Szabó Máté: "Az adott munkával kapcsolatban érzek feltétel nélküli hűséget"

Miskolc - Szabó Máté Nádasdy Kálmán-díjat kapott. Örül, de vannak ambivalens érzései. Interjú: Szabó Mátéval, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetőjével.

Nádasdy Kálmán-díjjal tüntették ki március 15-e alkalmából Szabó Máté rendezőt, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetőjét. A díj kiemelkedő zenés színházi rendezői, színháztudományi, dramaturgi és műfordítói tevékenység elismerésére adományozható állami kitüntetés.

- Mit jelent önnek az elismerés?

Szabó Máté: Jóleső gratulációkat. Sokan eszembe jutnak, akik megérdemelnék rajtam kívül. Ez nem zárja ki, hogy én magam természetesen örülök neki. Az elismerés támogatás egy olyan helyzetben, amikor a kultúrára fordított összeg csoportosítását olyan elvek határozzák meg, melyek sok esetben nem kellően átgondoltak, vagy éppen a kialakult prioritási rendszertől eltérő gondolkodást megfosztják lehetőségeitől. A kritikai nézőpont lehet előítéletmentes, ami a valódi fejlődést szolgálja. A kultúra területén hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szűkölködnek a kőszínházak, de a kőszínházakon kívüli független területekre ez még jobban jellemző, holott sok művész pályája oda köthető. A függetlenség egyben a szabadságot is jelenti, a szabadságban kontroll és progresszió rejtőzik, természetesen van kockázat, viszont érdemes ettől nem félni, de legalábbis bátornak kell lenni. Nagy belátásra és pontos lélektani ismeretekre lenne szükség a kultúra területén ahhoz, hogy megfelelő támogatási rendszer alakuljon ki, ami egy mindannyiunkat érintő bonyolult, megoldandó feladat. Vagyis számomra a díj és a támogatás mértéke szervesen összefügg. Ez olyan, mint a zsúfolt orvosi rendelőben. Az ember örül, hogy szólítják, de közben látja, hogy mennyien vannak még betegek. Eszembe jutnak tehát mindazok, akik szintén érdemesek lennének díjra és támogatásra, de nemcsak hogy nem ismerik el őket, de akár el is vérezhetnek a támogatás hiányában. Ebben a komplex halmazban a hála éppúgy benne van, mint ezek a gondolatok.

- A Nádasdy Kálmán-díjat zenés színházi rendező kapja, ön pedig egyaránt rendez zenés és prózai előadásokat. Nem tart attól, hogy ez a díj arra predesztinálja, hogy csak zenés darabokat rendezzen?

Szabó Máté: Színházrendezőként végeztem az egyetemen zenés szakiránnyal, vagyis közel érzem magamhoz ezeket a feladatokat. A díjtól függetlenül is a zenés darabok kerülnek előtérbe a közeljövőben az életemben, több operát és operettet fogok rendezni. Legközelebb a Brittentől a Szentivánéji álmot a Zeneakadémián, majd a Szegedi Szabadtéri Játékokon Wagner művét, A bolygó hollandit a Miskolci Nemzeti Színházzal való együttműködésben.

- Miskolcon is több zenés elő­adás fűződik a nevéhez. Opera, a Don Giovanni, amely Plzenben is hatalmas sikert aratott, vagy az Én és a kisöcsém című operett. Ugyanakkor ott a sok prózai előadás is, ha csak néhányat említünk, Illatszertár, Boldogtalanok és az egyik legfrissebb bemutató: Molnár Ferenc Lilioma. Beleférnek az életébe továbbra is a prózai előadások?

Szabó Máté: Természetesen.

- Miskolcon is?

Szabó Máté: Májusban hirdetjük meg a következő évad tervét, így sajnos nem árulhatom el, hogy mit rendezek majd, de Miskolcon is úgy tűnik, hogy a zenés műfajban dolgozom majd.

- Mennyiben tér el rendezőként a feladata, ha prózai, vagy ha zenés műfajú előadást rendez?

Szabó Máté: A zene egy szűkebb spektrumot jelentő meghatározó elem, de abban is végtelen a lehetőség, ez nem korlátozza a rendezőt, sőt. Meghatározott területen mozog, adottak a hangok, de azon belül kell szabadnak lennie. Prózában lehet játszani a szünettel, egy-egy mondattal, a szöveggel, a zenében már korábban született egy szerzői döntés, amit az ember megfejt és amiből kiindul.

- A zenés műfajokon belül rendez operát, operettet, musicalt. Melyik áll önhöz a legközelebb?

Szabó Máté: Az operában más az idődimenzió, mint az operettnél. Az operett egyfajta ugrálás, sokszor felemelkedik, más térbe kerül, majd visszatér a földre, a „prózai” világba. Az operában legtöbb esetben csak a zene van, más a szavak viszonya a valósághoz. Az opera nagyon magas szintje a színházművészetnek, sok mindent igényel. Azontúl, hogy bizonyos jártasságot a komolyzenében, meg kell hallani a prózai mondatokat is benne, és persze nem csak hallani, látni is kell. Fontos jelentősége van akár már annak is, hogy milyen hangnemben íródott. Egyébként pedig mindegy, hogy milyen műfajú előadást rendezek, nincs számomra kedvenc műfaj. Az adott munkával kapcsolatban érzek feltétel nélküli hűséget.

- Hajdu Mariann -

Névjegy: Szabó Máté