2010.07.28 08:48; Frissítve: 2010.07.28 08:48


Csoportos rablás Miskolcon

Miskolc – Rövid, de annál intenzívebb nyomozás eredményeként, a rendőrség elfogta azokat a rablókat, akik egy nőt támadtak meg Miskolcon.

A napokban Miskolc úgynevezett számozott utcáinál három fiatalember rátámadt egy 43 éves miskolci nőre, akitől arany ékszert zsákmányoltak, amelynek értéke meghaladja a 30 000 forintot.

A bűncselekmény elkövetésével két miskolci és egy ózdi fiatalember megalapozottan gyanúsítható. A Miskolci Rendőrkapitányság csoportos rablás miatt folytat eljárást velük szemben. A július 27-én bűnügyi őrizetbe vett tettesekkel szemben a rendőrség előterjesztéssel élt előzetes letartóztatásuk elrendelésére – tájékoztatta a Borsod Online-t Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Iroda munkatársa.


Információs háttér

Büntető törvénykönyv – Rablás: „Aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett úgy vesz el mástól, hogy evégből valaki ellen erőszakot, avagy élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz, illetőleg valakit öntudatlan vagy védekezésre képtelen állapotba helyez, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Amennyiben a rablást csoportosan követik el a büntetőtörvénykönyv az elkövetőket öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni! A csoportos elkövetés a rablásnál is súlyosbító körülmény és nem szükségszerű, hogy a rablásban résztvevők mindegyike bántalmazza, vagy fenyegesse a sértettet. Elegendő, ha az egyik elkövető fenyegető magatartásával biztosítja, hogy társa vagy társai a sértett értékeit elvegye.

A passzív jelenlévő is részt vesz a rablásban, ha társaival akár hallgatólagosan is megegyezett abban, hogy segítséget nyújt a bűncselekmény elkövetéséhez. A társaival szemlátomást egyetértő pszichikai bűnsegéd jelenlétével a sértettre bénító, a tettesre bátorító hatást gyakorol.

 

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Magyarország
Londoni elemzők: kamatemelés jöhet, ha tovább gyengül a forint
London, 2012. május 23., szerda (MTI) - Kamatemelésre kényszerülhet a magyar jegybank, ha az euróválság [...] tovább »
Heti Válasz – Matolcsy: a pénzügyi tranzakciós illeték változhat még, a kormány adófilozófiája nem
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - "A pénzügyi tranzakciós illetéknek minden részeleme változhat még, az [...] tovább »
Nyirő József újratemetése – Frunda és Bunta ellenzi az újratemetést
Bukarest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Frunda György szenátor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) [...] tovább »
EU-csúcs – Mesterházy: az EU-nak is szerepet kell vállalnia a beruházások ösztönzésében
Brüsszel, 2012., május 23., szerda (MTI) - Az Európai Uniónak is szerepet kell vállalnia a [...] tovább »
A miniszter támogatná Miskolctapolcát
Miskolc - Miskolctapolca-projekt: támogatásra javasolja a Nemzetgazdasági Minisztérium. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés