Turizmus

2023.09.26. 07:00

Lesújtó adat Miskolc turisztikai forgalmáról

Míg 2016-ban a város egy virágzó turisztikai desztináció volt, mára már listán sem szerepel egy friss kutatás szerint. A szakértő szerint több tényező állhat a háttérben.

Ujlaki Attila

A 2021-ben átadott, a város üzemeltetésében lévő Ellipsum egy éve zárva tart, pedig megfelelő marketinggel turisták ezreit csábíthatná Miskolcra, vagy színesíthetné a kínálatot

Fotó: Bujdos Tibor

Nemcsak a balatoni településeken, hanem országszerte nagy forgalmat bonyolítottak nyáron a fürdővárosok, azonban Miskolc lekerült a turisztika térképéről – ez derült ki a Magyar Turisztikai Ügynökség legfrissebb közleményéből. Budapest után Siófok, Hajdúszoboszló, Hévíz, Balatonfüred, Bük, Zalakaros, Gyula, Sárvár, Szeged, Eger voltak a legnépszerűbb fürdővárosok az első féléves adatok alapján. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint az év első hat hónapjában ezeken a településeken valósult meg az összes vidéki vendégéjszaka-szám közel egyharmada, nyáron pedig ez az arány több mint a kétszeresére nőtt – részletezik. A közleményből az is kiderül, hogy a fürdővárosok népszerűsége egész évben, de a főszezonban kiemelten is tetten érthető. A forgalom ösztönzése érdekében a Magyar Turisztikai Ügynökség június végéig külön marketingkampány keretében is népszerűsítette a vízi élményeket a belföldi és a legnagyobb nemzetközi küldőpiacokon. A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan az akció főszereplői maguk a szolgáltatók voltak, vagyis azok a szálláshelyek és vendéglátó üzletek, turisztikai attrakciók, amelyek vizes feltöltődést kínáló, kedvezményes és egyedi ajánlatokat nyújtanak az utazóknak.

A konkurensek erősödtek

Miskolc a 2010-es évet követően a gyárvárosi arculatot turisztikai arcra cserélt le, de most valamiért stagnálás jellemzi a város turisztikai forgalmát

- Kiss Róbert Richard

A mostani adatok azt mutatják, hogy az első félévben mely városok bonyolítottak le a legjelentősebb vendégforgalmat – nyilatkozta portálunknak Kiss Róbert Richard turisztikai újságíró. Hozzátette: Miskolc esetében erősödtek a konkurensek, ilyen például Eger, vagy a Tokaj-Hegyalja.

„Azt látjuk, hogy a térségben rengeteg új attrakció nyílt, de Miskolc a 2010-es évet követően, a gyárvárosi arculatot turisztikai arcra cserélt le, azonban most valamiért stagnálás jellemzi a város turisztikai forgalmát” – mondta. Leszögezte: az attrakciók adottak, de a konkurensek megerősödtek és vélhetően jobb marketingkampánnyal vonzzák a turistákat. 

Kemény marketing munka szükséges új turisták bevonzása érdekében egy városban

 – hangsúlyozta. A szakértő azt is elmondta, hogy mindenképp oda kell figyelni egy célzott marketing kampányra és a fiatalok megszólítása is fontos lenne. „A város adottságai nagyon jók, fontos hozzá egy erős, helyi lokális marketing” – húzta alá.

A fürdővárosok a húzóerő

A Magyar Turisztikai Ügynökség azt is írja, hogy a fürdővárosok jelentőségét jól mutatja, hogy az összes vidéki vendégéjszaka 59 százaléka ezeken a helyeken realizálódott nyáron. A legnagyobb vendégforgalmat a szállodákban, illetve a magán- és egyéb szálláshelyeken regisztrálták, és egyes tóparti településeken a kempingek is jelentős forgalmat bonyolítottak. Arra is kitértek, hogy a nyári hónapokban a legkedveltebb hazai, fürdővel vagy fürdőzésre alkalmas vízparttal rendelkező településekhez még két balatoni város is csatlakozott: Balatonlelle és Zamárdi. A nyári hónapokban a vendégkör meghatározó részét a hazai turisták adják, Zalakaros, Balatonfüred és Siófok esetében például a vendégek több mint 70 százaléka hazai. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján látható, hogy az ország mely részéből érkeztek leginkább a vendégek. Az öt legnépszerűbb fürdőtelepülés közül a balatoniak azok, amelyek a fővároson és Pest vármegyén kívül az ország távolabbi vármegyéiből is vonzották a vendégeket a főszezonban. Siófokra például Borsod-Abaúj-Zemplénből, Balatonfüredre pedig Győr-Moson-Sopronból is érkeztek hazai turisták, nemcsak a közeli vagy szomszédos vármegyékből.

Kettőből egy külföldi

Meghatározó nemzetközi vonzerővel fürdővárosaink közül többek között Hévíz és Hajdúszoboszló dicsekedhet, ebben a két városban a nyári hónapokban a külföldi vendégéjszakák részesedése megközelítette vagy elérte az 50 százalékot. Fürdőtelepüléseinkre – változó sorrendben – elsősorban a németajkú piacokról (Németország, Ausztria), illetve a visegrádi országokból érkeztek a nemzetközi turisták, míg Balatonfüredet az osztrákok helyett a hollandok kerestél fel nagyobb számban. Az NTAK adatokból az is látható, hogy egy-egy fürdőnket mely országok turistái keresik leginkább. Ez alapján a románok kedvence Gyula, a lengyelek elsősorban Hajdúszoboszlót kedvelik, míg Sárvárt a csehek látogatják legnagyobb számban. Ugyancsak változatos képet mutat az egyes fürdővárosok vendégeinek korosztályi összetétele. A fürdővárosok népszerűsége egész évben, de a főszezonban kiemelten is tetten érthető.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában