Sirályraj a Melbourne-i focimeccsen

 – állt elő javaslatával néhány napja a Melbourne-ben élő és dolgozó egykori miskolci FIFA-játékvezető, Fábián Mihály. „Kihagyhatatlan ajánlat” – vágtuk rá és kisvártatva már a Melbourne City FC – Wellington Phoenix találkozó páholyában ültünk. Az ottani elit liga egyetlen külföldi alakulatának, az új-zélandi vendégeknek mellesleg csaknem többen szurkoltak, mint a hazaiaknak, legalábbis a velük átrepülő kétszáz drukker nagyobb hangzavart keltett, mint a Melbourne tábora.

Felejthetetlen volt

Miután pirkadt és kigyulladtak a fények, megjelentek a nappalt kedvelő sirályok. Először csak néhány repkedett, majd egyre többen lettek és egyre alacsonyabbra merészkedtek. A Yarra folyó felől szálldogáló csapatba verődött szárnyasok a második félidőre teljesen ellepték az arénát, a sok száz madár azonban senkit nem zavart: hamar rájöttünk arra, hogy ez a látvány csak nekünk, európaiaknak volt különös. A térfeleket testvériesen megosztották a futballisták és a sirályok. Amikor az ausztrálok rohamoztak, akkor az új-zélandi kapu előtt lakmároztak a „vendégek”, aztán megfordították szereposztást. A madarakat senki nem kergette, a játékvezető nem rendelt el kényszerszünetet, egyszer sem adott le éles sípjelet, puska-, vagy ágyúlövés sem dördült. Megtudtuk, hogy a világ végén az elővilág tisztelete mindent visz, szóval a békés egymás mellett élés jegyében teltek a percek: a fiúk a zöld gyepen tették a dolgukat, a sirályok jelenléte pedig emelte a „nézőszámot”. 

Az MCFC 1–0-ra nyert, de mérkőzés színvonala – remélem, hogy sem az ötödik kontinensen, sem itthon nem veszik le ezért a fejemet – úgy a Kisvárda – Mezőkövesd hazai NB I-es nívónak felelt meg. Maradjunk ennyiben: a nagy élményt a pályát ellepő sok száz madár szolgáltatta és tette felejthetetlenné az összecsapást.