Egyetlen ábrából kiderül, hogy milyen a személyisége

Egyetlen ábrából kiderül, hogy milyen a személyisége

Mit lát? Nem is gondolná, milyen sokat elárul önről a válasza. 
Egy csepp retro: Ilyen volt Kazincbarcika az 1960-as években

Egy csepp retro: Ilyen volt Kazincbarcika az 1960-as években

Az iparosodásnak köszönhetően rohamos fejlődés indult el Kazincbarcikán az 1950-es években. 1954-ben városi rangot kapott a település, a lakosság húsz éven belül megháromszorozódott, a termelés hasított a Borsodi Vegyi Kombinátban. Utazzon velünk Kazincbarcikára, az 1960-as évekbe!
edzői nyilatkozatok
„A történet több sebből vérzett már a kezdés előtt”

„A történet több sebből vérzett már a kezdés előtt”

„Be kellett tartani az MLSZ ajánlásait, emiatt bármit is nehéz lett volna ezzel a kerettel tenni” – nyilatkozta Horváth Ferenc, a Diósgyőri VTK vezetőedzője a Vasas FC elleni 3-0-ás idegenbeli vereséget követően.
A magyar történeti tudat értéke- inek megmentésére tette fel az életét a megyei helytörténész

A magyar történeti tudat értéke- inek megmentésére tette fel az életét a megyei helytörténész

“Azt szoktam mondani, hogy népművelő könyvtáros vagyok, aki nem a pult mögött dolgozik” – Az egyik legnagyobb gyűjteménnyel rendelkező helytörténész a megyében. Interjú: Laki-Lukács László helytörténésszel.
10 tulajdonság, amiről nem gon- dolná, hogy a szüleitől örökölte

10 tulajdonság, amiről nem gon- dolná, hogy a szüleitől örökölte

A génjei felelősek a népszerűségéért, a kávézási szokásaiért, de még azért is, ahogyan az autót vezeti. 
Azok a boldog szép napok: Ilyen volt Miskolc az 1960-as években

Azok a boldog szép napok: Ilyen volt Miskolc az 1960-as években

Javában épül a Kilián és a selyemréti lakótelep, már áll a húszemeletes a Szentpéteri kapuban, elkészül az Avas Kilátó, a Lenin Kohászati Művek a megye legnagyobb munkaadója. Varázslatos miskolci fotók a hatvanas évekből.
Fotók és videó
„Gyorsan egalizáltuk az eredményt, de ma több nem volt a mérkőzésben”

„Gyorsan egalizáltuk az eredményt, de ma több nem volt a mérkőzésben”

A labdarúgó NB III Keleti csoportjának 18. fordulójában megyei meccset is rendeztek szombaton.
Interjú
Új utakon jár a modern bányászat

Új utakon jár a modern bányászat

Nagy előnye a karnak, hogy oktatása egyre inkább nemzetközivé válik. Interjú Dr. Nagy Lajossal, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület elnökével.
Majdnem négymilliót kaszáltak a négyesek

Majdnem négymilliót kaszáltak a négyesek

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 48. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki.
BOON-ÉLŐ – Vasas vs. DVTK 3-0

BOON-ÉLŐ – Vasas vs. DVTK 3-0

A labdarúgó OTP Bank Liga NB I 18. fordulójában a Diósgyőri VTK gárdája idegenben lépett pályára a Vasas FC csapata ellen szombaton 15.30-tól Budapesten a Bozsik Stadionban. Az összecsapásról élőben tudósítottunk a Borsod Online-on!

Videó: A legvéresebb horrorfilmet is felülmúlja a küzdelem az életért

Videó: A legvéresebb horrorfilmet is felülmúlja a küzdelem az életért
Ki kerül ki győztesen a kegyetlen csatájából? Íme az élővilág minden bizonnyal a legszörnyűbb, legérdekesebb és legemlékezetesebb példányai.
Elrendelte a bíróság a lövöldöző volt rendőr előzetes letartóztatását

Elrendelte a bíróság a lövöldöző volt rendőr előzetes letartóztatását

Elrendelte a bíróság annak a volt rendőrnek az előzetes letartóztatását szombaton, aki ittasan több lövést adott le csütörtökön egy csepeli társasházban.
20 fotó, amiről nem tudja majd levenni a szemét

20 fotó, amiről nem tudja majd levenni a szemét

A portréfotózás az egyik legnagyobb kihívást jelenti a fotóművészek számára, hiszen egyetlen képben kell visszaadni a modell belső világát, méghozzá úgy, hogy az titokzatos is legyen. 
10 gól és mindössze egy csere a nyéki összecsapáson!

10 gól és mindössze egy csere a nyéki összecsapáson!

A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 13. fordulójából elmaradt mérkőzését szombaton pótolták.
„Pályánk hetek óta alkalmatlan labdarúgásra...”

„Pályánk hetek óta alkalmatlan labdarúgásra...”

A labdarúgó megyei II. osztály Keleti csoportjának 11. fordulójában elmaradt meccset pótoltak szombaton.
"Éreztük, hogy Ricsiből majd híres énekes lesz"

"Éreztük, hogy Ricsiből majd híres énekes lesz"

Mata Ricsi családja, édesanyja, édesapja és három testvére Budapestre költözne, hogy segítsék a tehetséges fiú karrierjét. A 15 éves borsodi fiút sokan ismerik és sokak kedvence, hiszen pár éve „Az ének iskolája” televíziós tehetséggondozó műsor egyik felfedezettje volt, most pedig az X-Faktorban mutathatja meg énektudását hétről hétre.
Több százezer forintos kárt okozott a tűz Miskolcon

Több százezer forintos kárt okozott a tűz Miskolcon

Garázstűz miatt riasztották a megye- székhely hivatásos tűzoltóit Miskolcra, a Tamási Áron utcába pénteken.

Videó: Így tépi cafatokra a járgányokat a megadaráló

Videó: Így tépi cafatokra a járgányokat a megadaráló
Autórajongók számára a nyugalom megzavarására fokozottan alkalmas videót tettek közzé: egy óriási daráló látható rajta működés közben, amint cafatokra tép egy rakás kocsit.
Fotók: Íme az új netes őrület - Az egyujjas meztelen szelfi (18+)

Fotók: Íme az új netes őrület - Az egyujjas meztelen szelfi (18+)

Az egész egy rajzzal kezdődött, ami aztán kihívássá nőtte ki magát: a rajzon egy lány a tükör előtt egyetlen újjal cenzúrázza ki magát alul is és felül is – a netet pedig ellepték azóta az ilyen szelfik.

Szurkolói rendbontás Szerencsen – Megyei fegyelmi határozatok

Szurkolói rendbontás Szerencsen – Megyei fegyelmi határozatok
A Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának fegyelmi bizottsága a következő határozatokat hozta a legutóbbi ülésén az elmúlt heti forduló után.

Prima Primissima Díjat lett a hejőkeresztúri általános iskola

Prima Primissima Díjat lett a hejőkeresztúri általános iskola
Tíz kategóriában 14. alkalommal vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Művészetek Palotájában megtartott pénteki gálaesten; a magyar oktatás és köznevelés kategóriában a hátránykompenzáló pedagógiai módszert használó hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskolának ítélték oda az elismerést.
„Aki nem élt az utcán, az nem tudja miről beszélek”

„Aki nem élt az utcán, az nem tudja miről beszélek”

Nyolc hónapja élek az utcán, de már öt éve vagyok hajléktalan sajnos. Családi problémák miatt lettem otthonról kitéve, hogy miért, azt hagyjuk. Annyit elmondhatok, hogy elvesztettem a munkahelyemet…” Miskolc belvárosa. A Pátria-tömb mögött találkozom Hegedűs Antal Pállal és sorstársaival. Hajléktalanok.
Először páholták el a MAC Budapestet a Macik és továbbra is listavezetők

Először páholták el a MAC Budapestet a Macik és továbbra is listavezetők

Csemegét jelentett a péntek esti, Miskolcon játszott jégkorong Mol ligás mérkőzés.
Örömlányt vettek őrizetbe Miskolcon

Örömlányt vettek őrizetbe Miskolcon

A borsodi rendőrök tulajdon elleni szabálysértéshez, anyagi káros balesetekhez kaptak riasztást.
20 meglepő tény az emberi szervezetről, amiről eddig még csak nem is hallott

20 meglepő tény az emberi szervezetről, amiről eddig még csak nem is hallott

Hányszor lélegzünk egy nap alatt? Mennyit ver a szívünk egyetlen év alatt, és mennyi élelmet eszünk életünk során? Fény derül a válaszokra.
Videó: A havazás ott kezdődik, amikor nem tudsz kimenni a saját házadból

Videó: A havazás ott kezdődik, amikor nem tudsz kimenni a saját házadból

Képzelje el, ahogy el akarja hagyni a házát, de a hó az útját állja. Nincs mese, elő a hólapáttal!
A címvédő FTC ellen küzd a „száguldó újonc” Kövesden

A címvédő FTC ellen küzd a „száguldó újonc” Kövesden

Szombaton jó játékkal akarja megör- vendeztetni szurkolóit a Mezőkövesd Zsóry FC a Ferencváros ellen.
Fotók: 20 brutálisan erős hirdetés, amely vi- lágméretű problémákra hívja fel a figyelmet

Fotók: 20 brutálisan erős hirdetés, amely vi- lágméretű problémákra hívja fel a figyelmet

Éhezés, magány, gyermekmunka. Néhány azon problémák közül, amelyek globális méreteket öltöttek. A képek többek között ezekre hívják fel a figyelmet.
MKC: Kettő plusz kettő a kövesdi követelmény

MKC: Kettő plusz kettő a kövesdi követelmény

Idei utolsó hazai mérkőzését szombat este játssza a Mezőkövesdi KC csapata.
Továbbjutási esély nincs, de a jó szájíz az fontos az MVLC-nek

Továbbjutási esély nincs, de a jó szájíz az fontos az MVLC-nek

Szombaton Magyar Kupa negyed- döntő-visszavágót játszik a miskolci férfi vízilabdacsapat az Eger ellen.
Videó: A sofőr megőrült - Ökölharc, nekitolatás, lapátos támadás... egy koccanás miatt

Videó: A sofőr megőrült - Ökölharc, nekitolatás, lapátos támadás... egy koccanás miatt

Döbbenetes videót hozott nyilvánosságra a manchesteri rendőrség: a történet két teherautó koccanásával kezdődött, a sofőrök ezután vitatkozni kezdtek, a többit pedig mutatjuk!
Előző
123456  

FLASH JÁTÉKOK
Legolvasottabb
hirdetés
VIDEÓ

Mozijegyeket hoz a Miku öt szerencsés olvasónknak

A Vaiana a legjobb animációs film mostanában, az IMDb-n is nyolc pont felett jár. Ötödikén sorsolunk, másnap már viheti is fiókáit a moziba!

Szavazzon a hónap előadására!

A közönség dönthet ebben az évadban – a Miskolci Nemzeti Színház, az Észak-Magyar- ország és a Borsod Online több lehetőséget is kínál a nézőknek, hogy véleményt nyilvánítsanak a 2015/2016-os szezon előadásairól.

Mozijegyeket hoz a Miku öt szerencsés olvasónknak

A Vaiana a legjobb animációs film mostanában, az IMDb-n is nyolc pont felett jár. Ötödikén sorsolunk, másnap már viheti is fiókáit a moziba!

Szavazzon a hónap előadására!

A közönség dönthet ebben az évadban – a Miskolci Nemzeti Színház, az Észak-Magyar- ország és a Borsod Online több lehetőséget is kínál a nézőknek, hogy véleményt nyilvánítsanak a 2015/2016-os szezon előadásairól.

Videó: Vérfagyasztó! Majdnem maga alá szippantotta a jet-skist a teherhajó

A lehető legrosszabb ötletek egyike konténerszállító hajó mellett szorosan eljet-skizni, úgyhogy nyilván akadt olyan versenyző, aki úgy döntött: megcsinálja. Southamptonnál veselkedett neki a feladatnak egy férfi, egy ideig még elevickélt valahogy a hatalmas teherhajó mellett, aztán elveszítette az irányítást a járgánya fölött, a vízbe zuhant, és majdnem maga alá szívta a hajó.

Videó: A tetején csúszva nyerte meg a futamot az autóversenyző

Így se sűrűn nyernek versenyt: a FIA GT világbajnokság makaói futamát a tetején csúszva húzta be a győztes. Igaz, ehhez a körülmények szerencsés együttállása is kellett.

Csodaház lett Miskolc adventi villamosa, íme a menetrend

Miskolc adventi villamosát idén kívülről több mint egy kilométernyi fényfüzér, kétszáz méter fénycső, belülről többek között csillagos égbolt és fényhóesés teszi feledhetetlenné. A tavaly nagy sikert aratott elektromos látványkandalló és az előtte lévő szép kanapé most sem hiányozhat a villamosról, ahogy a több száz méternyi díszítőszalag sem.

5 kérdésből kitaláljuk a jelszavát!

Az emberek 4,7 százalékának az a jelszava, hogy 12345. Ilyen egyszerűen működik az elménk? Válaszoljon őszintén a kérdésekre, mi pedig cserébe megmondjuk a jelszavát. Ne aggódjon, nem áruljuk el senkinek. 

Videó: Ilyen vicces közúti kakaskodást még nem láttál
A közúti kakaskodások nem nevetéssel szoktak véget érni, de az alábbi videón mégis ez a helyzet. Az elöl guruló sofőrnek elege lesz az őt követő, ka- merázó fél dudálásá- ból, ezért úgy dönt, megáll, és meglec- kézteti üldözőjét.
Videó: Így blokkolja a forgalmat húszezer kacsa
Mi az a forgalmi akadály, amit a legidegesebb sofőr is birkatürelemmel, sőt, mosolyogva fogad? Úgy van, az, amikor húszezer kacsa halad át az úttesten, a szabályoknak megfelelően a gyalogátkelőhelyen.
28 ritka történelmi fotó, amitől eláll a lélegzete

Egy rikkancs újságot árul, címlapon a Titanic elsüllyedése. Marilyn Monroe katonákkal pózol. A Fiat munkatársai autóversenyt tartanak a gyár tetején. Különleges pillanatok, amelyeket még biztosan nem látott. 

A történet, amely igazolja, a karma senkit nem kerül el

Az idős asszony, a rajta segítő fiatalember és a pincérnő élete összekapcsolódik, viszont úgy, hogy nem is tudnak róla. 

15 gyerek, aki úgy keveredik vicces helyzetbe, hogy nem is tud róla
A gyerekek őszintén tudnak poénosak len- ni, a következő lurkók legalábbis biztosan. Szituációk, amelyeket nem lehet nevetés nélkül végignézni. 
Fotók, amely bizonyítják, hogy a jó frizura megv- áltoztatja az életet
Nem mindenki mer stílust váltani, de olykor muszáj. A következő nőknek kifejezetten előnyére vált, hogy rábízták magukat a fodrászra. 
Ilyen volt Miskolc az 1950-es években

Amikor az Újgyőri főtér még Marx tér volt, a május 1-i felvonulások csordultig töltötték a sétálót, ahol egyébként az év többi napján buszok jártak, Selyemrétre pedig rá sem lehet ismerni, annyira épülőfélben volt. Utazzon velünk az 1950-es évek Miskolcára!

Videó: Meghökkentő módszerrel fékezte meg az utcai bunyót... elütött mindenkit

Elképesztő eset történt Floridában: verekedés tört ki egy tampai bár előtt, melyet úgy fékezett meg az egyik férfi, hogy ráhúzta a kormányt a bunyózókra. Egyiküket úgy elütötte, hogy áttörte vele az ivó kirakatát.

Amikor azt hinnéd, ennél rosszabb már nem lesz ennek a motorosnak, még rosszabb lesz neki
Rettenetes volt a hét- fője egy motorosnak. Nem elég, hogy egy autós elütötte, utána rögtön rádőlt egy vil- lanypó na is. Az elké- pesztő, ezerből egy- szer előforduló szi- tuációt egy térfiyelő kamera rögzítette.
"Valami rosszat ettem… embe- reket" - Vérben úszva találtak rá a fiúra a gyilkosság helyszínén (18+)
A floridai 19 éves fiú, Austin Harrouff halálra késelt egy középkorú hazáspárt a saját garázsukban, majd vérben úszva, röfögő és hörgő han- gok kíséretében evett a halott férj arcából.
Volt egyszer egy Diósgyőri Acélművek

A hatalmas múltra visszatekintő borsodi kohászatot és az ország egyik legnagyobb kohászati komplexumát, a Diósgyőri Acélmű- veket mutatjuk be egy nagyszerű dokumentum- filmben. Nosztalgiázzon velünk egy kicsit!

Videó: Ingyen jár az üzemanyag a benzinkútnál, de csak ha így tankolsz!

A tankolást viszonylag nehéz élvezni, odamész, húzod a kart, amíg kell, megpróbálsz átvergődni a pontgyűjtőkártyás kérdéseken és az „olcsó” csokikon, majd távozol, amilyen gyorsan csak tudsz. De nem Oroszországban!

Videó: Egy trükk, amivel mindig friss citrom levet használhat
Nem is gondolná, milyen egyszerű praktikával lehet a legtöbbet kihozni egy citromból. 
Videó: A tökéletes esküvői fotó minden bénázást megér
Az esküvő vendégei bizony igencsak megszenvednek, mire elkészül a megfelelő fotó. 
Kvíz: Borsod-Abaúj-Zemplén, de melyik település látható a fotón?

Összeszedtük azokat a településeket, amelyek nevében szerepel a megyéé. De felismeri azokat egy kép alapján?

Videó: Döbbenetes látványt nyújt a gigantikus dugó Los Angelesben

Semmi különös, csak a szokásos ünnepek előtti dugó Los Angelesben. Sok millióan kelnek ilyenkor útra az Egyesült Államokban, hogy a Hálaadás napi vacsorát szeretteik körében tölthessék. Autósok tízezreinek vált rémálommá a hazaút, akik hosszú órákat töltöttek a dugóban araszolva Los Angeles környékén. Elképesztő látvány nyújt a gigadugó a légi felvételeken!

Alacsonyan húzott el a vadászgép, majdnem levitte a kamerás fejét
Veszélyes, de ha jól csinálják, klassz és borzongató dolog vadászgéppel a lent ámulók feje felett jó közel elhúzni. Ezt láthatjuk az alábbi videón is, melyen egy ukrán Szu-27-es pilótája mutatja meg, ki az úr a háznál.
Videó: Döbbenetes! Ez a kisfiú kivitte a szemetet, súlyos árat fizetett érte...
Rengeteg tizenéves kiált fel ebben a pillanatban: hagyjál már, anyu! Pedig csak azt kérték tőlük, hogy vigyék már ki a szeme- tet. Ennek a fiúnak itt szerencsére nem kell könyörögni, sőt, bátran néz szembe a kihívásokkal…
Grosics, Buzánszki, Lóránt, Lantos, Bozsik, Zakariás, Budai II, Kocsis, Hidegkúti, Puskás, Czibor

1953. november 25-én, a londoni Wembley Stadionban játszotta a legendás Aranycsapat és az angol labdarúgó válogatott „az évszázad meccsét”, melyen a Puskás vezette magyar nemzeti tizenegy győzedelmeskedett, 6:3 arányban.

2017. évi minimálbér – Mennyivel fogunk többet keresni jövőre?

A héten megállapodott a kormány a munkáltatókkal és szakszervezetekkel a jövő évi bérekről. Ennek eredményeképpen a 2017-es évben a minimálbér összege 15 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 25 százalékkal nő.

Videó: Hány orosz fér egy autóba?
Csak várd meg, míg megáll az autó…
Kisokos párhuza- mos parkoláshoz
A videó alapján nem is annyira bonyolult…
21 használati eszköz, ami sokkal mocskosabb, mint a vécénk

Önnél is csillog-villog minden, szép rend van és akkora a tisztaság, hogy még a padlóról is lehetne enni? Bármennyire is tisztának tűnik a lakás, ez még koránt sem jelenti azt, hogy minden egyes használati tárgyunk makulátlan lenne. Itt van például a következő 21 mindennapi használati eszközünk, ami sokkal inkább hemzseg a baktériumoktól, mint a vécénk.

Hotdogos kocsit, röntgengépet és üveghegyet a NAV-tól vehetünk

Folytatódik az őrület – A NAV online piacterén érdekesebbnél érdekesebb dolgokra lehet licitálni. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei NAV-tól például valóságos üveghegyet, 390 ezer befőttesüveget is vásárolhat!


Hírlevél
Hónap szépe
Hónap szépe BOON


Egészség


Gyászhír


Gazdikereső






hirdetés