Újév

2024.01.01. 20:00

Van, aki Miskolctapolcán akarta kifogni az aranyhalat + Fotók

Miskolctapolca - Az esztendő első napján - a komor, esős délelőtt után - a kora délutáni napütés sokakat a szabadba csábított Miskolctapolcára.

Póczos Nikolett

Aranyhalra hajtottak

Fotó: Ádám János

Többen már az év első napján megkezdték - vagy folytatták - a mozgást a Népkertben és Miskolctapolcán is. Az újévi fogdalmak ilyenkor már élénken élnek. Miskolctapolcán annyian voltak, hogy délután kettő órakor, ottjártunkkor csak nagy nehezen lehetett parkolóhelyet találni már.

Jól esett a mozgás 

Rengetegen sétáltak egyedül vagy gyermekekkel, de voltak kutyákkal és biciklivel is a Békás-tó körül. És voltak olyanok  is, akik már most sportcipőt húztak.

A Trészi család elmondásuk szerint hajnal háromig voltak ébren, mert barátaikkal töltötték a szilvesztert és most kifejezetten jól esik számukra ilyen szép időben a mozgás.

Most három gyermekkel jöttünk ki sétálni, mert nagyon szép idő van és ebéd után nagyon jól esik ez a mozgás

 - mondta az apuka. 

Kicsit arrébb, közvetlenül a tó partján az Isóczky család próbált segíteni a gyermekének.

Elhatározta, hogy ma kifogja az aranyhalat és mi pedig segítünk, hogy aztán kívánhassunk valamit az új évre

 - magyarázta a helyzetet az anyuka.

Séta a gyönyörű időben  

Néhány méterrel távolabb pedig a Viski család babakocsit tologatott. Ők elmondták, hogy családi körben töltötték a szilvesztert.

Nem akartunk sehová menni, hiszen még ő az első gyermekünk és azt a helyzetet is meg akartuk élni. Megvártuk az éjfélt és aztán már pihentünk, így maradt erőnk ehhez a mai sétához, ebben a gyönyörű időben

 - mondták. 

A Csehovics család sem tervezett mást mára, mint egy kis kirándulást, sétát és kutyasétáltatást. A tegnapi estét ők is családi körben töltötték.

A gyerekek miatt fellőttünk pár tűzijátékot, amit még a kutyus is jól viselt, aki már második éve van nálunk 

- mondta az apuka.

Töltse ki kvízünket!

1.
Melyik patak völgyében fekszik Miskolctapolca?
2.
Hogyan nevezték Miskolctapolcát 1950 előtt?
3.
Mikor kezdték a tapolcai gyógyvizet fürdőzésre használni?
4.
Ki tervezte a Barlangfürdő Kagyló-medencéjét?
5.
Hogyan nevezik a tapolcai tó melletti kisebb tavat, ahol szép vízililiomok tenyésznek?
6.
Hogyan hívják a miskolctapolcai szabadtéri színpadot?
7.
Mikor épült meg a miskolctapolcai nyitott strand?
8.
Hogyan nevezik a miskolctapolcai kápolnát?
9.
Mellyik volt Miskolctapolca legnagyobb szállodája?
10.
Mikor épült meg az Ellipsum Élmény- és Strandfürdő?

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában