A nem nagyon kívánt házi kedvencek

Korábban már megismerkedtünk Kádár Pál miskolci versenygalamb-tenyésztővel, a Hungarian Flying Tippler Club elnökével. A szakértőt többek között arról a sokakat érintő kérdésről faggattuk, hogyan tudjuk az erkélyünkre vagy kertünkbe odaszokott galambokat távol tartani.

Szoktatás kérdése

– Ha megfigyeljük, a legtöbb nagyvárosban a galambok nem szállnak le az utcára, ha nem etetik őket. Főleg a parlagi galamb viselkedik így, amely vándor típus, és alapesetben keres magának élelmet. A postagalamb is kimegy a mezőre és ott csipegeti össze a magokat. Emlékszem, gyermekkoromban figyeltem őket Szatmárnémetiben, ahogy rajokban elmennek és délután visszajönnek, de nem szálltak le a városban, mert senki nem szoktatta oda őket. A legtöbb helyen az a gond, hogy hozzászoknak az ember közelségéhez és egészen megszelídülnek. Amikor pedig már nem félnek, akkor elkezdenek szaporodni és az utódok is automatikusan megtanulják, hogy hol kapnak enni – magyarázta Kádár Pál.

A galambok rendkívül alkalmazkodóképesek, a szélsőséges környezethez és eltérő élelemforráshoz is képesek igazodni.

Mindenevővé váltak

– Ezeknek a folyton csipegető madaraknak nagyon jó a memóriájuk, és ahol egyszer ételt kapnak, onnan nem tágítanak. Ráadásul minden­evővé váltak. A skandináv országokban például a galambok megtanultak halat enni, nagyapámnál pedig moslékon éltek. Azonban, ha hosszú ideig nem ösztönözzük őket, akkor egy idő után elmennek. Persze léteznek drasztikusabb módszerek is az eltávolításukra. Szegeden például ukrán ragadozó madarakat importáltak, amelyeket a katonaság betanított, hogy ne féljenek az emberektől és alacsonyan vadásszanak. Viszont ennek az lett az eredménye, hogy az utcai galambokat nem, viszont a versenygalambokat tizedelték meg – foglalta össze a tenyésztő.