A rebellisek és határfeszegetők

Komikus, ahogy kapálódzik az állam, a különféle lobbik, ahogy látják, újabb cumi csúszik ki a szájukból. Kiss László jegyzete.

Az igazi változások nem onnan jönnek, ahonnan sejtjük. Ezért a változásnak mindig van esélye, ugyanis történelmi tény, hogy amikor az aktuális hatalom úgy érzi, minden szögletet, irányt, lehetőséget jól bevédett, soha nem veszi észre, van még jó néhány a homályban, a mélyben, a háttérben, ami azonban összes többinél fontosabb, döntő lesz majd.

A mai rebellisek és határfeszegetők terepe az internet. Itt van például az Uber, a netes taxirendszer – ami az utast neten hozza össze a többnyire amatőr sofőrökkel, egy mobilos program segítségével –, amit tűzzel-vassal próbálnak irtani világszerte. Hát hogyne irtanák, hiszen rengeteg érdeket sért. Mindent összehordanak róla, hogy nem biztonságos, hiszen amatőr sofőrök visznek minket, engedélyek nélkül és így tovább. Az igazi gond, amiért minden hatalom ideges, azonban nem ez. Hanem hogy egy csomó, vérszívó céget lenullázna, kitúrna egy ilyen rendszer a piacról, velük együtt az államok erre alapozott hatósági és korrupciós pénzelszedő szisztémáját. Kérdezzük csak meg a taxisokat, hogy hányan, hányféle bőrt nyúznak le róluk évtizedek óta, különféle taxistársaságok és rendeletalkotók, a vizsgáztatók. Kütyük, órák, mindenféle szerkezetek tucatjait vetetik meg velük, és fizettetnek súlyos pénzeket hol ezért, hol azért. Garanciák? Ugyan. Rengeteg olyan kocsiban taxiztam, taxizom, aminél kétségeim voltak, elérjük-e az úti célt, olyan állapotban voltak, nem beszélve a méretéről. De a papírok tuti rendben voltak és szépen fizették a sarcot mindenkinek, ahogy kell.

Nem biztos, hogy az Uber jelenlegi formája a jó megoldás, de legalább ébresztőnek jó. Mert most egy olyan rendszer működik, amiből túl sokan veszik le, vágják zsebre a magukét anélkül, hogy bármit is lendítene ez a szolgáltatás színvonalán. A legvégén az utas ott ül a sofőrrel, és egyikük sem tehet róla, hogy joggal nem elégedettek.

Most újabb botrány születik, elindul a szakácsokat az enni szándékozókkal összehozó, „kajás-netes” szisztéma. A szakács otthon főz, és kiszállítják az ennivalót annak, aki megrendelte nála a neten. Pici bizniszek hálózata ez: pár tucat adag étel áll elő egy helyen naponta. Na ez aztán kiüti a biztosítékot. Hogy-hogy? Csak úgy? És az engedélyek? Az ellenőrzés? Az adó? Mindannyian meg leszünk mérgezve!!!

Ha valaki nézte a tévében a döglődő éttermeket felélesztő hazai sorozatot – A Konyha ördöge – láthatta, mi mocsok lehet egy szabályosan, engedéllyel és kontrollal működő vendéglátó egység konyháján. Én is dolgoztam vendéglátásban – tisztelet a tiszta, igényes kivételnek, már nagyon sok van belőlük –, és hát inkább nem részletezném itt amit láttam. Komikus, ahogy kapálódzik az állam, a különféle lobbik, ahogy látják, újabb cumi csúszik ki a szájukból. Karakószörcsögön nem gond, ha valaki falusi vendéglátásba nevez be, ugyancsak otthon főz, nem áll mögötte egy ellenőr, azt se tudják, hány vendége volt – de ő nem mérgezhet meg minket, csak a netes rendszeren dolgozó, otthoni szakács. Adó? Nagy ügy. Tessék megállapítani egy átalányt és kész.

Nem vagyok anarchista, de ebben az életkorban rá kellett már jönnöm, hogy az állami kontroll semmire nem garancia. A végére slusszpoénnak: egy barátom autójáról kiderült, hogy lopott. Két eredetiségvizsgálaton ment át, minden gond nélkül. Neki mondták a nyomozók: ja az eredetiségvizsgálat? Az nem garantál semmit. Tévedtek. Egyet garantált. Hogy fizettünk.

- Kiss László -