Tokaj hírei

2017.01.23. 11:25

Szőlőszentelés Tokajban

Tokaj - Szőlő- és borszentelést tartottak szombaton Tokajban a Szerelmi Pincesoron.

Tokaj - Szőlő- és borszentelést tartottak szombaton Tokajban a Szerelmi Pincesoron.

Hatéves hagyományt idéztek fel a városi borászok, akik a tokaji TDM-mel, a Kulturális és Konferenciaközponttal, valamint az Európai Borlovagrend tagjaival közösen vesznek részt a programban.

Az év elejei szentelés eredetileg nem hegyaljai szokás, az a Drávaszögből terjedt el s a térségben csak a 2000-es évek után kezdték a hagyományt ápolni. A civil kezdeményezés pedig mára Tokaj évadnyitó rendezvényévé nőtte ki magát, a szertartások mellé gasztronómiai program lett.

Ebben az évben disznótorost kínáltak a vendégeknek, azok pedig akik a népszokásoknak is kedvezni akartak (miszerint sok bort kell inni a jó termés reményében) félóránként induló sétáló kóstolón vehettek részt a pincesoron.

Posta György a rendezvényen elmondta, fontos hogy a program a helyiek mellett a télen idelátogató turistáknak is szóljon.

- A Vince nap mellett azért is érdemes Tokajba látogatni, mert a természet páratlan szépségét mutatja meg. Mintegy 40 centiméteres hó fedi be a várost és a Kopasz-hegyet. A Tisza és a Bodrog is befagyott, amire tíz éve nem volt példa, valamint a tokaji sípálya is alkalmas végre a sportolásra – emelte ki a városvezető.

A program állandó résztvevője az Európai Borlovagrend. A szervezet tokaji régióvezetője fontosnak tartja, hogy ők is képviseltessék magukat Magyarország vezető borvidékének hagyományápolásában.

- A Vince -napi rendezvénynek van egy másik fontos üzenete, ugyanis idén 15 éve annak, hogy Tokaj-Hegyalja a világörökség részévé vált kultúrtáj kategóriában – hangsúlyozta Király László, aki szerint ez nem csak dicsőséggel, hanem kötelességekkel is jár.

A Vince napi rendezvényen az evangélikus, a református, a római- és a görögkatolikus egyházak helyi vezetői elsőként a szőlőtőkét szentelték meg a Tokaj-Hétszőlő dűlőjében, majd a pincesoron az újborra és azok készítőire is áldást kértek.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!