BOON - Sport - DVTK

2017.05.07. 21:09

Gyirmót vs. DVTK - Majd 300 ezret fizetett a csapat a szurkolókért

Miskolc - Ahogy arról már korábban beszámoltunk: a Gyirmót elleni idegenbeli bajnokira elutazó a vendégdrukkerek számára a diósgyőri csapat, illetve a szakmai stáb tagjai állták a belépőjegyek árát.

Miskolc - Ahogy arról már korábban beszámoltunk: a Gyirmót elleni idegenbeli bajnokira elutazó a vendégdrukkerek számára a diósgyőri csapat, illetve a szakmai stáb tagjai állták a belépőjegyek árát.

– Közös ötlet volt, a csapat ötlete, hogy belépők nagyobb részét a csapat és az edzői stáb állja, amihez a klub hozzátesz – mondta Bódog Tamás vezetőedző a Gyirmót - DVTK mérkőzés előtt.

A szombati mérkőzés szünetében kiderült, hogy a vendégtábor 313 fős, és ez 296 ezer forintjába kerül a DVTK játékosainak, szakmai stábjának, akik azt vállalták a meccs előtt, hogy az elővételben Miskolcon, és Győr-Gyirmóton, a pénztárban jegyet váltó diósgyőri drukkerek 1000 forintos belépőit kifizetik, mint kiderült, az év közben összegyűlt, különböző okok miatt (pl. edzéséről való késés, stb.) felduzzadt büntetéspénzből (azért csak 296 fő után, mert 17 drukker az interneten vásárolta meg a bilétáját, és erre nem vonatkozott a felajánlás).


[poll id="1336"]



Videók:

A szurkolók:

Összefoglaló:

Edzői nyilatkozatok vágatlanul:



„Sajnálom, mert minden a kezünkben volt, de ilyen az élet”

„Nem rúgtuk be nem a másodikat, a harmadikat, de a negyediket sem, voltak lehetőségeink, de ezeket elszórakoztuk” - így nyilatkozott Bódog Tamás, a Diósgyőri VTK vezetőedzője a Gyirmót elleni 1-1-es idegenbeli bajnoki döntetlent követően.

BOON-ÉLŐ – Gyirmót vs. DVTK 1-1 (0-1)

A labdarúgó OTP Bank Liga NB I 30. fordulójában a Diósgyőri VTK gárdája a Gyirmót FC Győr vendégeként lépett pályára szombaton 18.00-tól. Az összecsapásról élőben tudósítottunk a Borsod Online-on!


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!