Barackünnep a vár tövében Boldogkőváralján

Ez már a hetedik barackünnep lesz
Ez már a hetedik barackünnep lesz - © Fotó: ÉM-Archívum
Boldogkőváralja – Mámorító barackillat csábítja a vendégeket a Gönci Barack Vigasságra.

Július első hétvégéjén immáron hetedik alkalommal ünnepelhetjük együtt a gönci kajszibarackot a Gönci Barack Vigasságon. A Zemplén kapujában ilyenkor minden a barackról szól, a Boldogkői vár, a Bestillo Pálinkaház és Terra-Boldogkő Látványpince is mámorító gyümölcsillattal telik meg.

Érdemes lesz július 6–7-én Boldogkőváraljára látogatni” Czakó Mónika

– Van egy csodálatos göncibarack-ültetvényünk és egy pálinkafőzdénk, ahol a hagyományos göncibarack-pálinkán túl készítünk többek között málnát, szilvát, piros vilmoskörtét és a paletta folyamatosan nő. A szívünk csücske természetesen a térség kincse, a gönci barack. Szeretnénk, ha évről évre egyre többen ismernék meg ezt a zamatos gyümölcsöt, az ebből készült ínycsiklandozó ételeket, a pálinkát, az egész tájat, Borsod-Abaúj-Zemplén megyét, Göncöt, Boldogkőváralját, minden csodát, ami ebben a területben lakozik. Ezért hívtuk életre 2012-ben a Gönci Barack Vigasságot és ezért ünnepeljük idén is együtt július 6–7-én Boldogkőváralján a mennyei gönci kajszit” – mesél hivatásáról és a gönci barackról a Bestillo Pálinkaházban Czakó Mónika, a Gönci Barack Vigasság megálmodója.

Pálinkakóstolás

Párja, Czakó Gábor a Bestillo Pálinkák atyja hozzáteszi, tavaly több mint 70 ezren látogatták meg a Boldogkői várat. Ez a vidék nem csak a barackról híres: Itt található a vizsolyi Biblia, az országos Kéktúra egyik szakasza, átszeli a térséget a Hernád, mely az evezés Mekkája, sőt Tokaj is mind­össze 35 kilométerre található. És akkor még nem beszéltünk az encsi Anyukám Mondta étteremről, mely ország- és világszerte ismert és elismert gasztronómiai „zarándokhely”. A Dudás testvérpár helyi alapanyagokból készít világhírűt, olyat, amitől mindenki elalél – fogalmazott a főszervező.

És hogy mit tartogat a vendégek számára a Gönci Barack Vigasság? Lesz pálinkafelismerő verseny, főzdelátogatás, pálinkakóstolás, kemenceizzítás, sütemények, barackos finomságok: szörp, lekvár, méz, rétes, fánk és különleges gönci barackos ételek. Valamint természetesen gyermekprogramok és egy kis zenés, táncos körítés. Fellép Gájer Bálint, a Blahalouisiana, a Magashegyi Underground és Hobo is az együttesével.

Információk: http://www.goncibarack.hu/.

– ÉM –


Ez a vidék egyre fejlődik

Az abaúji kistérség területe megannyi csodát rejt magában, még így esőben is lélegzetelállító a dimbes-dombos vidék, a felhőkbe burkolózó Boldogkői vár, melyről impozáns látvány nyílik a gönci barackültetvényre. Jó beszippantani a csendet, szinte érezni a levegőben a hamisíthatatlan vendégszeretetet, ami árad az itt dolgozókból. Ez a zempléni térség folyamatosan fejlődik és ez ennek a hitnek és alázatnak köszönhető – fogalmazott Czakó ­Mónika.

Érdemes lesz tehát július 6–7-én az abaúji térségbe látogatni, és bepillantani az eredetvédett gönci kajszibarack ünnepére.



Gönc.
BOON.HU






hirdetés