Két különböző filozófiát képviselő csapat harcol a négy közé jutásért

Miskolc - Szerdán 18.30-tól az AKSC Szekszárd az élvonalbeli miskolci női kosárlabdacsapat vendége.

Miskolc - Szerdán 18.30-tól az AKSC Szekszárd az élvonalbeli miskolci női kosárlabdacsapat vendége.

Alighogy befejeződött az alapszakasz, máris kezdődik a rájátszás az NB I-es női kosárlabda-bajnokságban. Az Aluinvent-DVTK gárdája a második helyen zárta a pontvadászat első körét, s így a negyeddöntőben a hetedik helyen végzett Atomerőmű KSC Szekszárd csapatával küzd meg. A párharc az egyik fél két sikeréig tart, a csata szerdán 18.30-tól a miskolci városi sportcsarnokban rendezendő ütközettel indul.

– Izgalommal vártuk, hogy kezdődjön a play-off, hiszen ez a legfontosabb része a bajnokságnak – mondta kedden Miguel del Jesús López Alonso, a piros-fehérek szakmai munkájának felelőse. – Ellenfelünk kemény játékot játszik, ezért nehéz lesz ellenük, de az utóbbi egy-két hónapban nagyon komoly munkát végeztünk.

Ismét kevés pont?

A tréner – kérésünkre – mélyebben is elemezte a dunántúliak stílusát.

– Úgy játszanak, hogy maximálisan kitolják a fizikai érintkezések, a szabálytalanságok határait, annyira, amennyire csak a szabályok, a játékvezetők engedik – mondta minderre az ibériai edző. – Az előző közös találkozónkon 26 büntetőt dobhattunk, amelyek nem véletlen büntetődobási lehetőségek voltak. Rettentően harcosan kosárlabdáznak, erre a harcmodorra fel kellett és fel is készültünk.

A két alakulat eddigi két összecsapásán nem született túl sok pont (az első, miskolci mérkőzést 60-57-re, a második, szekszárdit 57-52-re nyerték a piros-fehérek), valami hasonló várható most is? – kérdeztük ezt is Miguel del Jesús López Alonsótól.

– A Szekszárd és a hozzá hasonló csapatok filozófiája főleg arra épül, hogy védekezésben teljes mértékben megpróbálják megsemmisíteni az ellenfél támadásait. Mi más típusú kosárlabdát játszunk, szeretnénk mindig megtalálni az egyensúlyt a védekezés és a támadás között. Emellett azt sem szabad elfelejteni, hogy egy látványsportágról beszélünk, ki kell szolgálni a közönséget, olyan dolgokkal, amik tetszenek a nézőknek – hangsúlyozta a szakvezető.

Számíthatnak-e esetleg a játékosok valamilyen jutalomra, mondjuk egy nap pihenőre, amennyiben két találkozóból abszolválják ezt a párharcot? – vetettük fel mindezt Miguel del Jesús López Alonsónak.

– Nem – vágta rá határozottan a tréner. – Már kevés idő van hátra a bajnokságból, viszont a játékosok és a stáb is tudja, hogy ebben a fontos szakaszban kell nagyon jól teljesíteni. Hosszú volt a szezon, főleg azoknak, akik nemzeti válogatottban is szerepeltek, szóval tudjuk, hogy fáradt mindenki, de most kell odafigyelni, koncentrálni és még egy picit rátenni a munkában.

Jovanovic kérdéses

A rájátszás már más szabályok szerint zajlik, mint az alapszakasz, ugyanis nem számít a külföldiek, valamint a fiatal játékos szereplésére vonatkozó előírás. Erről az alábbi véleményt fogalmazta meg az Aluinvent-DVTK spanyol mestere.

– Az Európa Kupában és a Magyar Kupában is úgy játszottunk, ahogyan mostantól lehet, úgyhogy különösebben nem kell hozzászokni. A kívülről jövő korlátozásokkal általában nem értek egyet, hiszen az edzéseken a játékosok fejlesztése, tanítása korlátokba ütközik, s a szabályok mentén kell lavírozni. De: ezek a szabályok, el kell fogadnunk, hogy ez így van.

Az Aluinvent-DVTK keretéből Jovanovic a múlt szombati PEAC-Pécs elleni hazai találkozón megsérült, meghúzódott a bokája. Ma délelőtt még megnézik, hogy miként mozog, aztán eldől, hogy pályára léphet-e vagy sem.


A játékosok mondták

Bálint Réka: – Az egész szezonban azért dolgoztunk, hogy a rájátszásban meg tudjuk mutatni, hogy mire is vagyunk képesek. Amióta Zseljko Djokics a Szekszárd edzője, már játszottunk velük egy meccset, ez az előnyünkre válik, hiszen tudjuk, hogy mire számítsunk tőlük. Szeretnénk – ha lehet – két meccsből lezárni a párharcot... Az alapszakaszban is úgy készültünk minden meccsre, hogy győzni akartunk, itt már nincs sok hibázási lehetőség, de ezért jó a play-off. Úgy gondolom, játszottunk már annyi tétmeccset és vagyunk olyan csapat, hogy tudjuk kezelni a téthelyzeteket.

Czank Tímea: – Én sem számítok könnyű mérkőzésre, mert egy nagyon kellemetlen ellenfélről van szó. Viszont megpróbáltunk maximálisan felkészülni belőlük, úgyhogy bizakodva várjuk ezt a negyeddöntőt. A rájátszás mindig más szituáció, mindenki tisztában van azzal, hogy ez már egy élesebb helyzet. A Szekszárd agresszív csapat, sok faulttal kosaraznak, az, hogy a játékvezetők mennyire kontrollálják majd ezen típusú védekezésüket, szerda este kiderül.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!