Bódog Tamás: „Gratulálok a Ferencvárosnak”

Akt.:
Bódog Tamás: „Gratulálok a Ferencvárosnak”
© Fotó: Homoky György
Budapest, Miskolc – A labdarúgó OTP Bank Liga NB I. 10. fordulójában a Diósgyőri VTK gárdája a Ferencvárosi TC vendége volt szombaton 18 órától Budapesten a Groupama Arénában. Az összecsapás után Bódog Tamás, a DVTK szakmai igazgatója és Thomas Doll, az FTC vezetőedzője értékelte a látottakat.

Thomas Doll (Ferencvárosi TC): – Kemény munka eredménye a mai győzelem, amely egy egységes csapat érdeme. Azt is egyértelműen ki kell jelentenünk, nem játszottunk jobban, mint a DVTK. Az első félidőben nem voltam elégedett a labdarúgók teljesítményével, ennyire önkritikusnak kel lenni. Nem voltunk kellően nyugodtak, hektikusan játszottunk. Kellene 2-3 ember, aki ezekben a szakaszokban lenyugtatja a labdát, nem kell mindig fejjel áttörni a falat, körbe kell nézni, és megjátszani azt. Amikor nem ment a játék, akkor is megküzdöttünk minden labdátért, sok kilométert futtottak a játékosok. És persze szükségünk van egy olyan emberre, mint Varga Roland. A mérkőzés bizonyos szakaszában pengeélen táncolt a mérkőzés, akkor nagyobb nyomást tudtunk helyezni a DVTK-ra, és a gól megváltoztatta a mérkőzés menetét. Azt is ki kell emelni, a DVTK-nak volt néhány lehetősége, amikor Dibusz nagyszerűen védett. Sokszor elég passzívan védekeztünk, és a DVTK ezt megérezte, a jó játékosaik megoldották az egy az egy elleni szituációkat. A folytatásban vezettünk néhány kontrát, a második gól előtt is szépen kijátszottuk a helyzetet, egy harmadikkal el is dönthettük volna a találkozót korábban. Jó úton haladunk.


Ön szerint hányadik helyen végez a DVTK a 2017/2018-as szezonban?

View Results

Loading ... Loading ...

Bódog Tamás (Diósgyőri VTK): – Gratulálok a Ferencvárosnak!


Fotó: Homoky György
Budapest, Miskolc - A labdarúgó OTP Bank Liga NB I 10. fordulójában a Diósgyőri VTK gárdája a Ferencvárosi TC vendégeként lépett pályára szombaton 18 órától a Groupama Arénában. Az összecsapásról élőben tudósítottunk a Borsod Online-on! Labdarúgó OTP Bank Liga NB I, 10. forduló ...

 








hirdet�s