Fotók: Titokzatos hétvége Miskolcon

Akt.:
Romantikus hétvége a Diósgyőri várban
Romantikus hétvége a Diósgyőri várban - © Fotó: Kozma István
Miskolc – A romantikára vágyók számára kínált Miskolcon különleges programcsomagokat a mögöttünk álló hétvégére a TDM.

“Szerelmeseknek, szerelemre vágyóknak szinte kihagyhatatlan a Diósgyőri Vár és a Lillafüredi Állami Erdei Kisvasút éjszakai rendezvénye és két programja, de a Barlangfürdő éjszakai fürdőzése is emlékezetessé teheti a hétvégét.” Ez volt az elgondolása a miskolci Turisztikai Desztinációs Menedzsmentnek (TDM), amikor célul tűzte ki, hogy mindezt – egyéb “csemegékkel” együtt – csomagba rendezve csalogatja Miskolcra a látogatókat. A csomagba rendezés alapelveiről – amely nem is ez első alkalom volt – kérdeztük Nagy Júliát, a TDM menedzserét.

Kell egy célcsoport!

– Úgy gondoltuk, hogy egy célcsoportot kiválasztva igyekszünk felkelteni a figyelmet a város nevezetességeire, különleges lehetőségeire, ez vonzóbb lehet, mintha csak felsorolás szinten ismertetjük a Diósgyőri Várat, a Barlangfürdőt, a lillafüredi kisvasutat. Ezúttal elsődlegesen a szerelmesek számára gyűjtöttük egy csokorba az andalító kikapcsolódási lehetőségeket, amelyekhez hozzáfűztük az év elején meghirdetett egyéb programokat, mint amilyen a várnéző séták. Úgy véltük, a szombati éjszakai élmények után, bármelyiket is választják a vendégek – a csillagnéző kisvonatozást vagy az éjszakai vártúrát vagy az éjszakai fürdőzést – vasárnap még teljesebbé tehetik az itt szerzett élményeiket. Sétálhatnak egyet a belvárosban, ahol az Erzsébet-téri termelői Vásáron válogathatnak a helyi termelők által készített termékekből. Az ízek és illatok rögzülnek az emlékezetben, az emlék felidézése pedig vissza is csábíthatja őket hozzánk.

Folytatása következik

A TDM menedzsere elárulta: augusztus első hétvégéjén Miskolc föld alatti látnivalói jelentik majd a csalogató csomag vázát (barlangok, pincék, Barlangfürdő, a Pannon Tenger Múzeuma), míg szeptemberben a zenére igyekeznek felfűzni a helyi látnivalókat.

Nagy Júlia kérdésünkre elmondta: a programcsomagot széles körben népszerűsítették, felhasználták a (nem helyi) sajtónyilvánosságot, külön rádiókampányuk is volt, s a turisztikai irodákat is ellátták szóróanyaggal, miképp a helyi szállodák figyelmét is felhívták, „kínálják meg a programokkal” szállóvendégeiket. Hogy milyen sikerrel járt az információterjesztés, azt majd a látogatói számok összesítése után tudják elmondani. A TDM menedzsere hozzátette: minthogy a várbeli programokat Szent Hedvig királynő emléknapjának szentelték, s őt a lengyel nép Jadwiga néven minden idők legnagyobb királynőjeként és szentként tiszteli, lengyel látogatókra is számítanak.

ÉM-SzK


Magáért a várért jöttek

A Diósgyőri várban, szombat délelőtt az általunk megszólítottak nem hallottak a programcsomagról, magáért a várért jöttek. A bejáratnál és a jegypénztárnál sem leltünk a többi rendezvényre vonatkozó útmutatást. A Tur­inform információs pontján dolgozó hölgy nem is hallott a romantikus hétvége programcsomagról, de ezt őszintén sajnálta.

A salgótarjáni Csendes János és Braun Eszter láthatóan beletartozik a romantikus hétvége célcsoportjába. A fiatal pár már két napot töltött a Palotaszálló vendégeként, kisvonatoztak is. Gondolták, megnézik a várat, a szállásukon senki sem hívta fel a figyelmüket az éjszakai kalandok lehetőségére.

– Ez az éjszakai fürdőzés nagyon tetszik, egyébként is fontolgattuk, hogy ha már itt vagyunk, elmehetnénk a Barlangfürdőbe. Nem tudják, hánytól kezdődik? – kérdez vissza a fiatalember.

Merész Sándor és felesége az Esztergom közeli Tátról érkezett, az úszó gyermekeket kísérték el az országos bajnokságra. Szombat a pihenőnapjuk.

– Éjszakai programok nemigen valók gyerekeknek, mi pedig nélkülük nem mehetünk. Így, ami belefér a mai nappalba, azt látjuk Miskolcból – mondja Sándor. Kérdezzük, Esztergomban van-e hasonló, programcsomagos kezdeményezés.

– Voltak próbálkozások, de minden maradt a régiben. Jönnek a csoportok a városba, megnézik a bazilikát, aztán mennek tovább Visegrádra meg Szentendrére.








hirdetés