István király idején. Milyen volt az élet akkor?

Miskolc - „A köznépre nem feltétlenül hatottak a politikai történések, élték hétköznapjaikat.” - interjú Dr. Szörényi Gábor Andrással a Herman Ottó Múzeum igazgatóhelyettesével.

Hogyan élhettek őseink az államalapítás idején Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén? Erről beszélgettünk dr. Szörényi Gábor András régésszel, a miskolci Herman Ottó Múzeum igazgatóhelyettesével, tárvezetővel. Kiderült, vannak hasonlóságok a mi életünk és az ezer éve éltek között, és hogy mennyire érdemes felkerekedni megyénkben és kirándulni. Van hová.

Ebben az időben alakult ki a megyeszervezet, olyanok, mint ma." Dr. Szörényi Gábor András

Milyen volt az élet az állam­alapítás idején?

Dr. Szörényi Gábor András: Azért néhány dolgot le kell szögeznünk, mielőtt válaszolnék a kérdésre. Az államalapítást mint politikatörténeti tényt vagy terminust sokkal nagyobb időintervallumban kell vizsgálni: egészen a honfoglalás idejétől az Árpád-kor végéig, harmadik harmadáig, azaz két-háromszáz évről van szó. Ez teljesen jellemző dolog, hiszen a köznépre nem feltétlenül hatottak a politikai történések, a mindennapjaik ugyanolyan normák közt zajlottak 997-ben, mint, mondjuk, 1001-ben. De gondoljunk bele a saját korunkba. Nagy cezúraként (választóvonal – a szerk.) használjuk például az 1989-es rendszerváltást, de ugyanazt az anyagi kultúrát használtuk 1989-ben is, mint 1991-ben. Sőt, ha a mai napon belenézünk a konyhaszekrényünkbe, nagy valószínűséggel találunk olyan edényeket, amelyek a 80-as évekből valók. A régészetben is ugyanez van, az anyagi kultúra nagyon lassan változó dolog. Főleg abban az időben, amikor az információ lényegesen lassabban áramlott. De azért is érdemes több évszázadról beszélni, mert az államalapítás, a megyék kialakulása – nálunk ez Borsod, Abaúj, Torna, Gömör és Zemplén megyék kialakulását jelenti – nem egy időben zajlott. Amint a honfoglalás után letelepedtek őseink, megnőtt az igény a fix, sztenderd államszervezet kialakítására. Ez nem ment egyik évről a másikra. Igaz, mi 1000-re datáljuk az állam­alapítást, de István király előtt az apja, Géza fejedelem, sőt, már a nagyapja idején, a 970-es évek előtt elindult ez a folyamat. Az tény, hogy magát az államszervezetet István király hozta létre.

Hogyan jelent ez meg a megyénk­­­ területén?

Dr. Szörényi Gábor András: A központ Esztergomban volt, és Fehérváron, ennek csápjait, azaz a megyeszervezetet különböző területeken hozták létre, a megyék, még a területük is nagyjából a maihoz hasonló. Ezek a csápok voltak az úgynevezett földvárak. Egyébként a mai Borsod-Abaúj-Zemplén megye a legjobb hely ennek az időszaknak a megismerésére, mert itt négy földvár is kutatható: a borsodi (Edelény környékén), az abaújvári földvár, és a magyar államhatártól alig néhány kilométerre lévő zempléni földvár. Van egy negyedik is, de arról később beszélnék.

Ma ha felkeressük ezeket a helyeket, nehéz elképzelni, milyenek lehettek István király idején…

Dr. Szörényi Gábor András: Markáns domborzati elemek láthatók, de az a mai napig feltűnik, hogy stratégiai szerepet töltöttek be. Érdekes, hogy földvárnak nevezzük, a romosodásuk, pusztulásuk után kapták ezt a nevet. Eredeti nevük vár, castrum vagy latinul civitas volt. A földvárkutatás abból indult ki, hogy elvileg húsz államalapítás kori székhely kell hogy legyen. Sok már be van építve, például a soproni, győri, azok nehezen kutathatók. A hevesiről, csongrádiról például fogalmunk sincs, hol lehettek. Szerencsére a nálunk találhatók remekül kutathatók: a borsodi földvár esetében Wolf Mária nevét, az abaúj-várinál Gádor Judit és mindkettőnél Nováki Gyula nevét kell megemlíteni. Az ásatások során kiderült, hogy már az államalapítás előtt, a 10. században is lakott területek voltak ezek, mielőtt a várat megépítették volna.

Kik laktak ezekben a várakban?

Dr. Szörényi Gábor András: Úgynevezett ispáni székhelyek voltak, hiszen a megyeszervezet vezetője az ispán volt. Korabeli források nincsenek az alapításukról, 200 évvel később, Anonymus krónikájában olvasható, hogy a borsodi földvárat Bors nemzetségfő alapította. Árpád vezér küldte, hogy ezeket a felső részeket foglalja el. A magyar területeknek a peremén voltunk akkor. A peremén, pedig hol van még a Kárpát-gerinc innen 100 kilométerre, északabbra! Azok a területek azonban ekkor még nem voltak lakottak, később terjeszkedtek a magyarok abba az irányba. A vár szóról mindenkinek egy katonai objektum jut eszébe, pedig csak részben volt erről szó. Az átlag hétköznapok békében teltek. A vár szavunkból született a város kifejezés, hiszen ugyanazt a funkciót töltötték be, mint a későbbi korokban egy-egy város: gazdasági és reprezentatív központok voltak. Ez volt az egyházi, esperesi központ is, mind az abaúji, mind a borsodi vár az egri püspökséghez, egyházmegyéhez tartozott. Meg is találták a régész kollégák az esperesi templomok alapfalait mind a két helyszínen. Biztos, hogy magának az ispánnak is itt volt az irodája vagy a lakhelye, a borsodi földvár esetén a feltáró Wolf Mária véleménye szerint egy ispáni házat is azonosított. Egy a korabeli házaknál mívesebb, agyagból rakott, kőből emelt épület volt.

És hogy nézett ki maga a vár?

Dr. Szörényi Gábor András: Egymás mellé párhuzamosan helyeztek el rönkfákat és gerendákat, majd rá merőlegesen ugyanilyen fákat raktak, és ennek a rácsos-kazettás szerkezetnek az üregeit földdel döngölték be. Nem faszerkezetű földobjektum volt, hanem épp fordítva: földdel megtömött favár. Kívülről nagy farácsszerkezetet láthattak, a tetején mellvédfallal. A külső oldala majdhogynem függőleges. Mindkét várat folyó veszi körül, ha körbesétáljuk, látni a rettentő meredek dombot így elpusztult voltában is. Ezeket a várakat az Árpád-kor folyamán hosszú ideig használták, egy idő után azonban már kezdik védelmi funkciójukat elveszteni. Az Abaúj-várról tudjuk, hogy azon kevés várak közé tartozik, amelyek sikeresen ellenálltak 1241-ben, a tatárjárás idején. Azaz jól működött, pedig már 200 éves volt. Később megváltozott a megyestruktúra, fokozatosan elhagyják, a borsodi várat az 1300-as években már földvárként emlegetik.

Milyen volt az itt élők hétköznapi élete?

Dr. Szörényi Gábor András: Az átlagember egyszerű veremházakban élt. Ezek háromszor négy, háromszor öt méteres, lekerekített sarkú téglalapok voltak, rövidebb végükben egy-egy oszlophellyel: ezek voltak azoknak az ágas fáknak a helyei, amelyek a tetőszerkezetet tartották. Ez egyszerű nyeregtető volt, melyet minden bizonnyal náddal fedtek le. Nem úgy kell elképzelni, hogy a verem peremére futott le a tető, hanem egy méterre a széléhez, így 5-ször 5, azaz 25 négyzetméteres volt az épület, közel akkora, mint ma egy garzonlakás.

És nem voltak telezsúfolva háztartási eszközökkel: hűtőszekrény, hifitorony…

Dr. Szörényi Gábor András: Hát igen, és csak a nők és a gyerekek laktak benne, a férfiak és a nagyobb fiúk a gazdasági épületekben, istállókban az állatok között. De volt azért hűtőjük: tárolóvermeket alakítottak ki. Mély, lefelé öblösödő vermek voltak ezek, hogy minél hűvösebb legyen benne. Ha megtámadták a rágcsálók, új vermet ástak, a régi lett a szemetes. A veremházakban a bejárattal szemben volt a kemence, ebben főztek, és fűtőtestként is funkcionált. Kémény nem volt, a füst a lakáson keresztül távozott az ég felé. Épp a borsodi földvárban van egy nagyon jó lelet, amiből kiderül, hogy padlásszerkezete is volt ezeknek a házaknak. Egy nagy polcot kell elképzelni, azon tárolták a mindennapi, hétköznapi eszközeiket, döntő többségében fazekakat, cserépbográcsokat. A település a 10. században tűz martalékává vált. Bár nekik nyilván nem volt az, de a régészet számára ez jó dolog, nem volt idejük kimenekíteni az értékeiket, a padlás leszakadt, vele együtt a teljes étkészlet. Sok-sok edény maradt ránk.

Az étkezési szokásaikra is fény derült?

Dr. Szörényi Gábor András: Nemcsak bent főztek, hanem sok szabadtéri kemencéjük is volt, és füstölőik a tartósításra. Összehasonlítva a mai korral, a 21. században is sok helyen van benti és kinti tűzhely, kemence. A szemétgödröket vizsgálva az ott talált csontanyagból is kiderült, hogy mindenféle jószágot, baromfit, kecskét, disznót is ettek. A várakban főleg marhahúst fogyasztottak, nyilván mert több tucatnyi ember élelmezését így egyszerűbben meg lehetett oldani. Ezenkívül sok kását készítettek, épp a földvárak esetében több alkalommal is kerültek elő megégett kerámiaedények, amelyeknek a belső oldalára rá volt égve a benne tárolt kásaétel.

Milyen gabonát ettek?

Dr. Szörényi Gábor András: Mindenfélét vegyesen. Szokás volt, hogy fele-fele mennyiségben vetettek rozst és búzát, bízva benne, hogy az egyik fajta gabona biztosan kikel. Érdemes megemlíteni, hogy rengeteg halat fogyasztottak, nagyon jelentős volt a Kárpát-medencében a halászat és a pákászat.

Nos, erről teljesen leszoktunk…

Dr. Szörényi Gábor András: Akkor nagyon egyszerűen hozzá lehetett jutni, később a folyamszabályozás után gátak közé terelték a folyókat.

A régészek számtalan sírt tártak fel ebből az időszakból. Mit mesélnek a temetők?

Dr Szörényi Gábor András: Az esperesi központok alap­esetben azért jöttek létre, hogy megszervezzék a megyék egyházi életét. Az abaúji és a borsodi várban is volt egy-egy esperes templom, amit fel is tártak az ásatói. Ezek alapvetően szervezőtemplomok lettek volna, de a feltárásokból kiderült, hogy ugyanúgy alkalmazták keresztelésre, temetésre, mint egy egyszerű, településen lévő templomot. Ha valaki felmegy a borsodi földvárba, látja, hogy van egy kőből kirakott, romkertszerű temploma, és tőle délre, pár száz méterre a ma álló református templom, ez volt akkoriban a váralja település plébániája. E köré temetkezett az a népesség, aki a várban vagy a váralja településen lakott. Korábban a pogány lakosság soros temetőket alkalmazott. Mindenki tudta, hol az előző sír, a mellé temették az újabb halottakat. Ez még az István király előtti időszak. A magyar keresztényi állam kialakulásával – de hosszú évtizedek múlva, hiszen a köznép lassan asszimilálódik az új rend alkotta körülményekhez –, elkezdtek a templomok köré temetkezni. Az első templomokat – nagyon érdekes ez a kontinuitás – megszentelt helyen, azaz a korábbi temető helyén alakítják ki. A soros temetők átváltanak templom körüli temetővé. A temetkezéseknél elmaradnak a pogány kori szokások mellékletei, azaz az étel, az ékszerek, a tárgyak. Az államalapítás idejétől csak a halottat teszik a sírba.

Mennyire derül ki a leletanyagokból, hogy nehezen fogadták el a kereszténységet az emberek?

Dr. Szörényi Gábor András: Vagy tíz évvel ezelőtt volt egy nagyon kedves ásatásom Sajószöged környékén, vagy 130 sírt tártunk fel. Itt is megfigyelhető: a soros, pogány köznépi temető szépen átvált templom körüli temetővé. Az egyik pogány szokás szerint eltemetett halott koponyájában viszont találtunk egy Szent László-pénzt. Eltelt 100 év, itt vagyunk a 11. század végén, és még mindig pogány módon temették el… Biztos, hogy nem volt könnyű. Tudunk jó néhány pogánylázadásról az országban, próbálták visszahozni a régi világot, kevés sikerrel, mert a politikai és a katonai hatalom ezeket rendre letöri.

A beszélgetés elején említett egy negyedik földvárat. Azt miért kell külön kezelnünk?

Dr. Szörényi Gábor András: Sály településnél található. Maga a vár szerkezete ugyanolyan, mint a borsodi vagy az abaúji, megvan a rácsos-kazettás szerkezet bedöngölve földdel, ugyanúgy 11. századi. Az Örsúr nemzetség építette, de ez nem ispáni központ volt, hanem egy gazdag, jelentőségteljes család alakította ki. Építettek egy ugyanolyat, mint amilyet a többiek a király megbízásából. Lekoppintották, amit az államhatalom vezetői építtettek: volt pénzük, hatalmuk, megtették. Az más kérdés, hogy 100 éven belül valakik felgyújtották. Csodálatos leletanyag – én magam is kutattam ott –, izgalmas hely, érdemes oda is ellátogatni. 144 vár van egyébként a megyénkben, köztük kastélyok, erődítések, földvárak, őskori várak, késő-középkoriak. Egyetlen más megyében nincs ennyi.

- Hajdu Mariann -

Névjegy: Dr. Szörényi Gábor András

1979-ben született.

A Lévay József Református Gimnáziumban érettségizett, az ELTE-n szerzett diplomát történelem szakon, majd régészeten (középkor- és népvándorláskor).

A Herman Ottó Múzeum igazgató­helyettese.