BOON - Sport - DVTK

2017.09.25. 13:27

FTC vs. DVTK - A minőség hozta a pontokat

Miskolc - Partiban volt a DVTK az FTC vendégeként, de alulmaradt, zsinórban a harmadik bajnokiján kapott ki.

Miskolc - Partiban volt a DVTK az FTC vendégeként, de alulmaradt, zsinórban a harmadik bajnokiján kapott ki.

A labdarúgó NB I 10. fordulójában szombaton este Ferencvárosi TC – Diósgyőri VTK meccset rendeztek a fővárosban. A népligeti stadionban két olyan együttes csapott össze, akik négy nappal korábban sikerrel vették a Magyar Kupa 6. fordulóját, NB III-as együttesek ellen. A házigazdák keddi kezdőcsapatából hatan kaptak újra bizonyítási lehetőséget kezdőként (Blazic, Pedroso, Spirovski, Moutari, Paintsil, Priskin), illetve a Dunaharasztiban becserélt Gorriaran is ott volt a Diósgyőr ellen készülő csapatban (az ott kezdő Leandro és a becserélt Sternberg pedig végül csereként jutott szóhoz a mostani bajnokin). A DVTK-nak a kupacsatát sikerrel vett kezdőjéből leginkább a kispadra lehetett odakerülni, és azok közül, akiknek ez adott meg, hárman (Kocsis, Szarka, Makrai) csereként be is állhattak, de szemben az FTC nagyobb létszámával, a piros-fehéreknél csak két játékos keddi produkciója ért bajnoki kezdést. Rados, és Nagy T. húzhatott szerelést a veszprémi győzők közül az FTC elleni első sípszóra.

A találkozó kezdetére tisztes nézőszám jött össze, a Ferencváros legutóbbi két sikere (a Vasas ellen 5-2, a Honvéd ellen 3-1) és nem utolsósorban a jegyzett ellenfél kategóriájában előkelő helyen álló DVTK sokakat csalt ki a stadionba. Természetesen a hazai drukkerek mellett több száz diósgyőri váltott jegyet a vendégszektorba, így jó hangulatban indult útjára a labda a meccsen (amit az tudott volna tovább fokozni, ha az évek óta távol maradó zöld-fehér ultrák is jelen vannak).

A meccs előtt diósgyőri részről a győzelmet célzó nyilatkozatok hangzottak el, és a lelkekre, két bajnoki vereség után, és nem utolsósorban az FTC elleni nyolc éve tartó idegenbeli nyeretlenségi sorozat fényében nagyon rá fért volna egy siker. A mérkőzés úgy is kezdődött, hogy ennek lehet alapja, hiszen Vela a 8. percben egy jó lövéssel jelezte, hogy komolyan gondolják a piros mezesek azt, amit a meccs előtt mondtak. De ezzel a momentummal tulajdonképpen vége is volt az első félidőnek, már ami a kaput célzó lövéseket illeti. Igaz, hogy Nono Villarnak volt még egy, a ketrec fölé szállt kísérlete a 38. percben, de jobb meccseken ilyeneket nem is jegyeznek. Ennek a bajnokinak az első félideje viszont messze volt a jótól. A két csapat keményen, néhányszor a megengedettnél is agresszívabban próbált a másik fölé kerekedni, de a védelmek mindkét oldalon jól működtek, az építkezés, a támadások pedig kivehetetlenek voltak, sokszor még két egymást követő jó passz sem jött össze. A DVTK-nak az első félidőben egy komoly koccanás után belső védőt kellett cserélnie, Karan helyett Kocsis állt be középre, de a kezdeti zavar után csak kisimult a védelem, és a 29. perctől is magabiztosan állt a lábán, abban a zavarosban, amit az előrejátékok, illetve a játékvezetői team apró hibái jelentettek.

Fordulás után

A szurkolók nagy örömére másik meccs kezdődött a térfélcserét követően. Ezt is Vela bombája vezette be, amelyet Dibusz hárított, majd a bátran támadó Diósgyőrből Busai szerezhetett volna fejes gólt, ha a kapu torkában egy picit pontosabb az érkezése, bólintása. Az FTC először a meccs 59. (!) percében hozott össze olyan lehetőséget, amikor Radosnak védenie kellett, Varga R. ezzel melegítette be magát, és Szarka helyzetecskéje után egy szabadrúgásból meg is szerezte a vezetést csapatának.

Az éles szögből elvégzett pontrúgás hazai szemüvegen nézve gyönyörű volt, diósgyőri részről pedig újra felszínre hozza az évek óta napirenden lévő kapuskérdést. De ezzel még nem volt vége a meccsnek, nem ketyegett le a DVTK, éppen ellenkezőleg. Ugrai révén két nagy egyenlítési lehetőséget is összehozott a vendégcsapat, de Dibusz mind a két alkalommal remekül védett. Viszont nem sokkal később a DVTK lendületét megtörte a Ferencváros másik jó formában lévő játékosa, Varga R., aki nem sokkal ezután gólpasszt érő átadást tett Bödének. A csatár ugyan kihagyta a helyzetet, de a kipattanóból a második találatát is megszerezte a zöld-fehér gárda. Ekkor dőlt el a meccs, és bár a hajrában Sternberg még kihagyott egy nagy ziccert, Vela lövését Dibusz ismét védte, Lovrencsics pedig a kapu mellé lőtt, ez a meccs végkimenetlét már nem befolyásolta, és a hazai drukkerek 2-0 után vidáman énekelgették azt a diósgyőri drukkereknek címzett strófát, amelynek a vége így hangzik: „…sosem lesztek bajnokok”.

Minimális az esély

Hogy egy így lesz-e, nem tudni, de addig minimális az esély erre, amíg a riválisoknak minőségében jobb játékosai vannak. Mert az igyekezettel, szorgalommal, fizikai képességekkel lehet csökkenteni a különbséget, és vannak olyan meccsek, amelyeken ezzel lehet pontokat szerezni, de ez a mostani nem ilyen volt.

Nem Rados nyakába varrva ezt a vereséget, mert másnak is voltak hibái, de kapusposzton ezt a meccset egyértelműen az FTC nyerte. És bár Bódog Tamásnak, a DVTK szakmai igazgatójának a meccs utáni második mondata ironikus volt, hiszen csapata jól játszott, sokat futott, és nincs is rossz formában, azzal nem lehet vitatkozni, hogy kikapott. Így marad az, amit a rajzfilmhős, Magilla Gorilla mondogatott az epizódok végén: a jövő héten újra megpróbáljuk. Ugyanis Debrecenbe jön a Videoton. Egy hasonló kaliberű csapat, mint az FTC, és alakuljon bárhogy is a meccs, a tabellán 9. helyre visszacsúszott piros-fehéreknek ugyanezt az utat kell járniuk, mint a mostani bajnokin. Abban a reményben, hogy kevesebb lesz a hiba, és az ellenfélnél nem lesznek kiemelkedő teljesítmények.


Jegyzőkönyv

Ferencvárosi TC – Diósgyőri VTK

2-0 (0-0)

Budapest, 9195 néző. V.: Szabó Zs. (Lémon, Horváth R.).

Ferencvárosi TC: Dibusz (8) – Lovrencsics (6), Otigba (6), Blazic (6), Pedroso (6) – Spirovski (6), Gorriaran (5) – Varga R. (7), Moutari (6), Paintsil (5) – Priskin (5). Vezetőedző: Thomas Doll.

Diósgyőri VTK: Rados (5) – Nagy T. (5), Lipták (5), Karan (0), Tamás M. (6) – Busai (6) – Vela (6), Nono Villar (6), Óvári (5) – Ugrai (6), Ioannidis (5). Szakmai igazgató: Bódog Tamás.

Csere: Karan helyett Kocsis (5) a 29., Ioannidis helyett Szarka (5) az 55., Paintsil helyett Böde (6) a 63., Moutari helyett Sternberg (6) a 63., Nagy T. helyett Makrai (-) a 73., Spirovski helyett Leandro (-) a 89. percben.

Sárga lap: Nagy T. a 36., Vela a 44., Lovrencsics a 45., Kocsis az 52., Busai a 62. percben.

Gólszerző: Varga R. (1-0) a 63., Spirovski (2-0) a 71. percben.



Thomas Doll: – Kemény volt ez a mai mérkőzés. A mai győzelem egy zárt csapatmunka eredménye volt. Ki kell jelenteni, hogy nem játszottunk jobban, mint a Diósgyőr. Az első félidőben jól álltunk hozzá, jó volt a morális tartásunk, összeért a csapat. Az első negyvenöt percben a játékosok teljesítményével nem voltam elégedett, ennyire kell, hogy önkritikusak legyünk. Túl hektikus, túl stresszesek voltak az akcióink, nem voltunk nyugodtak. Kellene, hogy legyen két-három emberünk, aki ilyen esetekben megnyugtatja a csapatot, és tud változtatni a játék képén. Bizonyos helyzetekben ezt jobban kell csinálnunk, nem kell mindig fejjel nekimenni a falnak, máshogy kell megjátszani a labdákat. Az is nagyon fontos, hogy megküzdöttünk minden egyes labdáért, a fiúk nagyon sok kilométert futottak. Természetesen szükségünk van egy olyan személyre, mint Varga Roland. A mérkőzésnek abban a fázisában, amikor a kés hegyén „táncoltunk”, az a szabadrúgásgól megváltoztatta a mérkőzés képét. Azt is ki kell jelenteni, hogy a DVTK-nak volt egy-két nagy lehetősége, Dibusz Dénes is nagyszerű munkát végzett. Nagyon sok helyzet volt, amikor egyáltalán nem védekeztünk, csak álltunk, és elég passzívak voltunk. A Diósgyőr ezt megérezte, olyan játékosok is, akik közülük meg tudják oldani az egy az egy elleni szituációkat. Ezután még volt egy-két lehetőségünk, meglőttük a második gólunkat, volt egy harmadik gólra is egy sansz, amivel azonnal eldönthettük volna a találkozót. Mondtam a fiúknak, hogy ez nagyszerű csapatteljesítmény volt. Az elmúlt három mérkőzésen tíz gólt lőttünk, kilenc pontot szereztünk, lehet látni, hogy jó úton járunk.

Bódog Tamás: – Gratulálok a Ferencvárosnak! Rossz formában vagyunk, keveset futunk, kikaptunk kettő nullára.


A gólok története

63. perc: Szabadrúgáshoz jutott a Ferencváros a bal oldalon, a 16-ostól nem messze, az alapvonaltól 4 méterre. A pontrúgást Varga R. végezte el, aki az éles szögből kapura csavarta a labdát, amely úgy vágódott a rövid felső sarokba, hogy Rados csak a gólvonalon túl tudott beleérni a játékszerbe, 1-0.

71. perc: Varga R. jobbról, az oldalvonal mellől remek labdát adott Bödének. A csatár könnyedén elment Lipták mellett, és kapura fordult. Két vendégvédő próbálta utolérni, sikertelenül, így lőni tudott Böde. Kísérletét Rados remek védéssel hárította, ám a játékszer kipattant a kapusról, a bal oldalról érkező Spirovski pedig 7 méterről a kapuba lőtt, 2-0.


OTP Bank Liga, 10. forduló:

A Vasas FC-Swietelsky Haladás találkozó a Szusza Ferenc Stadion világításának meghibásodása miatt félbeszakadt, a találkozót későbbi időpontban rendezik.

A tabella:

1. Videoton FC 10 6 3 1 21-11 21 pont

2. Ferencvárosi TC 10 5 4 1 22-10 19

3. Debreceni VSC 10 5 2 3 16-8 17

4. Budapest Honvéd 10 4 4 2 17-15 16

5. Puskás Akadémia 10 4 2 4 15-16 14

6. Vasas FC 9 4 1 4 13-15 13

7. Újpest FC 10 3 4 3 15-15 13

8. Paksi FC 10 3 4 3 17-18 13

9. Diósgyőri VTK 10 3 3 4 15-19 12

10. Swietelsky Haladás 9 3 - 6 7-18 9

11. Mezőkövesd Zsóry FC 10 2 2 6 12-22 8

12. Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 10 1 3 6 11-14 6

A 11. forduló programja:

szeptember 30., szombat:

  • Újpest FC-Debreceni VSC 18.00
  • Puskás Akadémia-Paksi FC 18.00
  • Balmaz Kamilla Gyógyfürdő-Ferencvárosi TC 18.00
  • Diósgyőri VTK-Videoton FC, Debrecen 18.00
  • Swietelsky Haladás-Mezőkövesd Zsóry FC, Sopron 18.00
  • Budapest Honvéd-Vasas FC 20.30

  • [related-post post_id="3626343"]

    [related-post post_id="3626161"]

    [related-post post_id="3625936"]

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!