Örökség

Nekem a Mindenható két nagymamát, két nagyapát és még egy dédnagymamát is adott.

Diósgyőrben születtem, de a gyökereim Kisgyőrből erednek. Gyermekkoromban is elvarázsolt ez a falu, most a jelenben pedig a sok-sok fafaragványával, szerintem nincs is szebb nála!

Gyakran jártunk Kisgyőrbe segíteni a dédiéknek a szőlőművelésben.

Volt, hogy lovaskocsival, volt, hogy gyalog mentünk az erdőn keresztül. A nagymamám hátán a ponyusba (fehér, erős lenvászon anyag) kötött háti kosár, a mi kezünkben a kiskosarunk himbálózott. Nagypapa volt a sereghajtó, aki szemmel és szóval tartotta az unokáit.

Minden alkalommal megmutatta nekünk az út menti nagy kőben Jézus szamarának a lába nyomát. Sosem fogyott ki a viccekből.

Ahogy mentünk-mentünk a Kőmázsán át a nagyszüleim meg-megszólaltak:

- Kislányom ez jó, ehető gomba. Ezt tedd a kosaradba! Ehhez ne nyúlj! Ez mérges gomba! – így ismerkedtem meg már gyermekként a gombákkal.

Amikor megteltek a kosaraink, megálltunk pihenni és óvatosan átraktuk a törékeny gombákat a nagymama hátikosarába.

Nagyapám gyakran tett fel találós kérdéseket a hosszú erdei út során. Az egyik alkalommal a következő fejtörőt kaptuk:

- Volt egy asszony, akinek volt három lánya és sok-sok tyúkja. A tyúkok, csak tojtak, tojtak szorgalmasan. Amikor már sok-sok tojás összegyűlt, az asszony elküldte a lányait a piacra, hogy adják el a tojásokat. A legkisebbnek 10 tojást, a középsőnek 30 darabot, a legidősebbnek pedig 50 tojást adott. Azt mondta a lányainak: a tojásokat egyforma áron kell eladnotok és egyforma mennyiségű pénzt kell hazahoznotok!

Az unokatestvéreim már este elkezdték nyúzgálni a nagyapát a megoldásért, de én nem. Én kitartottam. Te is törd a fejed!

Kisgyőrbe érve a dédike szalmatetős házához, a gombákból világraszóló finom étel készült. Még most is érzem a fokhagymás zsírban roppanósra sütött gombafejek ízét a számban, ahogy a kemencében sült kenyérszeletre kiporciózta a dédimamám.

Így történt, hogy megörököltem a gombaevés és szedés szeretetét, valamint a titkot a harminc fillérről, amit a lányok hazavittek.

Elteltek az évek. Szerető párom és két lánygyermekem lett. Az életemet végig kísérték a gombázás, a mesék, a talányok, a varázslat emlékei.

Egy kedves ajándék, egy varázslatos nap emléke:

Szomorún vettük tudomásul, hogy a karácsony nem lett fehér abban az évben, a természet mégis igazi karácsonyi csodával kedveskedett nekünk.

Békésen, boldogan, szeretetben telt el karácsony viliája. A karácsonyi dalok, a gyerekek boldogságos ajándékvárása, utána a közös családi játék és mindenki kedvére a vacsora.

Karácsony első napján a reggeli után közös elhatározás született. Menjünk ki levegőzni a csermőkei telekre és ellenőrizzük le a méhcsaládokat. Ez is az anyai nagyapám hagyatéka, de már egy másik mese. Szikrázó napsütésben, kicsit csípős decemberi hidegben sétáltunk a telkünk melletti akácerdőben, ahol sok-sok tuskó is volt. Van egy gomba, ami az akáctuskókat kedveli lakhelye gyanánt. Az én családom pedig a téli fülőkét kedveli, ezt a csodák-csodája téli gombát.

És láss csodát! Minden tuskón ott volt egy csupros gomba. Megszedtük a kosarainkat és elindultunk a buszmegálló felé. A buszon utazók felfigyeltek és rácsodálkoztak a mi illatozó, gombákkal teli kosarainkra.

Olyan volt, mint a mesében, amikor a mostoha elküldi a mostohalányát télvíz idején szamócáért.

Lehet ennél szebb, varázslatosabb egy karácsony?