot már nem kapta el olyan jól, nem tudott előrébb jönni, sokáig a hetedik helyen motorozott. A magyar versenyző összeszorított fogakkal felküzdötte magát az élbolyra, de ott már nem tudott előzni.

A végére az elhasználódott gumikkal a motor eleje erősen pattogni kezdett, így végül a kilencedik helyen ért célba. Talma tizennégy pontjával kilencedik helyen áll a világbajnoki összetettben. A Fimmco Speed Up olasz motorosa, Andrea Iannone egy ütközést követően kiesett a versenyből. A Spanyol NagydíjatElias nyerte, Tomizawa és Luthi előtt.

- Az első rajtnál minden szerencsésen alakult a számomra, jól jöttem el az elején és az esésből is kimaradtam. Aztán a második rajt már nem volt olyan jó, de fel tudtam jönni az elsőkre, de képtelen voltam előzni, a féktávokon rendre alul maradtam. A verseny vége felé már nagyon pattogott a motor eleje és arra kellett koncentrálnom, hogy ne csússzak el. Folytatjuk a megkezdett munkát, a soron következő Francia Nagydíjon megpróbálunk előrébb lépni - nyilatkozta a verseny után Talma.

Bwin Spanyol Nagydíj, Jerez, Spanyolország
1. Toni ELIAS
2. Shoya TOMIZAWA
3. Thomas LUTHI
4. Yuki TAKAHASHI
5. Simone CORSI
…9. TALMÁCSI GÁBOR
(Forrás: Faster Management)

- Juhász Léhi István -

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport
Budovinszky, Menougong: az első távozók
Miskolc - Szombaton 15 órától, a Vasas elleni hazai összecsapással zár szezont a DVTK. tovább »
Kiss Pál Tamás a magyar autósport első monacói dobogósa
Kiss Pál Tamás sporttörténelmet írt. A 21 éves tehetség a GP3 történetének legelső monte-carlói futamán a [...] tovább »
Két maratont rendeznek egy hétvégén
Miskolc - Június 9-én, szombaton a terepfutásé, másnap pedig a hegyikerékpározásé lesz a főszerep. tovább »
MSE: Csak mentalitás kérdése a győzelem
A labdarúgó NB II Keleti csoportjának 29. fordulójában Vecsésen játszik a Mezőkövesd-Zsóry szombaton 18 órától. tovább »
Barcikán a “döntetlen-király” Nyíregyháza
Kazincbarcika - A Nyíregyháza ellen hazai pályán játszik a KBSC a labdarúgó NB II Keleti csoportjának 29. [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés