Harminckilenc év az olaszliszkai gyerekek között

Olaszliszka - Tóthné Sánta Éva nem bánta meg, hogy erre a pályára terelték.

Éva néni leül a csoportszobában. Pár pillanatig egyedül van, de fél percen belül az olaszliszkai ovisok már körbeveszik óvónénijüket. Mindenki szeretne a legközelebb ülni.

A pályám kezdete óta remek közösségben dolgozhattam. Tóthné Sánta Éva

Közel negyven év

Tóthné Sánta Éva negyven éve kezdte az óvónői pályát.

– A liszkai általános iskola igazgatójának köszönhetem, hogy erre a pályára kerültem – mondja. – Nyolcadikos korában egy 14 éves fiú vagy lány még nem hiszem, hogy tudna tudatosan pályát választani. Az igazgatóm tanácsára mentem Tokajba a szakközépiskolába, ahol jól éreztem magam. A főiskolát Sárospatakon végeztem el, miközben már Olaszliszkán dolgoztam, és innentől már szerencsém volt, mert az egykori óvónőmhöz kerültem, aki az első pár évben annyi szeretettel és türelemmel foglalkozott velem, hogy végleg „megfertőződtem” a szakma, a gyerekek szeretetével. Azóta eltelt negyven év és még mindig úgy érzem, ez számomra nem igazán munka, én itt szeretek lenni, itt szeretek élni. Az elmúlt közel negyven év alatt megváltoztak a gyerekek, de egy gyerek még mindig tud rácsodálkozni a világra, mindig szeret játékos módon tanulni, és ettől még mindig jó érzéssel indulok reggel munkába.

Közeleg a nyugdíj

Tóthné Sánta Éva idén elindult A legkreatívabb óvónő pályázaton is.

– Az óvoda igazgatója javasolta, hogy induljak, ez magamtól nem jutott volna eszembe. Mindig közel álltak hozzám a természetes anyagok. Vallom, semmi sem haszontalan vagy felesleges. Az óvodásokkal gyümölcsmagvakból készítettünk fákat. Nagyon jó érzés volt látni, ahogy elragadta őket a lelkesedés, a közös munka élménye. Esténként, amikor nem tudok még elaludni, azon szoktam gondolkodni, mit lehetne másnap még jobban, kicsit másként csinálni a gyerekekkel, hogy számukra is minden egyes nap élmény legyen az óvodában, hiszen értük dolgozom.

A gyerekek Éva nénije jövőre már nyugdíjba készül.

– Nagyon fognak hiányozni a gyerekek, a kollégák, mert lehet, csak szerencsém volt, de a pályám kezdete óta remek közösségben dolgozhattam. Évek óta Szerencsről járok be, mert a férjemmel korábban elköltöztünk, de a mai napig olaszliszkainak érzem magam. Itt mindenkit ismerek, ott csak bevándorló vagyok. Tulajdonképpen ez az óvoda a második otthonom, nagyon nehéz lesz tőle megválni.

„Nekem is óvónőm volt”

– Ahogy Éva a saját óvónőjénél kezdte a pályáját, úgy én is elmondhatom magamról ugyanezt – mondja Bertáné Batta Magdolna, az olaszliszkai Kerekerdő Óvoda igazgatója. – Nekem is óvónőm volt, majd később ő volt az első mentorom, akitől rengeteget tanultam, aki rászoktatott arra, hogy mindennap felkészülten érkezzek a gyerekek közé, hogy ne legyen monoton az itt töltött idő. Példaértékű az a teherbírás, az a kreativitás, az a hozzáállás, ahogy végzi a mai napig a munkáját. Egy igazi példakép a gyerekek és a kollégák előtt is. Tudom, bejelentette már a szándékát, hogy jövőre nyugdíjba megy, de azért még próbáljuk győzködni, maradjon még. Hátha sikerül.

ÉM-BG