Trénerként lángossütő és taxis is volt

A megyénk sport­életének oszlopos tagja egész életében a tanítványait és a sportok királynőjét szolgálta – néhány csavart csak akkor vitt az életébe, amikor szorult helyzetbe került. Napjainkban a nyugdíjasok nyugodt óráit éli, de elveihez és nézeteihez ugyanúgy viszonyul, mint évtizedekkel ezelőtt.

Azt tudom, hogy egykor kalapácsvető volt. Meddig jutott?

A honi ranglistán az ötödik helyig. A SZEAC-ban, a TFSE-ben és az MTK-ban sportoltam.

Hol kezdte pedagógusi pályáját?

Ózdon, majd Miskolcra kerültem. 1974-ben a DVTK főfoglakozású dobóedzője lettem. Olyan válogatottakkal dolgoztam, mint például Faragó János és Pallay Sándorné. Itt jegyzem meg, hogy a megyeszékhelyre való költözésemig naponta motorral tettem meg az utat Miskolc és Ózd között.

A Bláthy Ottó Erősáramú Szakközépiskolában és az MVSC-nél is dolgozott.

Igen. A Bláthyban 1977 őszétől tanítottam, a vasutasoknál pedig mellékállásban életem legtermékenyebb edzői munkáját végeztem. Bereczki József 800 méteren ifjúsági Európa-bajnok lett, majd fedett pályás világranglista-vezető. Ma már jól hangzik, hogy akkor még volt egy lángossütőm is a tapolcai strandon.

Szigorú tanár volt?

Igen. Keményen követeltem, betartottam a fegyelmet, és mindig levontam a konzekvenciát. Ma már nem tenném…

Aztán váltott és 1984-ben a DVTK atlétikai szakosztályának vezetőedzője lett. Hogyan emlékszik vissza a diósgyőri időszakára?

Diósgyőrött trénerként és szakmai elnökhelyettesként is ügyködtem. Olyan neves kollégákkal is dolgoztam, mint Tóth Lajos vagy Virág Antal, rájuk alighanem már csak az idősebbek emlékeznek vissza. Ezek a tisztségek kemény kihívást jelentettek számomra, de akkor is tudtam, hogy nagyobb rendet kellett volna csinálnom, mert akkor kicsit elpuhult a szakosztály. Szakmailag kiválóan felkészült edzői gárda jött össze ott a felnőtt versenyzők irányítására. Egyébként az a meghatározás, hogy valaki kiváló szakember, nem egyenlő azzal, hogy kiváló edző is, hiszen léteznek olyan tulajdonságok, mint mentalitás, emberség, pedagógia.

Utóbbit megfejelte, hiszen emlékeim szerint taxisként is „gurigázott”.

Ezt a rendszerváltás környékén csináltam. Életemben akkor kerestem a legjobban. Az iskolában kilencezer forintot, fuvarosként mellékállásban lényegesen többet. Mivel az egyesületek szakosztályai abban az időben pénz hiányában nem funkcionáltak, így az edzősködés helyett taxiztam. Naponta tizennégy órát dolgoztam.

Voltak-e kedvencei?

Ezen a vonalon dolgozott például Bánhidi Béla és felesége, Maja, Virág Ildikó, Kocsis László, Nagy László, Szűcs József, Raáb Tibor. Kedvencem nem volt, nem is lehetett, mert nekem a szakosztály egészével és a menedzselésével kellett foglalkoznom. Itt említem meg, hogy vezetőedzőként egy ideig dolgoztam a legnevesebb tanítványommal, Bereczki Józseffel, sőt még a saját fiammal is. Az edzők közül Szűcs József és Kocsis László kiemelkedtek, de ezt részben a gyalogló és középtávfutó szakjuknak is köszönhették.

Úgy alakultak az eredményeik, ahogyan szerette volna?

Azt most is szakmai csúcsnak tartom, hogy a szakosztály egy év alatt a korábbi nyolcadik helyről a harmadikra futott fel a rangsorban. Akkorára nőttünk, mint egy gyár. Címszavakban a tények: huszonnégy edző, ezernégyszázas létszám, korosztályos bontás, saját rendezésű viadalok tömkelege, ezek szakmai irányítása, versenynaptár, költségvetés, rendszeres kapcsolattartás a Magyar Atlétikai Szövetséggel. Óriási meló volt, és bevallom, hogy nagyon élveztem.

A piros-fehéreknél hogyan kezelték az atlétikát?

Az atlétika akkor országosan kiemelt alapsportág volt. A DVTK felnőtt versenyzőinek a Lenin Kohászati Művekben biztosítottak állást. Hozzáteszem, hogy nagyon jó bérekkel, és ezekhez az összegekhez a szereplés függvényében még pluszt is hozzá tudtunk tenni. A vezetőedzői bérem kilencezer-ötszáz forint volt, a versenyzőké pedig tizennégyezertől úgy tizenhatezer-ötszázig terjedt.

Napjainkban milyen a sportág iskolai megítélése?

Az atlétika valamikori kiemelt helyzetét meghatározták a világversenyeken elért eredmények, és ezek biztosították a szervezettségi szintet is. Az iskolákra épülő sportiskolai rendszer, a korosztályos versenyeztetés, a szakosztályokban az életkornak és a teljesítménynek megfelelő edzői tagozódás szerencsésen harmonizált. A DVTK-nál az évi tizenhárommilliós költségvetésből magas szinten finanszíroztuk a napi működést. A gyerekek szívesen jöttek hozzánk. Az iskoláikban dolgozó testnevelő tanárok részben azért hozták őket, mert így egyesületi bért is kaptak, továbbá a klubedzők által felkészített gyerekekkel szerepelhettek az iskolai bajnokságokban újabb elismerésért, de ez a verkli visszafelé is működött. Ezt a rendszert az élet szétverte, bár itt-ott az anyagi lehetőségektől függően újra éledezik.

A labdajátékokban egymást érik a milliárdokból fenntartott akadémiák. Miért nincsenek atlétikai iskolák?

A gátat a látványsport elnevezésben és az ennek égisze alatt futó finanszírozási rendszerben látom. A szakmailag meghatározott rangsort most figyelmen kívül hagyja a hazai elosztási szisztéma, ez csak nálunk működik így, a nagyvilágban máshol nem.

Véleménye szerint jó úton jár a Magyar Atlétikai Szövetség?

Az kétségtelen, hogy kiváló szakemberek vezetik. A szövetség jó anyagi helyzetben van és ez adja a mozgásterét. Az vitathatatlan, hogy a rendszer működik, de ezt elsősorban a sikerműhelyeknek köszönheti.

Az atlétika is doppingérzékeny sportág?

Szóval tiltott teljesítményfokozás… Volt, van és lesz. Úgy látom, hogy a dopping alapvetően nem a mi műfajunk, még akkor sem, ha itthon is létezik kísérletezés. A szédületes pénzt és hírnevet hozó eredmények kiprovokálják az egyre szorosabb ellenőrzést – így a lebukás veszélyét is. A dopping nem képzelhető el a létező legmagasabb szintű orvosi háttér nélkül, és akkor ezt ne is ragozzuk tovább.

Versenyekre jár?

Kihagyom, mert nem vagyok érdekelt. 1990-től 2015-ig azért nem jártam atlétikapályán, mert nem keresett meg senki. 2015-ben, azt hiszem véletlenül, betévedtem az egyetemi pályára, onnan egyenes út vezetett a bíráskodásig, ezt az idén, az országos ifjúsági bajnoksággal fejeztem be. Hetvennégy éves vagyok, nem akarom, hogy valaki megkérdezze: mit keresek ott? Az utolsó érdemi munkát Nemes Ritával végeztem. Határtalanul élveztem a szakmai részt és a közösségi tevékenységet, viszont hiányoltam a Rita tehetségének megfelelő magas szintű célkitűzéseket, ezért fájó szívvel, de kiszálltam. Ugyan edzősködhetnék, de ez már senkinek nem kell, még úgy sem, hogy nem várnék anyagi elismerést, hiszen a Ritával való munkáért – Szász Lászlóval egyetemben – nem kaptunk egy fillért sem. Szóval az atlétika kocsija is végleg itt hagyott engem.

Mit vár a tokiói olimpiától?

Nem jósolgatok. A jövő nyár még nagyon messze van, addig bármi történhet.

Budapest kapta a 2023-as atlétikai világbajnokság rendezési jogát. Akár önkéntesként, akár versenybíróként vállalna-e munkát, ha felkérik?

Nehéz kérdés. Mert 2023-ban, ha akkor még életben leszek, a hetvennyolcat nyomom majd, így előreláthatólag az atlétikával már semmilyen közelebbi kapcsolatom nem lesz. A versenybírói működésem sem valószínű.

A fia elment Miskolcról, önkormányzati állását helyettes államtitkárira váltotta. Nem akarta lebeszélni a váltásról?

Gyula azért ment Budapestre, mert megfelelő szakmai munkát bíztak rá. Jól érzi magát: értelmes és remek szakemberekkel áll kapcsolatban. Kedveli a tevékenységét, ennek örülök, és annak is, hogy rendszeresen tartjuk a kapcsolatot. A kisebbik fiam, Zsolt szintén ki sem látszik a munkából, és a két gyerekét igyekszik talpra állítani. Őt is nagyon becsülöm a hihetetlen emberi tartásáért.

A felesége szintén testnevelő tanár. Otthon csak a sportról beszélgetnek, vagy van más témájuk is?

Feleségemmel a sport nem téma. Amikor a porból szedegettem össze magam, rendre Csirike állított talpra, a hátteret itthon biztosította. Segítsége nélkül nem jutottam volna előre. Közös munka volt.

Tanítványaival sem „sportol”?

Nem, pedig velük itt-ott összeakadok. Valamennyien élik a maguk életét, és általában családi és iskolai dolgokat érintünk.

Mivel tölti a napjait?

Rutinfeladatokkal. Bevásárlás, heti kétszer konditerem, ettől persze „fázok”, mert unalmas, fárasztó és hatvan éve csinálom, de azért most is hasznos. Olykor számítógép, meg tévé, de a hírek nem érdekelnek. Az olvasás megy, akárcsak a hangversenyek.

Lesznek követői a családjában?

Legidősebb unokám briliánsan kosarazott. Rátgéber Lászlóék három éven keresztül jártak a nyakára, de abbahagyta, mert nem érdekelte, most autószerelő. A többiek – két fiú és egy kislány – próbálkoztak… Lovaglás, cselgáncs, labdarúgás, de napjainkban már egyikük sem sportol. Értéküket nem az határozza meg, hogy sportolnak-e vagy sem. Szeretem őket!

Névjegy: Schweickhardt Gyula

Életkora: 74 év

Foglalkozása: középiskolai testnevelő tanár

Végzettsége: Testnevelési Főiskola (egyetem), atlétikai szakedző (közép-hosszútávfutás, dobó szakág),

Sportága: atlétika

Legjobb eredménye: Utrecht, ifjúsági Európa-bajnokság, 800 m: 1. Bereczki József 1:46,17.

Családi állapota: nős

Gyerekei: Gyula (1969-ban született), Zsolt (1974)

Hobbija: olvasás, számítástechnika, komolyzene, horgászat