Sport

2015.09.22. 07:37

Nem játszottak jól a Macik, de így is hozták a három pontot

Miskolc - Az Újpest volt a DVTK Jegesmedvék ellenfele a hétfő esti Mol Liga-­mérkőzésen.

Miskolc - Az Újpest volt a DVTK Jegesmedvék ellenfele a hétfő esti Mol Liga-­mérkőzésen.A pénteki dunaújvárosi, valamint a vasárnapi, székesfehérvári vendégszereplés után tegnap a Népkertben várt újabb feladat a magyar–román küzdelemsorozat címvédőjére. A kezdés előtt a B-közép tagjai egy nagy sárga és egy nagy fekete molinót emeltek a fejük fölé a magasba, vélhetően ezzel a klub megváltozott színösszetétele miatt fejezték ki nemtetszésüket.

A Macik kapták

Az első percekben mindkét együttes fel tudott állni a másik harmadában, de a pakk körbeadogatásától többre nem nagyon jutottak. Hodos a 4. perc elején telibe találta Kiss B-t, aztán Ritó remeknek tűnő beadásába nyúltak bele az újpesti bekkek. Sila egy távolról elengedett löket után ölelte magához a korongot, de ez nem jelentette azt, hogy nagy lenne a miskolci nyomás. Az első gólra a 7. percig kellett várni: ekkor Láda B. tologatott a kapu jobb oldalától két lépésre, a játékszer felperdült, és a fővárosi kapus mögött a kapuba került (1-0). A meccs első emberelőnyét a Macik kapták (Mihalik ült ki a büntetőpadra palánkra lökésért), Tóth ütőjében ott is volt az újabb találat, de hárítottak a budapestiek. A harmad felénél Cseter megmozdulását is két perccel jutalmazták a bírók: már csak 10 másodperc volt vissza a hátrányból, amikor egy lövés után a kipattanót Virág küldte a Macik hálójába (1-1). A lila-fehérek rövid időn belül újabb hasonló sanszt kaptak, ezzel azonban nem tudtak úgy sáfárkodni, mint az előzővel. Aztán Pavuk volt a főszereplő, aki először egy betett korongnál elütött a pakk felett, majd fél perccel később a félig üresen tátongó kapu fölé durrantott. A házigazdák benyomták a látogatót, miközben Láda B. botja eltört. A felvonásból hátralévő időben helyzet adódott még, ám az állás nem változott.

A második felvonásból mindössze 25 másodperc ment le, amikor ismét Mihalik korizhatott ki a büntetőpadra, akit Gröschl is követett kisvártatva. Öt a háromban a Macik sokat vártak a megfelelő alkalomra, és bár volt két próbálkozásuk, azokból nem lett gól. Az egyes előny is hamarosan lecsorgott, s minden változatlan maradt. A test-test elleni játékra az Újpest is „befizetett”, aminek az lett a vége, hogy Miskolczi is mehetett ki 120 másodpercre. A vendégek tesztelték Kiss B-t, de csak egyszer, ennyit engedtek a népkerti védők. Próbálkoztak Sagerték lövésekkel, míg a 28. percben Gröschl botja volt a megengedettnél magasabban. Sila koncentrációban nagyon a helyén volt, de a Medvéktől is hiányoztak a váratlan megoldások, így hagyta el az óra a 30. percet. Az Újpest eredményesen rombolt, nem támadott sokat, ám amikor igen, akkor elég veszélyesek voltak, résen kellett lennie a házigazdák hálóőrének. A 36. percben az alsó sorokban ülő, álló gyerekeknek kellett lehúzniuk a fejüket, kipattanó korong után, majd egy kavarodást követően a miskolciak előtt adódott helyzet, ami az is maradt. 2:51-gyel a második szünet előtt Dudast kapta telibe egy löket, budapesti ellenfele ezért elnézést kért tőle. Ez a harmad pozitív értelemben egyértelműen a kapusokról és a hátvédekről szólt, és még mielőtt véget ért volna, Lingdren középtávolról beküldte a játékszert a hazai kapu bal oldalába. Állt a játék, a játékvezetők videóztak, azt kellett eldönteni, hogy valaki zavarta-e a kapust, nem, így megadták a gólt (1-2).

A gólvonal mögé

Mindenképpen nagyobb sebességre és nagyobb határozottságra volt szükség a Galaniszék részéről ahhoz, hogy a maguk javára fordítsák a mérkőzést. Hamar kaptak is egy emberfórt (Hegyi szabálytalankodott), meg is kínálták kétszer keményen a házigazdák Silát, és jó párszor ott csúszott el az újpesti kapus előtt a korong, sőt még társukat is eltalálták a Macik igyekezetükben, de nem történt semmi. Aztán 43:05-nél az ÚTE gólvonala mögé csorgott a pakk, megint videózás kezdődött, de a helyzet teljesen egyértelmű volt (Booras, 2-2). Irányított a Mayer-gárda, ide-oda cikáztak a játékosok a budapestiek ketrece előtt, Sila azonban a helyén volt. Kevés volt a spiritusz a házigazdában, annál több a hiba, az eladott pakk, ami bosszantotta a nézőket. Az Újpest kapott emberelőnyt, viszont Boorast bő egy perccel később Huba is követte a büntetőpadra. Még 17 másodperc volt a borsodiak fórjából, amikor Somogyit találta meg a játékszer, ő meg a lilák hálójába bombázott (3-2). Az Újpest lehozta kapusát, de ez sem segített, ha nem is jó játékkal, de győztek a Medvék, akiknek ezen a héten már nem lesz meccsük.


Jegyzőkönyv

DVTK Jegesmedvék - Újpesti TE

3-2 (1-1, 0-1, 2-0)

Miskolc, 850 néző. V.: Németh, Kincses, Soltész, Soós.

DVTK Jegesmedvék: Kiss B. - Sagert, Vojtkó, Hajós, Tóth A., Dansereau (1) - Gőz, Dudas (1), Galanisz, Somogyi 1, Booras 1 - Laczkó, Leppanen, Láda B. 1, Miskolczi, Cseter - Popovics, Győrfy, Pavuk, Szilágyi, Ritó - Adorján (k). Vezetőedző: Mayer Péter.

Újpesti TE: Sila - Lindgren 1, Kiss D. (1), Nemes (2), Mihalik, Virág 1 - Huba, Hegyi, Gröschl, Csanyi, Turbucz - Dósa, Garbacz, Dömötör, Pichler, Kiss Á. - Zalavári, Sommer, Feil, Egyed, Hodos - Pleszkán (k). Vezetőedző: Szilassy Zoltán.

Kiállítások: 8 perc, illetve 12 perc.

Mayer Péter: – Helyzetkihasználásunk sokszor nem volt tökéletes, de amíg megtaláljuk annak a módját, hogy nyerjünk, addig nincs nagy probléma. Győzelmünk vitathatatlanul jogos, mert sok mutatóban ellenfelünk fölé nőttünk.

Szilassy Zoltán: – Jobbára a hazaiak domináltak a meccsen, ami a defenzív részt illeti, azt jól csináltuk. Talán 1, vagy 2 pontot megérdemeltünk volna.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!