Szabolcs-Szatmár-Bereg

2007.11.08. 14:09

Harangot szenteltek Kéken

<p>Kék - Áldást kért mindazokra, akik szorgalmas munkával, hozzáértéssel elvégezték a harangöntés munkáját, s akik építették a haranglábat.</p>

„Békesség néktek!” – a feltámadott Krisztus szavaival köszöntötte Petró Béla lelkipásztor a kéki temetőben harangszentelésre egybesereglett ökumenikus gyülekezetet azon a napon, amikor elhunyt szeretteinkre, halottainkra emlékeztünk.

„Imánkban áldást kérünk mindazokra, akiknek áldozathozatala által elkészülhetett községünk számára a harangláb és a lélekharang. Akik szorgalmas munkával, hozzáértéssel elvégezték a harangöntés munkáját, akik építették a haranglábat e helyen. Áldd meg Urunk e harang szavát, hogy mint a Te irgalmadnak és békességednek galambja a te békességedet hirdesse az emberek között!”

Miután Takács András római katolikus plébános és Szabó Gábor parochus megszentelte a haranglábat, gyönyörű hangján megszólalt az új harang. Bár hallanák meg minél többen a békességet hirdető érces hangot, mely nem csak búcsúztat, hanem vigasztal is. Nem véletlenül került e lélekharangra a következő:

„Az élőket hívogatom, a holtakat elsiratom, szólok Isten dicsőségére, első szavam, legyen béke!” Hát ezt a békét jelentse mindannyiunknak ez új lélekharang, hogy valamennyiünk lelkét mindennap töltse be a béke. A megjelentek közül sokan mondtak köszönetet Borsi Imrének, ugyanis a nem megszokott formájú, míves megmunkálású harangláb és harang az ő bőkezű ajándéka – tájékoztatta szerkesztőségünket Bobik Jánosné.

- M. Magyar László -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!