Saját útján

2022.12.22. 20:00

Játékos­ügynökséget alapított Benczés Miklós

A korábbi DVTK-s sportvezető, vezetőedző labdarúgó-menedzserként folytatja.

BCS

Benczés Miklós

Fotó: ÉM

Áprilisban lemondott sportigazgatói posztjáról Benczés Miklós a DVTK NB II.-es labdarúgócsapatánál. A korábbi labdarúgóedző, sportvezető néhány hónapos pihenő után új kihívásokat keresett, céget alapított, és játékosok menedzselésével kezdett foglalkozni. 
Ezen útja elején, a napokban első üzletét is nyélbe ütötte: csapathoz segítette az ügynöksége második kliensét, Hegedűs Jánost, aki miután megvált a DVTK-tól, az NB I.-es Vasas FC labdarúgója lett. Hogy miként került át nyolc hónap után a másik oldalra, többek között erről is kérdeztük Benczés Miklóst, de elsőként arról, amiről eddig még nem nyilatkozott senkinek, hogy miért és hogyan vált meg a DVTK-tól. 
– Akkor mondtam le, vagyis tulajdonképpen fel, amikor Kondás Elemértől megvált a klubvezetés. Utána néhány plusznapot maradtam még, a tulajdonos kérésére, hogy segítsem az edzőváltás körüli átmenetet, az új szakvezető beilleszkedését. Ez utóbbi idő nem egészen három hét volt – tudtuk meg Benczés Miklóstól, aki arra a felvetésünkre, hogy ezt követően is sokszor felbukkant még Diósgyőrben, így folytatta: – A szabadságmegváltás és egyebek miatt júniusig tartott ugyan a szerződésem, de április végétől ténylegesen nem vettem részt a napi munkában. Látni pedig azért láthattak Diósgyőrben, akár akkor, akár azóta is, mert járok utánpótlás-mérkőzésekre. Csak azért, mert már nem vagyok a klub alkalmazottja, nem tudok és nem is akarok otthon a négy fal között ülni, a labdarúgás iránti érdeklődésem változatlan. 

A háttér 

Kíváncsiak voltunk arra, hogy mi volt az egykori sport­igazgató áprilisi döntésének a hátterében, a le-, illetve felmondása mögött. 
– Az előző évad őszi idényében volt egy olyan periódus, amikor nem ment jól a csapatnak, és javasoltam, hogy váljunk meg Kondás Elemértől. Akkor azt mondtam: a szakvezető távozásával magam is lemondok. Ekkor a tulajdonos azt kérte, hogy dolgozzunk össze, a stábot közösen erősítsük, ebből pedig az kerekedett ki, hogy feljöttünk az első helyre, a türelem pedig új lendületet adott a csapatnak. Aztán, amikor az idén áprilisban az edzőváltás témaköre a vezetés által ismét napirendre került, mivel korábban tettem olyan nyilatkozatot, hogy ha Kondás Elemérnek mennie kell, akkor én is távozom, betartottam a szavam – mondta Benczés Miklós, aki arra a kérdésre, hogy miért ragaszkodott ennyire Kondás Elemérhez, a következőket felelte: – Itt nem ragaszkodásról van szó, a csapat szereplése a vezetőedző mellett az én felelősségem is volt. Nem lennék hiteles sem magam, sem mások számára, ha nem önvizsgálattal kezdtem volna a helyzet feltárását. Magamban kerestem a hibát, nem külső okokban, és igen, találtam olyat, ami felvetette az én felelősségemet. Ezért kértem a szerződésem felbontását. 
Megjegyeztük, hogy nem túl szokványos a mai magyar futballban saját döntésből hátat fordítani a mannának, az pedig egyenesen csodaszámba megy, ha ezt olyasvalaki teszi, aki sportigazgatóként nem egyszemélyi döntéseket hozott az edzők kinevezése ügyében. 
– Minden tulajdonos fenntartja a jogot, hogy vezetőedzőt nevezzen ki, ezt tudomásul kell venni, hiszen ez egy kulcspozíció minden klubnál – mondta Benczés Miklós, aki a nyári tevékenységéről a következőket osztotta meg velünk: – Ezek a hetek a pihenésről szóltak, egy stresszes időszak után erre volt szükségem, ugyanis a kiesés, a feljutás elmaradása megviselt. Ám B terv nem volt, a hogyan tovább ebben az időszakban, vagy pontosabban azt lehet mondani, hogy ősszel érlelődött meg. 1994-től a labdarúgásban dolgozom, ebből több mint húsz évet a DVTK-nál töltöttem, és fel sem merült, hogy az élet valamilyen más területén dolgozzam, bár Sisa Tibor felkérésére előadást tarthattam Egerben az egyetemen, és ez igazán jó érzésekkel töltött el. Az edzőség mindig is érdekelt, és úgy voltam vele, hogy ha nyáron kapok megkeresést, szinte biztos, hogy ezt választom. Egy NB II.-es klubtól érkezett is ilyen, de nem a felkészülés kezdete előtt, hanem az én időren­dem szerint elég későn. Megköszöntem az ajánlatot, és köszönöm nekik ezúton is, hogy gondoltak rám, de nemet kellett mondanom, mert addigra már megvolt, hogy merre szeretném folytatni az utam. 

B&B eleven 

És Benczés Miklós létrehozta a B&B eleven elnevezésű sportügynökséget. 
– Voltam pályaedző, vezetőedző, akadémiai igazgató, sportigazgató a labdarúgásban, de tulajdonos még nem, és menedzser sem. Eddig, de miután saját céget alapítottam, ez utóbbi kettő vagyok, egy személyben – mondta Benczés Miklós, aki arra a kérdésre, hogy kit takar a másik B az ügynökség elnevezésében, a következőket nyilatkozta: – Az első ügyfe­lemet, aki kétszeresen is B, ő ugyanis Bánhegyi Bogdán, a DVTK fiatal tehetsége. Az alapszabály nálam is az volt, hogy végy egy jó kapust, szerintem ez sikerült. Amikor először beszéltem vele, illetve a szüleivel arról, hogy tervezem, hogy létrehozok egy menedzserügynökséget, azt is mondtam, hogy Bánhegyi Bogdán lesz az első ügyfe­lem, és hogy beleveszem a cég nevébe. Ez történt, a Benczés kezdőbetűje mellé az ő egyik B-je bekerült a névbe, de a felezésnél itt nem álltunk meg nála, a mezszámának, ami 22-es, a felét vettük, angolul, ami eleven, és van magyarul is értelme, és ez is a név része lett. De hangsúlyozom: Bogdán – aki szép jövő előtt áll, és kapusedzője, Tuska János kezei alatt jó helyen van – mint első ügyfél kizárólag névadója a cégnek, tulajdonrészem csak nekem van a gazdasági társaságban. 

Háromnál tart 

Kérdeztük arról is a menedzsert, hogy hol tart most az ügyfélszámban. 
– Hegedűs János megkeresett, és örömmel vállaltam a képviseletét, hiszen edzőként és sportigazgatóként is jól ismertem őt. Hamar sikerült a számára csapatot találni, ő volt a második ügyfél, néhány napja pedig Vágó Leventével, a Kecskeméti TE csapatkapitányával szerződtünk. Két fő feladatot kíván ellátni a cég: egyrészt a pro, vagyis a profi felnőtt labdarúgók menedzselését, másrészt ifjú tehetségek megtalálását, fejlesztését – mondta Benczés Miklós, aki arra a kérdésre, hogy külföldi piacokon is tervez-e működni, így felelt: – Jelenleg nem akkora a cég, hogy ez prioritás lehetne, hazai pályán szeretném megszilárdítani az irodát, illetve az ügynökséget. Ugyanakkor ha lesz olyan helyzet, hogy más menedzserirodákkal, külföldiekkel kell kapcsolatot építeni egy ügyfelem jövőjének a kiteljesedése érdekében, akkor térben kibővülhet a B&B működése.
Szóba hoztuk Benczés Miklósnak azt is, hogy az ősszel belefért, hogy a Sajóvölgye Focisulinál utánpótlásedzőként dolgozzon, és kíváncsiak voltunk arra, hogy ez a jövőben is így lesz-e. 
– Az edzősködés szerelem. Nagyon örültem, hogy a Sajóvölgye Focisuli vezetője, Kádár Zsolt felkért, segítsem a munkájukat. Szerintem tavasszal is folytatjuk ezt, én nagy motivációval dolgoztam a srácokkal, nem szeretném, hogy ez abbamaradjon – nyilatkozta Benczés Miklós. 

A mai DVTK-ról

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a mai DVTK-ról, az NB II.-es csapat őszi szerepléséről mi a véleménye Benczés Miklósnak, aki erről a következőket mondta: 
– Jó kezekbe került a szakmai irányítás, kívülről nézve Kuznyecov remek edző. Jól is igazolt a klub a nyáron, de arra azért büszke vagyok, hogy a Nyíregyháza elleni győztes kezdőcsapatban 7 olyan játékos is szóhoz jutott, akinek a Diósgyőrbe kerüléséhez közöm volt, sportvezetőként. A DVTK egyébként abszolút favoritja az NB II.-nek, és ha a szakvezető a téli felkészülés idején még jobban megismeri a csapatot, a tavasz során aligha lesz gond a cél elérésével, vagyis meglesz a feljutás.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában