2011.12.29. 12:02
Nézőpont: Egyszer
<em>Amióta az eszem tudom, mindig volt a családban kutya, sőt, mivel elfértek a portán inkább kutyák. A házőrzés mellett természetesen szinte már családtagként funkcionáltak, a maguk módján mindig hálásan mindenért a gazdinak</em>. <strong>Pásztor Attila jegyzete</strong>.
Amióta az eszem tudom, mindig volt a családban kutya, sőt, mivel elfértek a portán inkább kutyák. A házőrzés mellett természetesen szinte már családtagként funkcionáltak, a maguk módján mindig hálásan mindenért a gazdinak. Pásztor Attila jegyzete.A karácsonyi ünnepek alatt szerettem velük kijárni a rétre, jó volt a raklapnyi bejgli, töltött káposzta után, vagy a pazar tv-műsor helyett kicsit szabad levegőn lenni, kalóriát égetni. Vagy éppen szilveszterkor, ha nem volt program valahová, akkor is nekivágtunk, ők szaladgáltak, én meg gondolkodtam, vagy éppen üres fejjel gyalogoltam, mert akkor az volt jó. Akkoriban leginkább egy-egy papírduda, eldurranó lufi hangja törte meg a csendet, vagy üdvözölt minket hazafelé, elvégre szilveszter volt.
Aztán ahogy haladtunk a korral nyugat felé, jöttek az egyre hangosabb szerkezetek, rakéták, tűzijátékok, egymást licitálva felül a népek, kié hangosabb, nagyobb, süvöltősebb, eget beborítóbb, pirosabb, csillámosabb, kékebb...
Volt vizslám is - azt hiszem Ő volt a legkedvencebb kedvencem - Bandika. Mint a magyar vizslák általában nem volt az a kerítésszaggató fajta, azonban egyvalamit nem bírt. A durrogást. Szegény a házban, a konyhakövön élte túl a szilvesztert, ugyanúgy, mint a mostani kutyám Stein. Pedig ő németjuhász, nem is az a megijedős fajta. De megbeszéltem velük, az éven egyszer belefér. Mi meg megyünk majd januárban, mert nekik akkor is szilveszter lesz. A népek meg - ha jó nekik - had durrogjanak, legálisan.
