2018.12.22. 10:28

Kristóf teljesen kiszakad a világból

Miskolc - Gyerekkorát Miskolcon töltötte az ír folk-punk zenét játszó együttes frontembere. Interjú: Oravecz Kristóffal.

Nyáron nem volt különösen kegyes az időjárás a szerencsi csokifesztiválhoz. Az utolsó nap délutánján is esőben lépett fel a nagyszínpadon a Paddy and the Rats, amikor arrafelé vetődtem. Megálltam egy picit, ami azután az egész koncert végéig tartott, mert sütött a profizmus a zenészekből, miközben látszott, élvezik is azt, amit csinálnak, pedig Paddy O’Reillynek, a frontembernek bevallottan sem volt teljesen rendben a torka, de tisztességgel lejátszották a koncertet. Azóta sikerült beljebb jutni az együttes megismerésével, és amikor kiderült, Miskolcra is ellátogatnak, már nem volt kérdés, hogy a koncertélmény mellett jó lenne elbeszélgetni egy kicsit Paddy O’Reillyvel, „civil” nevén Oravecz Kristóffal a zenéről, a rock’n rollról, dalszerzésről és az apaságról.

Gyakorlatilag a teljes gyerekkorát Miskolcon töltötte.

Alapvetően miskolci vagyok, bár Budapesten születtem és egyéves koromig ott is éltem. Édesanyám miskolci, és főiskolás korában Budapesten találkozott édesapámmal. A főiskola után egy darabig ott is maradtak, majd egyéves koromban költöztek Miskolcra. A gyerekkoromat itt töltöttem, itt jártam óvodába, iskolába és a Földesben érettségiztem, majd most már több mint 12 éve ismét a fővárosban élek, mint ahogy a zenekar is.

Mikor került először kapcsolatba a zenével?

Egészen kicsi korom óta hallgatok zenét, nagyapám nagyon sokat énekelt nekem, ez megmaradt bennem, mindig úgy emlékszem rá, hogy folyamatosan dudorászott. Tudatosan dalokat hallgatni 10 éves koromban kezdtem, a hangszertanulás 3 évvel később jött. Először zongorán, később jött az akusztikus gitár. Számomra akkor sem a hangszer volt a fontos, mert tudtam, hogy virtuóz zenész már nem lesz belőlem, de a dalszerzés mindennél jobban foglalkoztatott, így már az első órán arra kértem a tanáromat, hogy inkább a zeneelméletre tanítson. Az érdekelt, hogyan épülnek fel a dalok, mitől működik, mi az a varázs, amitől egy dal életre kel. A gitárból, amit hoznom kell, meg ami a dalszerzéshez fontos, azt teljesen jól tudom, a szólózás sosem érdekelt.

A Paddy and the Rats előtt egy másik formáció, a Freezer tagja volt, ami nagyjából arról szólt, hogy van három helyes srác, akik olyan dalokat énekelnek, ami a lányoknak tetszik.

Akkoriban sok fiúzenekar volt, de a miénk nem egy mások által összerakott produkció volt, azt mi építettük fel, az összes dalt és szöveget én írtam. Az egy teljesen más zenei világ volt, abban a zenekarban inkább zongoráztam. A mai napig nem bánom, hogy nem vagyok hangszervirtuóz, például dobolni sem tudok, de fejben nagyon össze tudom rakni, hogy egy adott dalban miként szóljon a dob, vagy a basszusgitár. Erre vagyok huzalozva. Tulajdonképpen minden hangszerszólamot megírok a dalokban, mert tudom, hogy működik az adott hangszer. Ettől működik a zenekar is, hiszen valamennyien sokkal jobbak nálam a hangszerükön, aminek örülök, mert amit megírok, azt ők sokkal jobban elő tudják adni.

A Paddy and the Rats ír-kelta folk-punk formációként rögzült a tudatban. A punk zeneileg viszonylag egyszerű műfaj, három-négy akkordból néhány zenekar egész jól meg tud élni.

Indulásnak ez talán elég, de akik ismerik a dalainkat, azok tudják, hogy most már az akkordhasználatunk ennél sokkal összetettebb, és a zenekar is kezd eltávolodni a punkos beütéstől, és egyre inkább a pop-rock irányába tartunk. Például a Castaway dalunk is olyan, amelyben nincs egy olyan sor, ami ugyanolyan lenne. A verzében is szakítunk a hagyományos egy-négy-öt-egy akkordmenettel, ennél sokkal összetettebb.

A Castaway szinte a védjegye a zenekarnak, talán a legkidolgozottabb, legátgondoltabb, leginkább a végletekig csiszolt dal.

Nekem a személyes kedvencem. Aki hallja, az tudja, hogy ez egy sokkal populárisabb dal. Nagyon sok Coldplayt és Killerst hallgatok, kicsit próbáltam belecsempészni ezt a zenei világot is ebbe. Nagyon szeretem, közel áll hozzám, a zene és a szöveg is őszinte lett. Ennél a dalnál úgy éreztem, hiába a Paddy and the Rats, meg a punk, ha nem tudok úgy zenélni, ami a szívem csücske, akkor az nem igazán jó. Szeretem, ha ilyeneket is csinálhatok. És miért ne? A közönség szereti. Ezen a dalon egyébként nagyon sokat dolgoztam. Vannak olyan számok, amelyek megszületnek és nagyjából ott is maradnak. Könnyen írok dalokat, akár napi szinten. Ha hangszert ragadok, akkor abból mindig születik valami, ami nem jelenti azt, hogy az jó is. Vállalom, hogy dalszerzőként sokkal jobb vagyok, mint zenészként, de úgy gondolom, mindenkinek azt kell csinálni, amihez ért. Fontos, hogy valaki felismerje, miben jó. Attól lehet boldog egy ember, ha jó dolgokat csinál és közben élvezi. Az egyik kevés. Hiába sikeres egy focista, ha nem szeret igazán focizni és fordítva, kevés a lelkesedés egy csatár részéről, ha közben soha nem lő gólt. Akkor jó, ha a két dolog összeér, nálam például a dalszerzés ilyen, egyszerűen imádom csinálni, teljesen kiszakadok a világból.

A Freezer után nem következik a Paddy, bár láttunk már olyan zenészeket, akik egyik pillanatról a másikra váltanak gyökeresen a stílusukon.

A Paddy úgy kezdődött, hogy a zenekar két tagjának annak idején volt egy Disco Express nevű formációja. Őket most azért nem ismeri fel, mert akkoriban nőnek voltak felöltözve, meg magassarkúban léptek színpadra. Nekünk akkor volt Pongival, a dobosunkkal egy rock’n roll formációnk, ami sajnos nem ment egyáltalán, de nagyon szerettük. Mi voltunk az egyik turnén az előzenekara a Disco Expressnek. Sikeres turné volt, minden állomáson volt legalább 5-10 ember, viszont cserébe jól összebarátkoztunk, rengeteget buliztunk együtt. Akkor fogalmazódott meg bennünk, hogy ha ilyen „sikeresek” vagyunk külön-külön, meg kellene próbálnunk együtt. Eleinte ez annyiban merült ki, hogy volt egy saját kis stúdiónk a pincénkben, oda lementünk, ittunk és aztán hazamentünk. Később elkezdtünk csinálni így hármasban dalokat, abban Pongi még benne sem volt, csak mi hárman, meg a számítógép. Tulajdonképpen igazi örömzenélés volt, némi italozással, miközben megszülettek a dalok. Mókának indult az elején, kitaláltuk, hogy milyen vicces lenne ez az ír vonulat, amivel kicsit ki akartuk színezni a punk vonalat, hogy ne legyen sablonos. Ilyen zenekar akkoriban Magyarországon még nem volt. Az indulás nem volt könnyű. Előfordult, hogy majdnem mi fizettünk azért, hogy felléphessünk.

Akadnak a zenekar életében mélypontok?

Szerintem egy embernek a magánélete sem egyenes soha, akadnak csúcspontok és mélypontok mindenki életében. A zenekar sem mentes ettől, de szerencsére megtanultuk túlélni ezeket, megtanultuk kezelni egymást. Sok időt töltünk együtt. Volt olyan, hogy már nagyon elegünk volt egymásból, de mindig túllendültünk rajta. Ha valaki rossz passzban van és nem szereti, ha ilyenkor piszkálják, akkor addig békén hagyjuk. Az elmúlt tíz év egymáshoz csiszolt minket, megszerettük egymást.

Tíz éve van együtt a zenekar. Ilyenkor általában eljön az ideje a másfelé próbálgatásnak és itt nem a zenekar feloszlására gondolok.

Bennem is él az, hogy időnként egy kicsit mással is foglalkozni kellene. Egy ideje egy szólólemezen gondolkozom és dolgozom, majd meglátjuk, mi sikerül belőle és mikor. Nem erőltetem, de ha van időm, foglalkozom vele. Ez egy más zenei világ lesz. Tíz éve van együtt a zenekar, ami iszonyúan tömény tud lenni. Évente 70-80 koncertet játszunk, idén 100 felett leszünk, mert karácsony környékén még vár ránk egy tíznapos németországi turné. Utána pihenő jön, és akkor nekiállok a szólólemezemmel is foglalkozni, mert néha jólesik picit más jellegű dolgot is csinálni. Emellett a Paddyt sem hanyagolom el természetesen, mert egyrészt számomra a zenekar az első, másrészt pedig szerződésünk is van, úgy gondolom, hogy jövő ősszel stúdióba vonulunk és elkezdjük csinálni a hatodik albumunkat. Hogy ebből év vége felé lesz kész album, vagy 2020 elején, azt még nem tudom. Talán jövő tavasszal összeülünk agyalni az új dalokon, hogy mire október környékén stúdióba megyünk, már meglegyenek nagyjából, mert nyáron a fesztiválidőszakban nem lesz időnk dalokat írni.

Az együttes tagjainak a színpadi nevei honnan bukkantak elő?

Ez Vince-nek, a basszusgitárosunknak a mániája, mindenkit szeret elnevezni valahogy, mi meg elfogadtuk, hogy rendben, akkor mindenkinek legyen egy művészneve, és kitalálgattuk magunknak vagy egymásnak. A Paddy onnan jött, hogy Szent Patrik, Írország védőszentje, a Patrick becézése a Paddy, és innen adta magát, hogy miután én vagyok az együttes frontembere, akkor hívjanak így. De ez csak egy játék, ebben semmi komoly nincs. Paddy O’Reilly csak egy karakter, mint ahogy David Bowie lemezein is visszatérő figura volt Ziggy Stardust.

A koncerteken időről időre előkerülnek magyar, vagy magyaros motívumok, Brahms 5. magyar tánca vagy a szinte minden magyar által ismert népdal, a Tavaszi szél.

Ez teljesen tudatos. Egyrészt tetszik a magyar közönségnek is, ha nem csupán angolul énekelünk, de van egy másik fontos része is ennek a dolognak. Az utóbbi időben a zenekar egyre nagyobb figyelmet kap külföldön, a kocertjeink 40 százalékát nem Magyarországon tartjuk már évek óta, és fontosnak tartjuk, hogy ha a határokon túl fellépünk, akkor tudassuk, magyarok vagyunk, a mi kultúránknak ezek a dalok, motívumok is fontos részei. Büszkék vagyunk arra, hogy magyarok vagyunk, hiszen nem sok olyan magyar együttes van jelenleg Európa vagy a világ zenei vérkeringésében, amelyikről sokan tudnak, és úgy gondoltuk, ez felelősség is.

Milyen érzés rockzenészként apukának lenni?

Nagyon jó, nagyon élvezem. Imádom a kisfiamat, meghatározza az elmúlt három évemet. Felborított és megváltoztatott mindent, és nyilván emellett az életvitel mellett, amit mi élünk, nehéz apaként is megfelelni, de megéri, hogy apuka lehetek, és ez motivál. Bármennyire mélyen vagyok néha, felráz az, hogy van, hogy szüksége van rám. Már eljutott abba a korba, hogy érti, amit apa csinál, és az a baj, hogy gyakran összeköti a zenélést azzal, hogy apa elmegy és nincs ott vele. Szereti a zenét, de sokszor előfordul, ha otthon leülök gitározni, odajön hozzám, hogy apa nem, nem, és kiveszi a gitárt a kezemből, mert azt hiszi, megint el fogok menni. Imád csörgőzni, a bölcsiben, amikor felléptem, gitározás közben odaállt mellém és lelkesen csörgőzött. Kifigyelte, hogy a zenekarban ilyen hangszer nincs, gondolta, ezen a résen lehet belépni. Többünknek van a zenekaron belül családja és igyekszünk minél több időt a gyerekeinkkel lenni. Karácsonykor turnén leszünk, de arra ügyelünk, hogy 24-én otthon legyünk a gyertyagyújtáskor és együtt ünnepeljen a család, majd az ünnepek után folytatjuk a turnét.

Jernei Gábor