Folyt.köv.

2022.08.31. 14:00

Hoznának még hangokat és színeket

Jók a visszajelzések a Miskolcon a napokban debütált új fesztiválról – tetszett a közönségnek. A Hangszínhely folytatását tervezik. A kerítésfestés is hamarosan folytatódik.

ÉM

A Hangszínhely Fesztiválon fellépett zenekarok egyike – a képzőművészek alapította Kapuzárási Pónik a Miskolci Galéria udvarán adott emlékezetes koncertet

Fotó: BA

Hangszínhely címmel rendeztek művészeti fesztivált augusztus 26-án és 27-én Miskolcon. A programot beharangozó írásunkban Nagy T. Katalin művészettörténész szerkesztőségünknek úgy fogalmazott: azt szeretnék elérni, hogy akihez a zene áll közelebb, azokat a hangok és dalok vigyék közelebb a vizuális műfajokhoz, festményekhez, szobrokhoz, installációkhoz, akiket pedig a képzőművészet érdekel jobban, azokat ez vezesse el a zenéhez. 

Nagy T. Katalin, a Hangszínhely fesztivál megnyitóján. A kép hátterében Kónya Ábel képzőművész, a Miskolci Galéria vezetője, Majorné Bencze Tünde és Varga Andrea miskolci alpolgármester
Fotós: Bujdos Tibor

Visszatekintve elmondható: sikeres volt a kezdeményezés – mint hallottuk, ez a szervezők tapasztalata is. 

Négy helyszínen kínáltak zene inspirálta, a zeneiséggel összefüggésbe hozható műalkotásokat, a koncerteken a képzőművészethez kötődő zenekarok léptek fel. És nagy tetszést aratott a remények szerint maradandó értéket teremtett kerítésfestés: a Csengey utcai művészeti központot övező betonoszlopok egy részét ugyancsak képzőművészek festették meg – általában jól azonosítható szín- és formavilágukat alkalmazták a helyszínre.

A művészeti fesztivál zárónapján, egy tárlatvezetésen Nagy T. Katalin már a folytatás terveit is megpendítette. 

Hogy mit terveznek a folytatásban, erről Majorné Bencze Tündét, a Miskolci Kulturális Központ ügyvezetőjét is megkérdeztük. Mint fogalmazott: feltett szándékuk a folytatás. Kiemelte: idén pályázati forrás is segítette a programsorozat megrendezését. Át kell gondolniuk a lehetőségeket – egyebek között Nagy T. Katalinnal egyeztetnek majd még szeptemberben.

Azt már sokkal nagyobb bizonyossággal írhatjuk le: a kerítésfestés hamarosan folytatódik. Az a cél, hogy valamennyi betonoszlopra kerüljön műalkotás. A következő alkalmat a magyar grafika történetének fontos évtizedét, az 1961 és 1971 közötti éveket bemutató kiállítás megnyitója adja a Miskolci Galériában, szeptember 24-én. Ekkorra és másnapra tervezik az újabb etapot a Csengey-Uitz sarokra. Vannak már jelentkezők is.

Még látható

Bár az idei Hangszínhely véget ért, a rendezvény idején nyílt kiállítások egy rövid ideig még látogathatóak.

A Miskolci Galériában október 9-ig áll a fesztiválnak köszönhető kiállítás, Nagy T. Katalin válogatása. A Művészetek Házában szeptember 4-ig tekinthető meg a Hangszínhely-tárlat. A MissionArt Galériában pedig Szeszák Ádám és Babus Zsófia közös tárlata látható. 

Babus Zsófia és Szeszák Ádám. Közös tárlatuk a MissionArt Galéria miskolci terében, a Széchenyi út 14-ben látogatható 
Fotós: Bujdos Tibor

    

Kinek köszönhetjük

A Hangszínhely fesztivál ötletgazdái között kell említeni Nagy T. Katalin művészettörténészt és Szurcsik József képzőművészt. Ők ott voltak a kezdeteknél, 2013-ban Gyálon, ahol az első ilyen nevű programsorozatot megrendezték. Ott ez egyszeri alkalom volt. 

Hogy Miskolcon támadjon fel a Hangszínhely, ezt Kishonthy Zsolt művészettörténész, a Miskolcon is kiállítási hellyel rendelkező MissionArt Galéri társtulajdonosa vetette fel. Az esemény fő szervezője az MKK - Művészetek Háza lett. Az összefogásba társszervezőként, szakmai partnerként beszállt a Mission Art Galéria és a Miskolci Galéria.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában