Szabolcs-Szatmár-Bereg

2007.11.13. 13:49

Fórum a településfejlesztésről

<p>Pócspetri - Szó volt a középületek konyháinak korszerűsítéséről, a települési játszóterek felújításáról.</p>

A települések fejlesztéseiről, valamint a beruházások támogatásáról tartottak kedden kistérségi fórumot Pócspetriben a polgármesteri hivatal nagytermében. A nyírbátori, valamint a környező kistérségek tárulásainak polgármesterei, alpolgármesterei, jegyzői vettek részt a tanácskozáson, amelyet a budapesti MOZAIK Településfejlesztési és Finanszírozás Társulás szervezett. A rendezvény célja az volt, hogy a szakemberek segítsék az önkormányzatok feladatellátását új technológiák, szolgáltatások bemutatásával, kedvező finanszírozási lehetőségekkel.

Házigazdaként Pataki László, Pócspetri polgármestere nyitotta meg köszöntőjével a fórumot, majd Szekeres Tibor, a MOZAIK titkára mutatta be szervezetüket. Ezt követően több szakmai előadást is hallhattak a települések vezetői. Szó volt többek között a pályázati programlehetőségekről, a középületek konyháinak korszerűsítéséről, a települések játszótereinek felújításáról, új játszóterek kialakításéról, ezek finanszírozási lehetőségeiről.

A települések informatikai infrastruktúra fejlesztési lehetőségeit is felvázolték a jelenlévőknek elé. Hangzott el még tájékoztató intézmény-felújításról, bérlakás-programról, a konténerházak felhasználhatóságéról, középületek akadály-mentesítésének megoldási lehetőségeiről, illetve ezek finanszírozási lehetőségeiről.

- M. Magyar László -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!