Labdarúgás

2023.06.11. 19:23

Négy év után visszakerültek

Az NB III-ért zajló osztályozó visszavágóját vasárnap Cigándon rendezték.

Molnár István

Cigánd SE - Monostorpályi

Hátrányból indult neki a vasárnapi osztályozó visszavágójának a Cigánd SE vármegyei I. osztályú (ott bajnok) labdarúgó csapata, amely a harmadik vonalért zajló párharcban a Hajdú-Bihar vármegyei Monostorpályit kapta a sorsolás alkalmával, és amelytől egy találattal kapott ki, egy héttel korábban.

Bőven NB-s nézőszám előtt várták a csapatok a kezdést, a bodrogközi városban már egy órával a kezdés előtt rengeteg néző sétált az utcán, és vendég részről is érkeztek mintegy háromszázan, megtöltve a vendégszektort.

Cigánd SE vs. Monostorpályi

Feczkó, kispadon

Az ,,odavágón” a CISE-től a meccs utolsó pillanataiban kiállították Králikot, a jobb hátvédet, akinek a helyére Motkót tette a szakmai stáb, és bekerült a kezdő 11-be Sztaroszta is. A hajdúságiak összeállítása ugyanaz maradt, volt, mint hét nappal korábban, igazából semmi sem indokolta, hogy módosítsanak az együttesükön. A jegyzőkönyvben feltűnt a cigándiaknál Feczkó Tamás neve is, a korábban az élvonalban (is) dolgozó szakembert sportigazgatóként jelölték meg a házigazdák. Az időjárás kegyes volt a csapatokhoz, azonban kellemetlen északi szél ,,fésülte” a területet, amelyet szintén be kellett, lehetett venni a számításba. A vármegyei I-es bajnokságban, az előző idényben Nagy Dávid lőtte a legtöbb gólt, ezért a címért Tatárka József, az MLSZ B.-A.-Z. vármegyei Igazgatóságának társadalmi elnöke köszöntötte egy serleggel, aki a kezdőrúgást is elvégezte.

Az elsőben

Ahogyan az várható volt, a hazaiak léptek fel kezdeményezőleg, a vendégek átadták a területet, szűkítették azt, azonban a 4. percben, öt másodpercen belül kétszer is hárítania kellett Bákonyinak. A Monostorpályi az otthoni összecsapásán részben gyors szélsőire épített, biztos volt, hogy ezt a taktikai elemet ezúttal is előhúzzák, ha arra alkalom lesz. A 10. percben, Katona szöglete után előbb a kapufa mentette meg a látogatókat, majd még két lövési kísérlet volt, de egyik után sem lett gól. Aztán ami érett, az be is következett a 18. percben, egy bal oldali szabadrúgás után Nagy D. csúsztatott a bal sarokba, 1-0. Ezzel egyenlő lett a csata, és hosszabbításra állt.

Egy újabb Katona sarokrúgást követően kellett együtt élnie a meccsel Bákonyinak, ugyanakkor fél óra után még nem volt kaput eltaláló lövésük a pályiaknak. Kelemen is tévedett egy métert a 33. percben, a cigándi oldalon ugyan Nagy S.-nek nagy helyzetben védenie nem kellett, de pár alkalommal jó ütemben kellett kimozdulnia, hogy övé legyen a játékszer. Egy, a hazai kapu jobb oldala mellé szálló fejessel adott ,,életjelet” a hajdúsági alakulat, a félidő hosszabbításban azonban közel volt a 2-0-a, de Bákonyi óriási ziccert védett.

A másodikban

Egy gól ide, egy oda, megváltoztatta volna a tényeket, ezért mind a két csapat igyekezett tenni. Szabadrúgás hozta meg a ,,kettőt” a Cigándnak, Katona jobb oldalról pontosan ívelt középre, és Nagy D. néhány lépésről a vendégek hálójába fejelt, 2-0.

Kényszerhelyzetben volt a Monostorpályi, amelynek át kellett volna vennie a kezdeményezést, és sokkal veszélyesebbnek lenni, ám kérdés volt, képes-e erre, hiszen addig, 60 percig az történt a pályán, amit a CISE akart. Mezőnyben feljavult, bátrabb lett a vendég együttes, ami részükről szükséges volt, frissítettek is közben a felek. Az idő a cigándiaknak dolgozott, és az is benne volt a mérkőzésben, hogy esetleges harmadik találatukkal lezárják a meccset, és a feljutás kérdését is.

Viszonylag sok volt az apró szabálytalanság, a sárga-feketéknek jól jött minden, a vendégek térfelén eltöltött másodperc. A fehér mezes látogatók mentek a hosszabbítást érő találatért, a 91. percben Bíró éppen csak a bal felső sarok mellé csavart szabadrúgásból. Amikor letelt a ráadás, nagy üdvrivalgás közepette éltette csapatát a hazai közönség. 

A bodrogköziek négy szezon, a 2018/2019-es évad után visszatértek az NB III-ba.

Cigánd SE - Monostorpályi SE 2-0 (1-0)

 

Cigánd, 1500 néző. V.: Takács T. (Szilágyi N., Szilágyi Zs.).

 

Cigánd SE: Nagy S. - Motkó, Szilvási, Vass, Tóth Sz. - Katona (Oravecz, 65.), Fabu, Kristófi (Tóth Á., 42.) – Sztaroszta (Kovács G., 81.), Nagy D., Kelemen (Baráz, 80.). Vezetőedző: Paulik István.

 

Monostorpályi: Bákonyi – Bacsó, Sós, Erdős (Varga B., 84.), Ménes - Nemes (Sándor B., 65.), Szilágyi A. (Illés D., 77.) - Rostás G., Sólyom (Bojti, 46.), Kolompár K. - Bíró P. Vezetőedző: Bereczky Bence.

 

Gólszerző: Erdős (öngól, 18.), Nagy D. (56.).

 

Sárga lap: Kristófi (11.), Nagy D. (36.), Sztaroszta (49.), Motkó (56.), Kovács G. (84.), Nagy S. (91.), Baráz (93.), ill. Bacsó (45+1.), Szilágyi (62.), Sós (86.).

 

Jók: Nagy D., Motkó, Szilvási, Vass, Tóth Sz., Katona, Fabu, ill. Bákonyi, Ménes.

 

Paulik István: - Az első félidőben, a gólon kívül volt még két-három komoly lehetőségünk, nagyobb előnyre is szert tehettünk volna. A második játékrészben inkább a széllel kellett megküzdenünk, mint az ellenféllel, de a srácok állták a sarat. Ezen mérkőzés alapján megérdemelten nyertük meg az osztályozót. Gratulálok a csapatnak és ellenfelünknek is, akiknek sok sikert kívánok.

 

Bereczky Bence: - Ezt a csatát nem most buktuk el, hanem az első mérkőzésen, amikor gólokkal kellett volna nyernünk. Hatalmasat küzdöttünk, sajnos nem volt szerencsénk. Megérdemelten nyert a Cigánd, köszönöm annak a 300 embernek, aki ma eljött, és buzdított bennünket. Büszke vagyok arra, hogy 180 alatt nem kaptunk akciógólt.

 

A párharcot a Cigánd SE nyerte, 3-2-es összesítéssel.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!