Egymilliárd forint a miskolci utakra

Két évvel ezelőtt a Búza tér környékén zajlottak nagyszabású útfelújítási munkák
Két évvel ezelőtt a Búza tér környékén zajlottak nagyszabású útfelújítási munkák - © Fotó: ÉM-archív
Miskolc – Jövő héten kezdődnek az útfelújítások a borsodi megyeszékhelyen.

Egymilliárd forintból kilenc út, illetve útszakasz és egy híd felújítása, valamint két új út építése kezdődik el Miskolcon július 17-én. Az önkormányzat 999 435 818 forint vissza nem térítendő állami támogatást nyert el, amelyből december végéig megvalósulnak a fejlesztések, tájékoztatott sajtóközleményében a városháza.

Arra is kitértek, hogy a Mikes Kelemen utcán a közműszolgáltatók építési munkáit követően, várhatóan augusztus második felében indul az útfelújítás.

A munkálatok során jellemzően 1-2 napos félpályás, 300–500 méteres útlezárásokra kell számítani. A szegélyépítések idején útszűkület lassítja majd a forgalmat. Az autóbusz-közlekedés, ideiglenes megállóhelyek kijelölésével, egyetlen utcán sem szünetel a munkálatok ideje alatt.

A Szabó Károly utcában 3-szor egynapos teljes útlezárás várható, az aktuális lezárt szakasz minden esetben a környező utcákon megkerülhető lesz. A Pozsonyi utcában a munkálatok idejére a teljes szakaszon tilos lesz a parkolás, a gépjárműveket a lakótelep északi részén, a házak között található nagy parkolóban lehet majd elhelyezni. A Kuruc utcán is parkolási tilalom lesz, az ideiglenesen kijelölt parkolókat táblák jelzik majd.

Helyben tájékoztatnak

A Babits és Kassák utcákon rövid időszakokra egyes ingatlanokat nem lehet majd autóval megközelíteni. A kivitelező a lakosságot helyben folyamatosan tájékoztatja majd a várható forgalomkorlátozásokról.

A Mikes Kelemen utcán, félpályás útlezárások mellett, augusztus 15-től kezdődik az építkezés. A forgalom a Görgey utca felé haladhat egy irányban, a beruházás idején célforgalmi behajtás és parkolási tilalom lesz érvényben. Az aszfaltszőnyegezés ideje alatt jelzőőrös irányítás mellett időszakosan korlátozzák a behajtást. Parkolni a környező utcákban lehet majd. A kivitelezők valamennyi érintett utcában szórólapokon és közvetlen megkereséssel is tájékoztatják majd a lakosságot az aktuális munkákról, forgalomkorlátozásokról és az ingatlanok megközelíthetőségéről.

„Az építkezések idejére a lakosság türelmét és megértését kérjük” – fogalmazott a városháza.

ÉM


Az alábbi utak újulnak meg Miskolcon:

  • Lorántffy Zsuzsanna utca (teljes hosszában).
  • Muhi utca (Mexikó völgy utca–Lorántffy utca között).
  • Szinva-híd a Lorántffy Zsuzsanna utcában.
  • Ifjúság útja (Szabadságharc utca–Csabai kapu között).
  • Szabó Károly utca (teljes hosszában).
  • Fonoda utca (Szinva-híd–Ferroglóbusz-telep–vasúti átkelő között).
  • Besenyői utca (Vágóhíd utca–József A. utca között).
  • Pozsonyi utca (teljes hosszban).
  • Kuruc utca (teljes hosszban).
  • Kassák Lajos utca (teljes hosszban).
  • Babits Mihály utca 1. ütem (Kassák Lajos utca–Miskolci utca közötti szakasz).
  • Mikes Kelemen utca (Görgey utca–Dessewffy utca közötti szakasz).



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

Avas.
BOON.HU






hirdetés