Szabolcs-Szatmár-Bereg

2013.02.19. 16:20

Csalás elkövetőit keresi a rendőrség

Nyíregyháza - A Nyíregyházi Rendőrkapitányság nagyobb értékre elkövetett csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettesek ellen.

Nyíregyháza - A Nyíregyházi Rendőrkapitányság nagyobb értékre elkövetett csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettesek ellen.A rendelkezésre álló adatok szerint két, eddig ismeretlen férfi 2013. január 17-én délután közel 300 ezer forintot vett át egy gazdasági társaság nyíregyházi képviselőjétől annak ellenében, hogy a tőlük megrendelt élelmiszereket kiszállítják. Az ismeretlen személyek a pénz átvétele után ismeretlen helyre távoztak, és azóta sem teljesítettek. Az eljárás során kiderült, hogy feltehetően ugyanaz a két férfi, debreceni kisboltok tulajdonosait kereste fel azzal, hogy egy cég étkezdéjét felszámolják, és a raktárkészleten megmaradt élelmiszereket árun alul megvásárolhatják.

A rendőrség kéri, hogy aki felismeri a képen látható személyt és tartózkodási helyéről érdemleges információval rendelkezik, az jelentkezzen a Nyíregyházi Rendőrkapitányságon személyesen vagy hívja a 06-42/524-600/35-72-es telefonszámot, illetve bejelentést tehet a 107 vagy 112 segélyhívószámok valamelyikén.

Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!