Sport

2018.08.21. 11:00

Belletti lett a tour királya

Miskolc, Kazincbarcika - Mindkét borsodi szakaszt a német Holler Nikodemus nyerte meg a Tour de Hongrie-n.

Miskolc, Kazincbarcika - Mindkét borsodi szakaszt a német Holler Nikodemus nyerte meg a Tour de Hongrie-n.

Olasz győzelemmel zárult a 39. Tour de Hongrie, országúti kerékpáros körverseny. A hatnapos eseményen az a Manuel Belletti volt a leggyorsabb, aki az utolsó napot leszámítva, minden etapon felfért a dobogóra. Az egykori Giro szakaszgyőztes végül szűk félperces előnnyel nyerte meg az idei tourt.

Megyénkbe szombaton érkezett meg a karaván, a Karcag – Miskolc közötti, negyedik szakasz alkalmával. A 182 kilométeres napi penzumot színesítette a bükkszentkereszti hegyi hajrá, amit Valter Attila nyert meg. A szökevényt ugyan a hajrában utolérte az üldözőboly, de a magyar kerekes így is ötödikként ért célba Miskolcon.

Elsőként a hegyen

– Ebben a pokoli hőségben is remekül dolgozott a csapat – összegzett Miskolcon Valter Attila. – Elől tudtak minket tartani, a hegyet pedig jól ismertük, ezért sikeresen végigvittük a szökést. Nagyon jól ment felfelé, és bár a hegy után utolértek, de a hajrára így is maradt erőm. Nagy sikerként értékelem ezt a szakasz ötödik helyezést.

Miskolcon a német Nikodemus Holler győzött, ­összetettben pedig az olasz Belletti megtartotta a sárga trikós pozícióját. Egy rövid pihenőt követően a bringás karaván Kazincbarcikára tette át a székhelyét, hiszen a záró etapot innen kezdték, és ide is érkeztek vissza vasárnap délután. A rajt és a cél között 128 kilométer várt a mezőnyre, észak-borsodi települések között. A hajrát pedig a barcikai lakók is testközelből láthatták, hiszen a belvárosban kialakított 6 kilométeres körön többször haladtak végig a tour tagjai. A zárószakasz csak az utolsó kanyar után dőlt el a német Nikodemus Holler javára, aki Borsodban kétszer is nyert. Összetettben azonban Belletti elsőségéhez így sem férhetett kétség.

– A végén már semmilyen ésszerűtlen kockázatot nem vállaltam, egyértelműen az összetett elsőséget tartottam szem előtt – nyilatkozta boldogan a célban Manuel Belletti, a Tour de Hongrie győztese. – Nagyon boldog vagyok, hiszen pályafutásom során először tudtam megnyerni egy többnapos, ­összetett versenyt. Remek hat napot zártam, a szervezés is szenzációs volt, amire a magyarok nagyon büszkék lehetnek.

Szoros küzdelem

Összetettben a második és a harmadik helyért óriási csata zajlott. A külön versenyben végül a lengyel Kamil Malecki egyetlen másodperccel előzte meg az ugyancsak olasz Paolo Totót. A legjobb magyarnak járó díjat végül Valter Attila vehette át, aki a roppant erős mezőnyben a tizenötödik helyen zárt.

– Hatalmas eredménynek tartom, hogy a profi csapatokkal fel tudtuk venni a harcot, és ilyen jól szerepeltük hazai körülmények között – összegzett a barcikai díjkiosztó előtt Valter Attila. – Én nem kimondottan az országútra készültem, hiszen hegyen is versenyzem. Lassan azonban el kell döntenem, hogy melyik szakág felé húzok inkább. Ez a hét egyértelműen az országútit erősítette benne. Szeretnék egyre több ilyen rangos versenyen indulni, és eredményesen szerepelni. A mostani siker egyértelműen nagy lökést ad számomra.

A Tour de Hongrie hat napja alatt, több mint 800 kilométert tekert le a mezőny.

ÉM-ME


A 39. Tour de Hongrie végeredménye

1. Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli-Sidermec) 19:21:07

2. Kamil Malecki (lengyel, CCC Sprandi Polkowice) +0:27

3. Paolo Toto (olasz, Sangemini – MG.K Vis Vega) +0:28

4. Patrick Schelling (svájci, Team Vorarlberg Santic) +0:31

5. Nikodemus Holler (német, Bike Aid) +0:45

6. Leszek Plucinski (lengyel, CCC Sprandi Polkowice) +0:51

… 15. Valter Attila (magyar, Pannon Cycling Team) +1:52

… 19. Dina Márton (magyar, Pannon Cycling Team) +2:20

Trikók

Sárga Trikó (összetett győztes): Manuel Belletti (olasz)

Zöld Trikó (gyorsasági pontverseny): Manuel Belletti (olasz)

Piros Trikó (hegyi pontverseny): Patryk Stosz (lengyel)

Fehér Trikó (legjobb magyar): Valter Attila (magyar)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!