Feladat

2023.08.20. 20:00

Segítik az iskolák diákjaikat „munkájuk” kiválasztásában

Új feladattal találkoznak a középiskolások, mikor elkezdik első tanévüket: az iskolai közösségi szolgálattal. Nem kell megijedni: az intézmények nyújtanak támogatást.

Répássy Olívia

Sokféle feladattal letudható a közösségi szolgálat

Fotó: Huszár Márk

Egy középiskolásnak nem elég, hogy minden új lesz a következő életszakaszának kezdetén, még azzal is meg kell küzdenie, hogy „munkát” találjon magának, mert egyébként ötven óra ledolgozása nélkül nem érettségizhet. Meg kell küzdenie! Látszólag! Az iskolák ugyanis mindenben segítik diákjaikat. De miért is van szükség erre a viszonylag újonnan kitalált feladatra az iskolai rendszerben?

Kérdéseinkre Molnár Péter, a Miskolci Szakképzési Centrum főigazgatója válaszolt.

„Szakképzési centrumunk a tapasztalati tanulás fontos területének tekinti a közösségi szolgálat teljesítését, amellyel diákjaink – saját értékrendjük alapján választva – a helyi közösség érdekeit is szolgálják. A teljesítés során tanulóink pozitív attitűddel viszonyulnak az elvégzett tevékenységekhez, hasznosnak érzik magukat és megtapasztalhatják az adás-kapás örömét. Együttműködési készségük mellett fejlődik kritikus gondolkodásuk, kommunikációs és problémamegoldó képességük is. Úgy tapasztaljuk, hogy a közösségi szolgálat teljesítése során tanulóink gondolkodásának középpontjában a feladat kötelező jellegű teljesítése helyett az újjal való ismerkedés és a segítésnyújtás gondolata áll. Örömmel és jelentős létszámban vesznek részt olyan nagyszabású feladatok megvalósításában is, mint a Miskolci Autista Alapítvány székhelyén támfal felépítése vagy a Magyar Honvédség által igazolt hadisír gondozás” – nyilatkozta.

Ezek az első lépések

„Iskoláink honlapján megtalálhatóak a Közösségi szolgálattal kapcsolatos információk. A Miskolci Szakképzési Centrum minden szakképző intézménye honlapján önálló aloldal működtetésével is segíti a közösségi szolgálat teljesítésében a technikumi tanulókat. A „Közösségi szolgálat” megnevezésű aloldalon az érdeklődők megtalálhatják a jelentkezési lap mellett azoknak a fogadó szervezeteknek a listáját, ahol a már megkötött együttműködési megállapodás alapján teljesíthetik az ötven órás közösségi szolgálatukat. A közösségi szolgálatot egészségügyi, szociális és karitatív, oktatási, kulturális és közösségi, környezet- és természetvédelmi, katasztrófavédelmi vagy baleset-megelőzési területen teljesíthetik tanulóink. A közösségi szolgálat megszervezése és az annak teljesítéséhez szükséges időkeret biztosítása az iskola igazgatójának a feladata. Szakképzési centrumunk a közösségi szolgálat teljesítésének biztosítása érdekében folyamatosan keresi az új fogadó szervezeteket és közreműködő mentorokat, akikkel az iskolák együttműködési megállapodást kötnek. Minden intézményünk rendelkezik egy saját adatbázissal, amiben azon szervezetek adatai, elérhetőségei, kapcsolattartói szerepelnek, akivel az iskolának már van együttműködési megállapodása. A tanuló írásban jelentkezik a közösségi szolgálatra, és azt kizárólag a megállapodásban foglaltak szerint, szülői nyilatkozat birtokában kezdheti meg. Az iskolában az igazgató általában kijelöl egy kapcsolattartó személyt, aki folyamatosan segíti a tanulókat az ügyintézés folyamán” – nyilatkozta a főigazgató.

A „kis könyvre” vigyázni kell!

„A teljesítés igazolására a tanulók a közösségi szolgálat teljesítéséről szóló dokumentumot (általában Közösségi Szolgálati Napló megnevezéssel) vezetik. A szervezet a tanuló által eltöltött időszakot igazolja a közösségi szolgálati naplóban, majd az osztályfőnök rögzíti a tevékenységgel kapcsolatos adatokat a KRÉTA rendszerben – nyilatkozta Molnár Péter, aki hozzátette, jellemzően a tanulók a kilencedik évfolyamon még nem foglalkoznak a közösségi szolgálattal, általában még el sem kezdik. – Leginkább a tizedik, illetve tizenegyedik évfolyam alatt teljesítik az órák nagy részét. Sok tanuló már a tizenkettedik évfolyam alatt fejezi be közösségi szolgálatát. A tanulók gyakran az őszi és téli szünetekre időzítik a közösségi szolgálatot, mivel ilyenkor magasabb óraszámot lehet teljesíteni naponta.

A szakképző intézményekben (pl. saját iskola) is lehet meghatározott óraszámban közösségi szolgálatot teljesíteni. (tankönyvpakolás, iskolai rendezvényeken történő segítés, esetleg a Centrum más iskoláiban is, a Képzési Információs és Élményközpont rendezvényein, táborok szervezése)

A szülők véleménye jó az új rendszerről

Fekete Tünde örült, hogy gyermekének közösségi szolgálatot kell teljesítenie.

„Így egy kicsit belekóstolhatott a felnőtt életbe, és a munkahelyi elvárásokat is megismerhette. Az iskola ismertette a tanulókkal a lehetséges helyeket, ahová mehettek, ha kellett, információt adott róluk és a jelentkezés módjáról. Ő maga is biztosított lehetőséget az iskolán belül a közösségi szolgálatra” – mondta az édesanya, akinek gyermeke a Diósgyőri Gimnáziumban végzett.

Veres Angelika ugyanezekkel a gondolatokkal vette tudomásul, hogy a Zrínyibe felvételt nyert gyermekének ötvenórás iskolai közösségi szolgálatot kell teljesítenie.

„Fontos, hogy a fiatalok megtanulják, hogyan szolgálhatják a közösséget, kik és milyen szervezetek, alapítványok várják a segítséget. Az iskola honlapján elérhető a fogadó szervezetek listája, igazolások, közösségi napló, illetve az osztályfőnök tájékoztatása segített.”

Bernáth Marcell a kamaszoktól megszokott szűkszavúsággal csak annyit nyilatkozott, „nagyot ment” és „élménynek jó volt”. Ő tizedikben a miskolci állatkertben segédkezett.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában